Tag Archive for sikertippek

A 22 legnagyobb különbség a gazdagok és a szegények gondolkodásában!

siboldSteve Siebold három évtizedet töltött azzal, hogy gazdagokkal készített interjúkat, és kutatta, hogy mi különbözteti meg őket a többi embertől. Kiderült, hogy ez is nem annyira magával a pénzzel kapcsolatos, hanem inkább a gondolkodásmódjukkal. Ami legalább 21 területen tér el az átlagemberekétől.

Egy Steve Siebold nevű szakember, a „How Rich People Think” (Hogyan gondolkodnak a gazdagok) című könyv szerzője közel három évtizedet töltött azzal, hogy gazdagokkal készített interjúkat az egész világon, és kutatta, hogy mi különbözteti meg őket a többi embertől. A Business Insider írása szerint az eredmény az volt, hogy ez nem annyira magával a pénzzel kapcsolatos, hanem inkább a mentalitásukkal. „A középosztály azt mondja az embereknek, hogy legyenek boldogok azzal, amijük van. Ráadásul a legtöbben rettegni kezdenek, ha pénzről van szó” – mondta a szerző.

1. Az átlagember szerint a pénz minden baj okozója. A gazdagok szerint viszont a szegénység.

Az egyszerű polgár agyát általában átmosták és azt gondolja, hogy a gazdagok mind becstelenek vagy legalábbis szerencsések. Sok alacsonyabb jövedelmű közösségben emiatt a meggazdagodás valósággal szégyen. „A legjobbak tudják,hogy a pénz nem garantálja a boldogságot, de könnyebbé és sokkal élvezetesebbé teszi az életet” – írja Siebold.

Sokszor hallani felszínes tudású keresztényektől, hogy “minden gonosz forrása a pénz“. Ha utána keresel, hogy az állandóan hivatkozott Biblia rész mint mond, máris értelmet nyer a “felszínes” szó. Az eredeti szöveg ugyanis ez: “Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (1.Tim.6:10).

Vagyis maga a pénz nem rossz, sőt még csak nem is forrása semmiféle rossznak. A pénz szeretete, a pénzbe való beleszerelmesedés az, ami rossz dolgok forrás lesz: kapzsiságé , irigységé, és így tovább. A pénz ugyanis csak egy eszköz, akár egy fejsze, egy autó, vagy éppen egy szál gyufa. Lehet jóra és rosszra is használni, csak rajtad múlik, hogyan állsz a pénzhez. Használhatod helyesen is.

2. Az átlagember azt gondolja, az önzés bűn. A gazdag ember hiszi, hogy az önzés erény.

„A gazdagok mennek és megpróbálják boldoggá tenni magukat. Nem próbálják megjátszani, hogy megmentik a világot.” Az a baj, hogy a középosztálybeliek ezt negatívan értékelik, és ez szegényen tartja őket – írja az író. Ha nem tudsz vigyázni magadra, nem vagy abban a helyzetben, hogy bárki máson segíts. Nem adhatod oda azt, amid nincs – teszi hozzá.

3. A tömegek „lottó-mentalitásúak”, a gazdagok „cselekvés-mentalitásúak”.

A tömegek arra várnak, hogy kihúzzák az ő számaikat, és imádkoznak a fellendülésért. A nagy emberek eközben megoldják a problémákat – írja Siebold. A középosztálybeli hősök várnak valakire, lehet, hogy Istenre, lehet, hogy a kormányra, a főnökükre vagy a házastársukra. Az átlagemberek gondolkodása szüli ezt az életfelfogást, miközben egyre ketyeg az életük órája.

4. Az átlagember azt hiszi, a gazdagsághoz vezető út a hivatalos oktatással van kikövezve. A gazdagok a speciális tudás megszerzésében hisznek.

A szegények azt gondolják, hogy csakis akkor lehet valakiből befolyásos, nagy vagyonnal rendelkező személy, ha az mindenféle diplomát és végzettséget megszerez. A gazdag ember azonban tudja, hogy nem a végzettség foka és a diplomák száma meghatározó, hanem az, hogy mindig a megfelelő szaktudás, speciális ismeret birtokában legyen a sikerre vágyó személy.

A sikerhez hozzásegítő tudás megszerzési formája igazából mindegy, hiszen végtére is csak az eredmény számít majd.

Sok világklasszis csak kevés hivatalos iskolát végzett, és vagyonukat további speciális szaktudás megszerzésével és értékesítésével halmozták fel. A tömegek meg vannak győződve arról, hogy a mesterfokozatok és doktorátusok megszerzése vezet a gazdagsághoz, többnyire, mert be vannak zárva saját gondolkodásmódjukba. A gazdagokat nem érdeklik az eszközök, csak a végeredmény.

5. Sokan a régi szép idők után vágyódnak. A gazdagok a jövőről álmodnak.

A maguk erejéből milliomossá lett (self-made) emberek azért lettek gazdagok, mert hajlandóak voltak nagy kockázatot vállalni, előrevetíteni álmaikat, céljaikat, ötleteiket egy ismeretlen jövőbe – írja Siebold. Akik azt hiszik, hogy a legszebb éveik már elmúltak, ritkán lesznek gazdagok, és gyakran boldogtalansággal és depresszióval küzdenek. 

Az átlagos emberek számtalanszor hangoztatják nagy sóhajok közepette, hogy „azok a régi szép idők”. Az ilyen személyek többnyire úgy gondolják, hogy a legszebb éveiket már megélték, így nem is törekednek arra, hogy az életük jobbá, sikeresebbé váljon. Depressziósan és boldogtalanul telnek napjaik.

A gazdagok ellenben nem a múltba vágyódnak, hanem a jövőbe tekintenek. Mernek kockázatot vállalni, bele mernek vágni egy új, még ismeretlen kihívásba is, előrevetítik álmaikat, vágyaikat, és tesznek annak érdekében, hogy mindaz, amit elképzelnek az meg is valósulhasson.

6. Az átlagemberek a pénzhez érzelmileg viszonyulnak. A gazdagok logikusan gondolkodnak róla.

Egy többnyire okos, jól képzett és más szempontból is sikeres személy egyik pillanatról a másikra képes átalakulni egy félelemközpontú személyiséggé, akinek a legnagyobb pénzügyi ambíciója az, hogy békében vonuljon nyugdíjba. A gazdagok látják, mire képes a pénz és mire nem, a logika szemüvegén keresztül. Tudják, hogy döntő fontosságú eszköz, amely választási lehetőségeket és esélyeket kínál. Pontosan tudják azt, hogy mit várhatnak el a pénztől, tisztában vannak azzal, hogy a pénz csupán egy eszköz, amely segítségével többféle lehetőségük és esélyük lehet majd, a jövőbeli életük körülményeinek megteremtésére. Pont emiatt van az, hogy könnyebben válnak meg a pénztől, könnyebben fektetik be helyzetükhöz mérten, mert valóban csak eszközként tekintenek rá.

7. Az átlagemberek nemszeretem dolgokkal keresik a pénzt. A gazdagok a szenvedélyeikkel.

Az átlagember számára úgy tűnik, mintha a gazdagok állandóan dolgoznának. Pedig a felső tízezer egyik legokosabb stratégiája, hogy azt csinálja, amit szeret, és talál rá módot, hogy meg is fizessék érte. A másik oldalról, a középosztály olyan állásokat fogad el, amelyeket nem szeret, mert szüksége van a pénzre. Az iskolában és a társadalomban ugyanis arra tanították, kondicionálták, hogy a pénzkereset egyenesen arányos a fizikai vagy szellemi erőfeszítéssel. Forrás (szerző): 

Az átlagos emberek gyakran olyan munkákat is elvállalnak, amelyekhez valójában semmi kedvük sincsen. Nap, mint nap bejárnak dolgozni egy olyan munkahelyre, ahová nem szívesen mennek, és olyan feladatokat végeznek el, amelyek egyáltalán nincs ínyükre.

Ennek oka az, hogy mindenáron szükségük van a pénzre, hiszen már egészen fiatalon is azt tanították meg számukra, hogy gazdaggá és sikeressé csak az válhat, aki kemény és megerőltető munkát végez. A gazdagok ezzel szemben más stratégia szerint élnek.

Ők megtalálják annak a módját, hogy olyan feladatokat végezzenek el, amelyekért nemcsak megfizetik őket, hanem még örömüket is lelik a munkában. A felső tízezer tagjainak nagy része úgy gazdagodott meg, hogy azt csinálta, amit szeret, és emellett azt is elérte, hogy sok pénzt keressenek a szenvedélyükkel.

8. Az emberek alacsony elvárásokat támasztanak, hogy sohase kelljen csalódniuk. A gazdagok keresik a kihívást.

Pszichológusok és más szakemberek gyakran azt javasolják az embereknek, hogy alacsonyra tegyék az élettel szembeni elvárásaikat, hogy biztosan ne érje őket csalódás. Magas elvárások nélkül azonban senki sem vált volna gazdaggá vagy valósította volna meg álmait – írja a szerző.

9. A többség azt hiszi, hogy tenned kell valamit, hogy gazdaggá válj. A gazdagok azt hiszik, hogy lenned kell valakinek hozzá.

Ezért van az, hogy olyan emberek, mint Donald Trump, milliomosból elszegényednek és több milliárd dolláros adósságot felhalmoznak, hogy aztán gazdagabban térjenek vissza, mint valaha – írja a szerző. Míg a tömegek a teendőkre fókuszálnak és cselekedeteik azonnali eredményére, addig a nagy emberek tanulnak és minden tapasztalatból tovább gyarapodnak, akár siker volt, akár kudarc. Tudják, hogy a valós jutalmuk az, ha emberi sikergépekké válnak, amely egyszer majd kiemelkedő eredményeket fog produkálni.

10. Az átlagemberek azt hiszik, pénz kell a pénzcsináláshoz. A gazdagok mások pénzét használják.

A lineáris gondolkodás szerint az embereknek először pénzt kell keresniük, hogy még többet kereshessenek, de az író szerint a gazdagok egy cseppet sem haboznak mások pénzéből megalapozni a jövőjüket. A gazdagok tudják, hogy nem számít, hitelképesek vagyunk-e valamihez. Az igazi kérdés az, „megéri-e megvásárolni, befektetni, harcolni érte”?

11. Az átlagemberek azt hiszik, a piacokat a logika és a stratégia irányítja.
A gazdagok tudják, hogy az érzelem és a kapzsiság.

A sikeres részvénypiaci befektetés nemcsak valamiféle különleges matematikai képlet kérdése. A gazdagok tudják, hogy a pénzügyi piacokat elsősorban a félelem és a kapzsiság mozgatják, és ezt a tényezőt figyelembe veszik a kereskedésnél és a trendeknél. Ez a tudás az emberi természettel kapcsolatban, és a kereskedésre átterjedő hatása stratégiai előnyhöz juttatja őket a vagyonuk felépítésénél.

12. Az egyszerű polgár a lehetőségein felül él. A gazdagok lehetőségeiken alul.

A gazdagok századokon keresztül tudták a titkot: először légy gazdag, aztán majd megengedheted magadnak. A gazdagok nem azért élnek a lehetőségeik alatt, mert annyira okosak. Hanem mert annyi pénzt keresnek, hogy megengedhetik maguknak, hogy királyként éljenek, miközben még mindig van dugiban egy fél királyságra való pénzük.

13. Az átlagember azt tanítja a gyermekeinek, hogyan éljenek túl. A gazdagok azt, hogy legyenek gazdaggá.

Az emberek azt mondják, hogy a gazdagok azt tanítják gyerekeiknek, nézzék le a tömeget, mert azok szegények. Siebold ezzel nem ért egyet, szerinte azt tanítják nekik, hogy az objektív valóság szemüvegén át nézzék a világot – oly módon, amilyen a társadalom valójában. Ha a gyerekek korán megértik a vagyon jelentését, valószínűbb, hogy később is törekedni fognak a megszerzésére.

14. Az átlagemberek hagyják, hogy stresszelje őket a pénz. A gazdagok megnyugvást találnak benne.
Az egyik oka, hogy a gazdagok több vagyont szereznek, az, hogy nem félnek beismerni: a pénz a legtöbb problémát képes megoldani – mondja Siebold. A középosztály a pénzre mint egy szűnni nem akaró szükséges rosszra tekint, amelyet az élet részeként el kell viselni. A felső tízezer a pénzt mint a nagy felszabadítót látja, amelyből ha elég van, akkor meg lehet vele szerezni a lelki nyugalmat.

15. A középosztály inkább szórakozni szeret. A gazdagok inkább képezni magukat.

Bár a gazdagok nemigen foglalkoznak azzal, hogy a formális (hivatalos) oktatás segítségével növeljék gazdagságukat, mégis nagyra értékelik, ha jóval az iskola után is tanulhatnak, mondja Siebold. „Menj be egy gazdag ember otthonába, és azon dolgok egyike, amelyeket meg fogsz pillantani, egy hatalmas könyvtár lesz, amelyet önképzésre használnak azért, hogy még sikeresebbek legyenek. A középosztály ezzel szemben regényeket, bulvárirodalmat, szórakoztató magazinokat olvas” – teszi hozzá.​

16. Az átlagember azt hiszi, a gazdagok sznobok. Pedig a gazdagok csak hasonló gondolkodásúakkal akarják körülvenni magukat.

A pénzhez való, a középosztályt mérgező negatív mentalitás az, aminek eredményeképp a gazdagok a gazdagokkal lógnak. A gazdagok nem engedhetik meg maguknak a pesszimista, fatalista hozzáállást, gondolatokat, amit gyakran sznobságként értenek félre. A felső tízezer sznobnak való megbélyegzése egy újabb módszer arra, hogy az átlagember jobban érezze magát saját magával és középszerű életútjával kapcsolatban.

17. A tipikus polgár a spórolásra összpontosít. A gazdagok a pénzkeresetre.

A szerző elmélete szerint a vagyonosak arra fókuszálnak, mit fognak azon nyerni, ha kockázatokat vállalnak, és nem arra, hogy megőrizzék, amijük van. Miközben a tömegek kuponokat gyűjtögetnek és spórolósan élnek, elszalasztják a nagyobb lehetőségeket. A gazdagok még a legnagyobb pénzszűke esetén is elvetik a tömegek filléres gondolkodásmódját. Mesterei annak, hogy ilyenkor is arra fókuszálják szellemi energiáikat, amire kell: a nagy pénzre.

18. Míg az átlagember óvatosan jár el a pénzügyekben, a gazdagok tudják, mikor kell kockázatot vállalni.

A tőkeáttétel a gazdagok jelmondata Siebold szerint. (A tőkeáttétel saját tőkénk növelését jelenti idegen tőkével, például kölcsönből, hogy nagyobb értékű üzletet tudjuk kötni. Így a lehetséges nyereség és lehetséges veszteség értéke egyaránt megnövekedik.) Minden befektető veszít időnként, de a felső osztály tudja, hogy bármi is történjék, egyszer többet fog tudni keresni.

19. A kisemberek a nyugalmat szeretik. A gazdagok a bizonytalanságban is megtalálják a békéjüket.

A legtöbb embernek nehezére esik, hogy felvállalja a kockázatokat, amelyekkel milliomossá lehet, sokan nem szeretnek ilyen kihívásokkal élni. Fizikai, pszichikai, érzelmi nyugalom, elégedettség áll az átlagemberek gondolkodásának középpontjában. A felső osztálybeliek korán megtanulják, hogy milliomossá válni nem könnyű, és a nyugalom iránti vágy romboló lehet. Megtanulják, hogyan érezzék magukat nyugodtan folyamatos bizonytalanság közepette is.

20. Az átlagemberek nem kötik össze a pénzt az egészséggel. A gazdagok tudják, hogy a pénz életet menthet.

Miközben az USA-ban az átlagemberek az állami („Obamacare”) és vállalati egészségügyi ellátással kapcsolatban kapnak hajba egymással, a szuper gazdagok magánbiztosítást kötnek. Itt egy éves díj lehetővé teszi, hogy a nap 24 órájában egy olyan magánorvos álljon a rendelkezésükre, aki csak egy szűk kört szolgál ki. Egyes gazdag környékeken ezek az orvosok már a páciensek közelében is laknak.

21. Az átlagember azt hiszi, választania kell a gazdagság és a nagy család között. A gazdagok tudják, hogy megkaphatják mindkettőt.

Az a meggyőződés, hogy a gazdagságnak a család rovására kell mennie, a szerző szerint nem más, mint megfutamodás, agymosás eredménye. „A gazdagok tudják, hogy mindent megkaphatsz, amit akarsz, ha a kihíváshoz az elméd szeretettel és jóléttel közelít” – írja a szerző.

Forrás: https://motivator.ma/inspirator/22-legnagyobb-elteres-gazdagok-es-szegenyek-gondolkodasaban/

 

Harc nélkül nem fog menni!

harc

Az ember alapvetően egy békességre törekvő lény! Nem szereti a konfliktusokat, nem szívesen vitatkozik, és nem igazán szeret kilépni a komfort más néven kényelmi zónájából!
A komfort zónát kényelmi zónának is nevezhetjük. Ez az a zóna, ami nem feltétlen jó, de nem feltétlen rossz, igazából nézőpont kérdése. Ebbe a zónába a megszokott dolgaink tartoznak, mint például: a hely ahol lakunk, a társ akivel élünk, a szomszédaink, az életstílus és életmód ahogy élünk, a munkánk és a napi rutin amit végzünk. Ha már elértük, akkor megszokottá válik, az emberek jó véleménye rólunk, a békesség a környezetünkkel, a konfliktus mentes élet és a feszültségek kerülése stb. Egyszóval a komfort zónákban kényelmesen érezzük magunkat, semmi váratlan vagy új dolog nem történhet velünk.

A legtöbb ember szinte soha nem akar kilépni komfort zónájából, hiszen itt jól érzi magát és semmi stresszes, új, ismeretlen és nem kívánt dolog nem történhet vele. Persze, mint mindennek, ennek is meg van a maga ára. Az ára az, hogy amíg ezen az úton haladsz, addig nem fogsz tudni rálépni a fejlődés, a siker és a boldogság útjára. Már pedig, ha a sikerhez vezető útra akarunk rátérni, nem felejthetjük el, hogy ez az útnehézségekkel és kudarcokkal van megkövezve, ezért ha elakarjuk érni célunkat, ki kell lépnünk a komfort zónánkból! Ennek egyik legnagyobb akadálya a kudarctól való félelem. Tehát a félelem a komfort zónánk határának őrzője. Az emberi társadalomban van egy szűk határokon belüli elfogadott gondolkodásmód és viselkedésmód, amihez ha hozzáidomulsz, mindenki békén hagy, és így maradhatsz a komfort zónádban. Ellenben, ha ismeretlen vizekre evezel, – azaz kilépsz komfort zónádból – akkor nincs garancia a sikeredre. Ettől gyakran előfordul, hogy elkezdünk tétovázni, mert túl nehéznek, túl kockázatosnak látjuk a helyzetet.

Ahogy mondani szokás, két dolog készteti cselekvésre az embereket, a nyereség iránti vágy, vagy a veszteségtől való félelem!
Ahhoz, hogy sikert érj el, cselekedned kell, mondhatom úgy is, hogy harcolnod kell!
De ehhez, kell lenni valami oknak, amiért érdemes ezt megtenni, vagy valami, amit megnyerhetsz vagy valami, amit elveszíthetsz!

Ismerős a vicc: Miért nyüszít a kutyád ott a szőnyegen állandóan?
– Mert szúrja egy szeg a padlóban.
– És miért nem megy arrébb?
– Mert még nem szúrja eléggé!

harcolonoSokszor azonban az emberek nem találják az okot, a változtatásra!
Ahogy mondani szokás, a jó a legjobb ellensége, és a viszonylagos jólét, a bővölködő élet akadálya lehet! Mert ha az alapvető szükségeid ki vannak elégítve, van hol laknod, van munkád, van mit enned, mibe ruházkodnod, akkor nagy az esélye, hogy nem fogsz többre vágyni, belehelyezkedsz ebbe a kényelembe, és “élvezed” az életet! Mindaddig, amíg valaki nem mutat egy nagyobb célt, álmot, szabadságot ahová érdemes elindulni, becélozni és tenni érte!
Az egész világon – de Magyarországon biztos – még ennél is rosszabb a helyzet! Sok ember nem elégszik meg azzal, hogy maga nem akar többet, nem akar kimászni a gödörből, de másokat se enged!
Állítólag a rákok ilyenek, ha az egyik ki akar mászni vödörből a másik visszarántja. Vagy egy vicc is szól erről, melyben felteszik a kérdést miért nem állítanak a pokolban őrt a magyarok üstje mellé? Hát mert ha az egyik ki akar mászni a másik biztos visszahúzza!

Tehát legelőször meg kell lennie az oknak, a célnak az álomnak amiért érdemes dolgozni, változni, harcolni, kitartani!

A legtöbb motivációs film sportolókról szól, az ő hozzáállásukat használja motivációra!
Mert a sportban – de szerintem máshol se – adják könnyen a győzelmet!

Míg mások még nagyban alszanak, ők már edzéseken vannak! Míg mások szabadidejüket töltik, addig ők áldozatokat hoznak! Míg mások bele sem kezdenek, ők sohasem adják fel!

Kitűzni egy olimpiai kijutást, indulást kemény feladat, és komoly eltökélt szándékot jelez! Nem függhet a felkészülés a napi hangulattól, érzésektől, gondolatoktól! Ezeket félre kell hagynia a sportolónak és fókuszálnia a célra, akkor is amikor motivált, sikeres a felkészülésben, és akkor is amikor, nem úgy mennek a dolgok ahogy szeretné, akadályokba ütközik esetleg! 

Tehát kell lennie oknak, valami nagyobb célnak annál, hogy csak túléljük az életet, hogy csak alap szinten leéljük a hétköznapokat, semmi különlegeset nem létrehozva, letéve az asztalra! 
Aki nem törekszik a kiválóságra minden területen, aki nem a legtöbbet akarja kihozni magából, az életből a lehetőségeiből, az maga mond le az életéről! 

Mégis az emberek 85%-a ezt teszi, és mégis ők azok akik a kórust vezetik mikor panaszkodni kell, hibásokat keresni politikusokban, etnikumokban, gazdag emberekben, vagy épp a rossz körülményekben, szülőkben, kapott örökségben! 

Az emberek többsége ugyanis mit szeretne?

Gyors és instant megoldásokat! 
Sikert, eredményeket, győzelmet, nyugalmat lehetőleg munka, erőfeszítés és harc nélkül! Csak ne kelljen kilépni a kényelmi zónából, ne kelljen konfrontálni, ne kelljen más véleményével szembeszállni, ne kelljen mások kritikáját elszenvedni, ne kelljen semmi olyat tenni amit idáig nem tettünk! 

Hogy szeretnénk meggyógyulni?

pirulaBekapni egy pirulát, egy tablettát és azonnal múljon el minden!
De sajnos a legtöbb esetben ez nem így működik! A több évtized alatt összegyűjtött tápanyag hiány, és „belső seb” nem orvosolható tüntethető el semmilyen pirulával azonnal!

Lehet a világ légcsodatevőbb gyümölcse, gombája vagy termése az eredményért meg kell harcolni! Mert a gyógyulás nem csupán egy kapszula bevételével jön el, hanem sokszor az életünk egész átalakításával! Meg kell változtatni az életmódunkat, a táplálkozásunkat, sőt a gondolatainkat is ki kell cserélni negatívról pozitívra, a beszédünket is a félelem helyett a hit megvallására! Ahhoz, hogy a gondolatból cselekedet legyen, a cselekedetből meg új egészséges szokás legalább 3 hónapig kell tenni valamit! No ez HARC, naponta kitartást és hitet követel meg! De az eredménye a gyógyulás lehet! Kicserélődnek a sejtek, feltöltődnek a tápanyag vitamin ásványi anyag raktárak, beindul a méregtelenítés, a helyreállás, a harmónia az egyensúly a szervek között! De ehhez kell a rendszeresség és kitartás a HARC a közöny, a frusztráció, a feladás és hitetlenség ellen!

De a valóság az sajnos, hogy az emberek már az első pár nap után eredményt várnak, gyógyulást! És van egy rossz hírem!

ganodermadoctorA ganoderma az első napokban, hetekben a szkennelő, „tényfeltáró” munkát végzi, és beindítja a méregtelenítést! Ezért lehet hogy elkezd fájni a fej, hasmenés jön vagy hányás, vagy pattanások jelennek meg, mint a méregtelenítés tünetei.

A ganoderma hatóanyagai előhozzák esetleg a beteg gócpontokat, felhívva a figyelmet azok meglétére kezelésére. Csak ezek után indulnak be a gyógyító helyreállító folyamatok, az immunrendszer, a test  öngyógyító képessége erői! 

Tehát ezt a „kúrát” végig kell harcolni, ki kell bírni, és nem a gombát hibáztatni!

A gombának nincsenek mellékhatásai, a szervezet ahogy beindul, újraindul, életre kel és kap,  viszont produkál jeleket! A lelassult tökéletlen emésztés, vérkeringés, kiválasztás beindul, és ilyenkor az első hetekben olyan  a hatás mint a Calgon esetén! Ahhoz, hogy kitisztuljon a mosógép el kell távozniuk a lerakodásoknak, szennyeződéseknek! Amikor beindul egy rég nem járatott motor, akkor először prüszköl akadozik össze vissza püfög! De végül tökéletes lesz!

Eleinte lehet magasabb lesz a vércukor színt, pedig csökkenteni akartuk, fel megy a vérnyomás pedig csökkenteni akartuk, rosszabbul érezzük magunkat pedig javítani akartunk az egészségi állapotunkon!  No itt jön a harc, hogy ne adjuk fel, és higgyünk a tapasztalatoknak, a ganoterepeutáknak, hogy a pár nap esetleg hét után, ezek elmúlnak és egy megújult feltöltődött szervezet fog minket szolgálni az egészségben!

És akkor beszéljünk egy kicsit az MLM üzletben rejlő lehetőségről!?

penzzzzBizony nagyon vonzó tud lenni, mikor MLM vezetők kiteszik milyen külföldi utakon voltak a cég költségén, valahol a színpadon hatalmas csekkekkel mászkálnak és mutatják mennyi pénzt kerestek az üzlettel, és sokan hangoztatják, hogy ma ha már semmit se dolgoznak, akkor is jön a passzív jövedelem, működik a rendszer! Az csak fokozza a kívánságot, mikor valaki azt állítja, hogy mindehhez ki se kellett mozdulnia az otthonából, nem kellett senkit felhívnia, bemutatókat tartania, házalnia, ügynökösködnie stb!

Mert persze ki az aki úgy akar bevonzani embereket, hogy elmondja, az igazságot!? Hogy itt sincs kolbászból a kerítés, itt se adják ingyen a jutalékot, itt is keményen meg kell harcolni a sikerért, a kézzel fogható eredményért, a forgalomért, az új csatlakozókért akik megbíznak bennünk, és követni akarnak! Hogy bizony lesznek NEM – ek, lesznek elutasítások, lesz mikor úgy érzed semmi se működik, bármit csinálhatsz nem jönnek az eredmények! 

Az első pillanatig mindenki nagyon lelkes, elhiszi, hogy ő lesz a következő kávé milliomos, fél Európa alá fog regisztrálni, és persze a rokonok, barátok ismerősök mind, hisz ez egy olyan NAGYSZERŰ lehetőség! Aztán jönnek az elutasítások, a nemek, a szánalmas lenéző mosolyok, a miért nem keresel inkább valami tisztességes munkát,… te jó ég, ennyire rosszul állsz, hogy már az MLM-nek is bedőlsz „baráti jó akaratú tanácsok”!

És akkor jön a harc! Vagyis inkább marad el a harc! 
Mert az már a kényelmi zónából való kilépést jelentené!

De te nem akarod elveszteni a barátaidat, a jó hírnevedet, a felépített imázsodat, nem akarsz felvállalni olyat ami másoknak nem tetszik, meg van róla a véleményük!

lusta2Nem akarsz harcolni a jellemeddel, a személyiségeddel, a karaktereddel, a negatív tulajdonságaiddal, a félelemmel, a kisebbrendűségi érzésekkel, negatív énképpel, önsajnálattal, esetleg a lustasággal! És tudod aki nem áldoz a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel! 

Harcosként indulsz, elhiszed magadról, hogy te gyémánt leszel, hogy ebből fogsz megélni, hogy nagy csapatod lesz, hatalmas forgalmad és te leszel a legjobb! 

DE A HARCMEZŐRE KI SE MÉSZ! ÉS A HARCHOZ SZÜKSÉGES FEGYVEREKET FEL SE VESZED!

Átakarod írni a munkaköri leírásodat, te majd másképp jobban csinálod! Neked saját módszered van, te majd csendben békésen senkit nem zaklatva, nem hívogatva, bemutatók és rendezvények nélkül, otthonról majd nagy sikereket érsz el!

Hiába mondják, hogy az online sikerekhez legalább 90-120 nap aktív napi blogolás, videózás, kommunikáció kell, te majd megcsinálod enélkül!

Hiába mondják, hogy az offline sikerekhez napi szintű ismerkedés, napi 3-4 telefonálás, kapcsolatfelvétel, találkozó, bemutató kell, és jó egy 200 fős névlistával indulni, azt elsőre feldolgozni! Nem majd te másképp megoldod!?

Harc nélkül, befektetés nélkül, erőfeszítés nélkül, tanulás nélkül és kudarcok nélkül akarod és csodálkozol ha nem jönnek az eredmények?!

fegyverzet nagyobbMert a harci felszerelés nem más, mint a tudás, a felkészültség, a terméktapasztalatok, a cég felé való lojalitás, bizalom és az eltökéltség, elkötelezettség az álmaid iránt!

A harci felszerelés a sisak, ami védi a gondolataidat a negatív befolyásoktól! A pajzs az elkötelezettséged, a saját terméktapasztalataid, a hited a cégben a lehetőségben. És a kard a megszerzett tudásod, amivel megtudod védeni a döntésedet, és ki tudsz állni magadért! Mert nap mint nap harcban állunk, sokszor saját magunk rossz tulajdonságaival, lelki problémáival! Le kell győzni a bizonytalanságot, a félelmeinket, az aggodalmaskodást, a keserűséget, a csalódást, a kisebbrendűségi érzést,  a gyávaságot és a neheztelést stb!

Minden nap egy harc, mikor már felkelsz! Hogy kezded el a napot? Győztesen, tettre készen ugrasz ki az ágyból, vagy enerváltan, hogy már megint egy új nap amit túl kell élni?! HUU! Ez komoly harc minden nap! Mikor jönnek a negatív gondolatok, a csüggedés, a pesszimizmus, a frusztráltság, a kisebbrendűségi érzés, a félelem….és bizony jönnek nem úszod meg! HARCOLNI KELL!  

Nem véletlenül figyelmeztet a Biblia is, hogy fel kell venni nap mint nap a szellemi fegyvereket! 

Ef 6,13
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 
Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 
felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. 

Lehet, hogy te nem vagy hívő, de valahogy akkor is védened kell magad, az elmédet, a gondolataidat az érzéseidet a lelkedet! 
Ezért van szükség neked akkor a motivációs, személyiségfejlesztő könyvekre, videókra, hanganyagokra, rendezvényekre! Aludj el ezekre, ébredj kezd a napot ezekkel, vezesd az autód, utazz vonaton és közben ezekkel töltsd az elméd! Mert fegyver és harc nélkül nem megy ebben a világban! Mikor kinyitod a TV -t bekapcsolod a rádiót, olvasod az újságot, a reménytelenség a rossz hírek annyira lenyomhatnak, hogy semmihez se lesz erőd, semmibe se kezdel bele, mert reménytelen és nincs értelme!

Ezért kell a harc! Soha semmi sikert nem adtak adnak harc nélkül!

Remélem megértetted, hogy az MLM se épül magától, nem potyognak az égből az új munkatársak, csatlakozni akaró emberek! Nem állnak sorba az ajtód előtt, hogy tehozzád akarnak belépni! És az se olyan egyszerű ahogy mondják az online guruk, hogy ha profi vagy akkor rád találnak az emberek, és nem te üldözöd az új regisztrálókat, hanem még válogathatsz is a sok jelentkező közül! Sajnos ez nem ilyen egyszerű! Nincsenek automata online magától működő rendszerek, bűvös mondatok, csatlakozás gerjesztő elkapó oldalak stb. Vannak trükkös dolgok, de nem elég feliratkozókat begyűjteni, email címeket szerezni, az embereket meg is kell nyerni. Bizalmat kell szerezni, és kiépíteni hogy csatlakozni akarjanak! Ehhez viszont harc kell, felkészültség, személyes márka, vonzó megjelenés, pozitív kommunikáció stb! 

Szóval fel van adva a lecke! 

Eredményeket akarsz 2019-ban!?

AKKOR GYERÜNK KI  A HARC MEZŐRE! VEDD MÁR ÉSZRE MIÓTA SZÚR AZ A SZEG!

HARCOLJ ÉS TEGYÉL AZ ÁLMAIDÉRT!

 

Mennyi fájdalmat mersz bevállalni?

nyaduszo

Mennyi fájdalmat mersz bevállalni?

Diana Nyad példája mindenki számára motiváló! A 64 éves amerikai hosszútávúszónak mintegy 53 órára volt szüksége ahhoz, hogy átszelje a Amerika és Kuba közti szorost.

A hosszútávúszó 1978-ban próbálkozott először a Kubát az Egyesült Államoktól elválasztó Floridai-szoros átúszásával. Legutóbb 2012 júniusában vágott neki, de a viharos időjárás, valamint a medúza- és a cápaveszély miatt nem tudta végigúszni a távot. Noha a szoros tömve van cápákkal, a medúzák még nagyobb akadálynak bizonyultak mindazok számára, akik valaha nekivágtak a 166 kilométernek. Nyad ezért útjának éjszakai időszakában a csípésektől védő szilikonmaszkot, az egész testét védő úszóruhát, kesztyűt, cipőt és maszkot viselt. Négyszer már kudarcot vallott de úgy gondolta 64 évesen még utoljára megpróbálja. Sikerült neki!

Hallgasd és nézd meg, s gondolkodj el te mit vállalsz be a sikeredért!?

Ha el akarod érni a célod, bizony be kell vállalni a fájdalmakat! A sikernek mindig ára van, de aki nem riad meg a fájdalmaktól, a problémákat, a nemeket, az elutasításokat is tudja jól kezelni, az számíthat a sikerre az áttörésre!
Sportolók szerint is, a sportnak mindig az a része a leghasznosabb, ami már fáj! Akkor fejlődik az izom, amikor valós erőkifejtés történik! 
Hogyan dolgozol, milyen módszerekkel? Amik nem fárasztóak, amik nem kényszerítenek kilépni a komfort zónádból, amik nem fájnak? 
Fizesd meg a siker árát, és meglátod milyen sebességgel indul be az üzleted!
A DXN jelmondata, hogy  Érezd jól magad az üzletben! De ez nem azt jelenti, hogy kényelmesen élj, és kényelmesen dolgozz! Egy sportoló például akkor érzi jól magát ha már fárad, izzad, és érzi, hogy az izmai erősödnek! 
Érezd jól magad a munkádban! S tudod, ha szereted amit csinálsz, sohase kell dolgoznod!