Archive for június 23, 2018

Szerencse vagy szerencsétlenség?

tanmese, motivációs történet

Szerencse és szerencsétlenség – kínai tanmese

Egy kínai példázat, egy szegény parasztról mesél, aki kicsiny földjét öreg, kiszolgált lovával művelte és ebből tartotta el, úgy-ahogy, magát és egyetlen fiát. Egy nap azonban elszökött a lova. Eljött minden szomszédja és sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt. De a paraszt nyugodt maradt és ezt válaszolta: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”

tanmese, motivációs történetA következő héten visszatért a lova és tíz vadlovat hozott magával. Újra eljöttek szomszédai és gratuláltak szerencséjéhez. A paraszt viszont megfontoltan így felelt: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?”

A fia befogta a lovakat és a legvadabbon kilovagolt. De a vad ló ledobta és a fiú eltörte a lábát. Minden szomszéd eljött és siránkoztak a szerencsétlenség fölött.


De a paraszt most is nyugodt maradt és ezt mondta: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”

Nemsokára háború tört ki és minden fiatalt besoroztak. Csak a paraszt fia maradhatott otthon a törött lábával.

És még folytathatnám…

Minden dolog értéke relatív, és csak hozzáállás kérdése, hogy mit látunk meg benne, a rosszat vagy valami jónak a csiráját, lehetőségét!

A ma kihívásai a holnap feladataira készítenek fel! Nincs olyan, hogy véletlen!

A Biblia azt mondja, minden javukra szolgál az Istent szeretőknek! Tehát egy dolog megítélésénél ne légy elhamarkodott és ne lásd rögtön rossznak azt ami lehet csak látszólag az!

Ajánlott könyvek

Ajánlott könyvek
Feltöltés alatt
Motivációs könyvek

Motivációs könyvek

Online marketing könyvek

Online marketing könyvek

MLM könyvek

MLM könyvek

Üzleti marketing könyvek

Üzleti könyvek

Egészségmegőrzés könyvek

Hit építő könyvek

 

 

 

 

Motivációs zenék

Motivációs zenék

Motivációs zenék

Néhány motivációs zene amiket én szívesen hallgatok, mert nagyon jó a mondanivalója.

Motivációs zene

 

Motivációs zenék

Hooligans – Küzdj az álmaidért!

A motivációs zene, van akinél az ami segít valami sportnál, hogy kitartóbb legyél, vagy ritmust ad hozzá. Futáshoz, tornához szokták használni.

De motivációs zene az is ami a tartalmával motivál, azzal amiről szól, amiről énekelnek.

De motivációs zene az is, amikor felfedeznek egy tehetséget, amikor valaki ki mer állni és megmutatja a világnak a hangját és a tehetségét. Motivál arra, hogy nézd milyen nehéz háttérből jött, de a zenében megtalálta a vigaszt az erőt a motivációt, és csodálatos hangon énekel.

A lényeg, hogy vegyél motivációt ezekből a motivációs zenékből az életre.

 

 

 

Tudósítás egy zuhanó repülőgépről.

Szodoma Gomora kismiska ehhez képest.

Repülőgépes vicc – vedd komolyan az életet és élj nemes célokért!

zuhanó repülőgépRepülőgépen 15 perc repülés után a pilóta az utasokhoz szól a hangosbemondón:

– Hölgyeim és uraim, egy kis baj történt! Sajnos leállt az egyik hajtóművünk, de nincsen semmi baj. Ez egy nagyon biztonságos gép. Négy hajtóművel rendelkezik, így a másik három gond nélkül elviszi a gépet. A menetidő azonban egy órával meghosszabbodik.

Később ismét jelentkezik a pilóta:

– Hölgyeim és uraim! Ismét gond van, leállt a másik hajtóművünk is. A maradék két hajtómű elég ahhoz, hogy a legközelebbi repülőtéren leszálljunk.

Hamarosan ismét jön a bejelentés:

– Hölgyeim és uraim, megint leállt egy hajtóművünk! Mivel csak egy hajtóművünk maradt, ez csak nagyon lassan tudja mozgatni a gépet, így megkezdjük a leszállást.

Ekkor az egyik utas odaszól a szomszédjának:

Na, ez szép! Az a maradék hajtómű is leáll, aztán itt ragadunk egész napra!

Tanulság:

Az emberek hajlamosak komolytalanul venni az életet, annak törvényeit, működését és használati utasításait!

Talán olyan törvényeket még figyelembe vesznek mint a gravitáció törvénye és ezért nem ugranak le a toronyház tetejéről, de az emberi életet irányító alapvető törvényeket a legtöbb ember igyekszik figyelmen kívül hagyni! A szabadság alatt azt értik, hogy bármit megtehetnek, semminek se lesz büntetése, mert az élet számukra arról szól, hogy élvezzenek ki mindent ami élvezetet okoz, és adjanak meg mindent a testüknek ami jó érzést hoz. Nem törődnek azzal, hogy mi lesz a következménye, sőt amikor jönnek a negatív események, bajok, akkor se tudják összekötni azzal amit csináltak, egyszerűen nem fogják fel a veszélyt, s hogy az életmódjuk, életvitelük, a gondolkodásuk az oka annak, amilyen helyzetbe kerültek, vagy kerülhetnek!

Rajzolhatsz bármekkora halálfejet a cigarettás dobozra ők akkor is elszívják, mutathatsz képeket az alkoholtól tönkre ment májakról ők akkor is megisszák! Bebizonyíthatod, hogy a betegségek hátterében 90%-ban a helytelen életmód, a helytelen táplálkozás, a helytelen gondolkozás, a negatív érzelmek és gondolatok vannak, ők akkor se hajlandóak változtatni!

Lehet, a viccet folytatva, hogyha elkezd zuhanni a gép, akkor még örülnek is, hogy végre beindult, és nem késnek le a buliról ahova tartottak!

Nem törődnek a vonzás, a vetés aratás, a hit, a helyettesítés, a vizualizáció, a szeretet stb. törvényeivel, mert azt gondolják, hogy bármit bárhol bármikor megtehetnek, nekik senki se szabjon határokat, korlátokat, ne állítson fel szabályokat, senki se mondja meg mi a jó és mi a rossz.

Azt állítják semmi se rossz, minden csak gondolkodás kérdése és az ember szabad lény, bármit megtehet, senkinek se tartozik elszámolással. Egyszer élünk, élvezzük ki amíg lehet ugyebár.

És azok jogát ki védi meg, akik nem akarják szennyezni az elméjüket ezzel a látvánnyal?! Szodoma Gomora – jogot az Isten elleni lázadásra?!

fotó: Giuseppe Milo

Erkölcsi mércékről, erkölcsi elvárásokról, alapokról, az emberi élet méltóságáról, persze hallani se akarnak! Ha valaki hitről, Istenről, Bibliáról, a bibliai erkölcsi alapokról, férfi és nő közötti boldog kapcsolat alapjairól, a teremtésről, sőt az utolsó időkről beszél, amikor majd mindannyiunknak meg kell állnia Isten előtt, és minden tettünk, gondolatunk, cselekedetünk meg lesz ítélve, NO ettől aztán kiüt a biztosíték a legtöbb embernél!

Ők úgy gondolják, hogy mindent szabad, nincs olyan hogy bűn, felrúghatják a természet folyását, kitalálhatnak maguknak saját erkölcsi rendet vagy rendetlenséget, felszabadíthatják magukban a libidót az érzékiséget, ha kell áruba bocsáthatják a testüket, eladhatják a lelküket, és aki ezt bírálni meri, megkérdőjelezi az mind gonosz, agymosott, szektás, ítélkező, törvénykező és nem felvilágosult, nem modern.

Ők úgy gondolják hogy náluk vannak az értékek, és akik ettől megakarják őket fosztani, azok visszaélnek a hatalmukkal, kirekesztők, ítélkezők és ez ellen nekik tüntetni muszáj.

Az emberek többsége nem akarja észrevenni felfogni hogy a gépe zuhan, az utolsó pillanatig sem!

Talán azért mert nem elég fontos neki az hogy repüljön! Talán nem értékeli eléggé hogy egészséges lehet, hogy szép az élet, hogy boldog emberi kapcsolatai lehetnek, hogy segíthet másoknak, hogy alkothat, szebbé teheti a világot! Talán ha volnának komoly céljai, álmai, ha szeretné az életet, látná a lelki és szellemi törvények hasznát és szükségességét, nem ellenséget korlátokat látna bennük, akkor talán odafigyelnének a jelzésekre és változtatnának az életükön!

Talán akkor észrevennék, hogy amit ők szabadságnak hívnak, igazából rabság!
Nem tudnak meglenni már a cigi nélkül, a pia nélkül, a bulik a kicsapongás az élvezetek a test örömeinek túlhajszolása nélkül! Ezek nélkül számukra az élet sivár lenne. Talán ezért nem zavarja őket a zuhanás, és nem veszik komolyan a figyelmeztetéseket!

Aztán ha beüt a krach és megjön a diagnózis valami gyógyíthatatlan betegségről, vagy balesetet okoznak és szenvednek el, vagy kirúgják a munkahelyéről, tönkremegy a vállalkozásuk, a házasságuk, az emberek mind elfordulnak tőlük, ha nincs pénzed a „barátok” is elhagynak és depresszió vagy pánik veri fel a fejét az addigi „nagy örömök” helyett akkor jön majd a mások hibáztatása.

Akkor előkerül Isten akit szidni lehet, a sors ami hibás mindenért, a kormány a politikusok, a gazdasági helyzet, és talán a szűlők is, akik hibásak mert nem adtak meg nekünk mindent, nehéz gyerekkorunk volt!

Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”

(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)

Kérlek kedves hallgatóm, olvasóm ezért ne vedd tolakodásnak és kemény beszédnek e sorokat, hátha ez még csak egy kis kavics, hogy figyelmeztessen, hogy ideje komolyan venned, hogy a repülőgéped zuhan, és ideje változtatnod a dolgokon és komolyan venned az emberi élet használati utasításait, spirituális erkölcsi lelki szellemi és a gazdasági törvényeit is, mert ezek nem ellened hanem a te védelmedben születtek!

Hidd el az élet szép, csodálatos, fantasztikus és nem kell szebbé tenned, hamis élvezetek behozatalával, és az erkölcsi törvények felrúgásával!

MINDIG VAN MÁS VÁLASZTÁSOD!

ÉLJ TISZTÁN BOLDOGAN ÉS NEMESEN, NEMES CÉLOKÉRT KÜZDVE!

 

Válassz egy jobb kávét!

Válassz egy jobb kávét!

Válassz egy jobb kávét!

Miért ne lehetne finom, ami egészséges?

Miért ne lehetne egészséges, ami finom?

A legtöbb ember ma már, odafigyel az egészségére, ezért mindenből a minőséget és az egészségest keresi!

Ha mutatnék egy kávét, amit bűntudat és negatív hatások nélkül ihatsz, valóban élvezhetsz, kipróbálnád?

A DXN létrehozta az egészséges élvezetet!

A Víz után legtöbbet fogyasztott italt, a KÁVÉT

Párosította a gyógynövények királyával, a ganodermával!

Az eredmény döbbenetes és lenyűgöző!

A wellnesskávé egy csészényi egészség!

A ganoderma közömbösíti a csersav és a koffein negatív hatásait, lúgosít!

A kávé így nem égeti a gyomrot, nem okoz refluxot, savas utóízt!

A ganoderma

  • Letisztítja az ereket, helyreállíthatja vérnyomást!
  • Javítja a vérkeringést, az oxigénfelvételt!
  • Feltölt energiával, de jobban is alszol tőle

Aki egyszer megivott egy csomaggal, soha többet nem akart visszatérni a hagyományos kávéra, mert zongorázni lehet a különbséget!

Hajlandó vagy kipróbálni egy egészséges prémium minőségű kávét?

Vagy továbbra is szenvedsz a reflux és a savasodás tüneteitől, a koffein negatív hatásaitól?

A DXN a legelső és legnagyobb ganodermás cég!

Legjobb ár, legjobb minőség!

25 év és 7 millió tag 1 milliárd dollár feletti éves forgalom a bizonyíték!

Érezd ezt a különbséget!

Élvezd az egészséget!

Jó lenne ha

– több energiával

– egészségesebben

– frissebben

élvezhetnéd az életed?

Jó lenne ha, ezzel még plusz pénzt is kereshetnél?

Akció! Most még ingyenes regisztrációval, több mint 20%-al olcsóbban juthatsz hozzá!A termékek árairól a webáruházban tájékozodhatsz.

Van kiskereskedelmi ár, vagy van ingyenes regisztrációval igénybe vehető törzsvásárlói ár, vagy üzleti csomaggal csatlakozás esetén még más kedvezmények!

Hol veheted meg?

Itt elolvashatod

Online marketing weboldalak

Online marketing weboldalak

Az online marketing egy óriási területet felölelő szakma. Beletartozik minden ami az online tevékenységekkel kapcsolatos, leginkább a reklám és a vevőszerzés területe.

Fontos az online megjelenés milyensége, profizmusa. Fontos a weboldalak kinézete, igényessége, tartalma és a szövegírás milyensége. Fontosak az online hirdetések, reklámok, online videók és képek szerkesztése. Rengeteg technikai tudás kell a sikeres online marketinghez, de fontos a személyes márka és a bizalom megszerzése is online.

Ezeknek a tudásoknak a megszerzésére rengeteg lehetőség van ingyen is, de sok nagyon jó pénzes képzés is van, ami vissza hozza az árát amit belefektetsz a tudás megszerzésébe. Én ezekről az oldalakról tanulok online marketing témában:

Facebook oldalam ahol szintén sok oldalról teszek fel hasznos linkeket:

https://www.facebook.com/groups/onlinetudasbazis/

Tóth Mihály TMA : https://www.tothmihaly.hu/

Szilágyi Balázs:  http://honlaprafel.hu/

Online Katapult fiúk: https://www.onlinekatapult.hu/

Tóth Judit blogja: https://blog.weblaptitkok.hu/index.php

Papp Gábor  https://thepitch.hu/

Bán Annamária   https://kreanilla.hu/honlaptervezes-honlapkeszites-webdesign/

Beonweb   https://beonweb.hu/online-marketing-eszkozok

Seonavigátor   https://seonavigator.hu/

Webshark  https://webshark.hu/

Online hálózatépítés  http://onlinepluszpenz.hu/

 

Online marketing könyvek:

 

 

Az igazmondás jutalma

Az igazmondás jutalma

A mag – tanmese az őszinteségről, hitről és bizalomról

„Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki tovább viszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat. Ezt mondta nekik:

– Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit.

A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:

tanmeseMindegyikőtöknek adok egy MAGOT egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt magot, öntöznétek és jöjjetek vissza, mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz következő vezérigazgató.

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e növénye.

Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett. Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már minden növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye úgy érezte, kudarcot vallott. Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Eltelt 1 év

 Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt.

Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt.

Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt. Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban.

– Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek – mondta a vezérigazgató.

 – Ma egy embert kinevezek vezérigazgatónak. Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre.

A választás

Jim megrémült. Azt gondolta: A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg! Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.
A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják. Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja. Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató? – mormogták többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta: – Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon.  Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak – lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből!

Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!”

Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok. Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni. Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek! 

Ismeretlen szerző

Milyen termést szeretnél ? Tanmese.

Milyen termést szeretnél ? Tanmese.

Egyszer volt hol  nem volt még az óperenciás tengeren is túl élt 2 jóbarát, András és Péter.

A falu szélén laktak, egy nagy domb tetején, ahol mindkettőjüknek nagy kertje volt.

Nagyon jó volt a kertjük földje, minden mag megtermett benne és bőséges termést hozott.

Ez nagyon jó dolog volt, de ugyanakkor volt egy óriási hátránya is! A föld nem tett különbséget jó és rossz mag között. Ugyanolyan szépen nőtt benne a búza és a kukorica mint a konkoly és a gyom.
Pétert úgy nevelték a szűlei, hogy ha majd saját háza és kertje lesz, mindig figyeljen arra, milyen magok kerülnek a földbe és ha látja, hogy rossz magokat fúj oda a szél, vagy már elkezd növekedni a gaz, akkor tépje ki, ne engedje növekedni azokat!

Arra, is megtanították a szülei, hogy minden nap menjen ki a kertjébe, öntözze a magokat és tegyen ki madárijesztőt, ami elzavarja a madarakat, amik felakarják szedegetni a magokat amiket vetett!

Sokszor volt, hogy közel a keritéseikhez ment el egy szekér ami tele volt gyommal és ezek a gyomok szórták magukból a magvakat, amit a szél egyenesen a kertjükbe fújt be. Péter sokszor figyelmeztette Andrást, hogy figyeljen oda a kertjére és ne engedje felnöni a gazt, pláne nem a szúros, mérgező termésű bokrokat. De András nem törödött a figyelmeztetéssel. Eleinte még örült is neki, hogy kizöldült a kertje és nem kellett fűvesitenie, fákat bokrokat ültetni.

A szekeres ember

Sőt össze is barátkozott a szekeres emberrel, aki egyre többször ment az ő kertje felé és amig bent iszogattak, a szél szerte fújta a gazt a kertben és hamarosan már alig lehetett bemenni az udvarba hozzá.

Péter amig tudott átment Andráshoz és próbálta meggyőzni, hogy cselekedjen amig nem késő, de András mindig lerázta vagy durván vagy jóindulatúan, de nem hallgatott rá. Legtöbbször kigúnyolta s úgy hívta Pétert, hogy precizke, kapálórobot, akinek hiányzik egy kereke, azért nem tud nyugodtan heverészni a kertben és állandóan csak hajlong, hogy felszedje a rossz magokat, kitépje a kis gyomokat!

GyümölcsökEljött a nyár és Péter kertjében hatalmas gyümölcsök kezdtek érni a fán, gyönyörű nagy dinnyék gömbölyödtek a földön és a paradicsom paprika palánták is bőséges termést hoztak!

András veteményét viszont felszedegették az égi madarak, vagy úgy benőtte a gaz, hogy nem tudtak megerősödni, termést hozni, ehelyett elfonnyadtak és elszáradtak.

Mig Péter esténként kiült a kertbe a gyönyörű pázsitra és onnan tekintett szét a vidéken, addig András egyre kevesebbet látott a táj szépségéből, olyan nagyra nőttek a bokrok és a gaz.

Irigy is volt András Péterre és sokszor panaszkodott a szekeres embernek, hogy ez a Péter milyen szerencsés, hogy neki a jobb föld jutott és a madárijesztője biztos őfelé hajtja a madarakat.

A Hapyy End

De hogy a mesémnek ne legyen szomorú vége, hozzunk be egy kis Happy End-et!

Mivel András alig tudott kimozdulni a házából, ezért egyre többet bújta az internetet, addig amig egy honlapon nagy betűkkel ezt a feliratot találta, ami nagyon mellbe vágta:

Ahol ma tartasz az a tegnapi döntéseid következménye. Ott vagy ma ahol tegnap lenni akartál!
Bármennyire is tiltakozott a büszkessége, András beismerte, hogy ez az igazság.
Áthívta magához Pétert, bocsánatot kért és megkérte segítsen neki és mondja el mit kell tennie, hogy az ő kertje is olyan szép legyen mint az övé.

Milyen termést szeretnél ? Tanmese.Az első amit el kellett fogadnia, hogy ettől a döntésétől még nem változnak meg azonnal a dolgok, az állapotok! Először ki kell gyomlálnia az egekig érő gazt, kivágni az elterebélyesedett nadragulya bokrokat, sőt gyökerestül kitépni!
Csak ha már újra üres a föld, akkor lehet újra vetni, jó magokat és megvárni amig azok kinőnek. Természetesen a gyom újra és újra felakarja ütni a fejét, ezért naponta ki kell tépni az új hajtásokat. A jó magokat pedig védeni kell a madaraktól, öntözni kell s ha már nő a növény akkor ápolni.

A második pedig az, hogy tudatosítani kell magában az élet törvényeit!

  1. Vetés nélkül nincs aratás!
  2. Ki mint vet úgy arat! A föld nem tesz különbséget, amit belevetsz az fog megteremni!

Ha jó magot vetsz jó termést aratsz, ha nadragulya és gaz magok kerülnek bele akkor az fog felnőni benne!

  1. Nincsenek végleges megoldások! Ahogy zuhanyozni is minden nap kell, ha tiszták akarunk maradni, a kertünkről gondoskodni is minden nap kell, mert a rossz magok mindig is lesznek és a gaz mindig ki akar nőni !
  2. Amit szeretnénk látni a kertünkben azt kell ültetni és kivárni az eredményt!

Tanulság:

  1. Csak ott és akkor tudunk aratni ahol vetettünk! Aki nem vet az nem is fog aratni! Ingyen sajt csak az egérfogóban van! Az életben semmilyen eredmény, siker, nem hullik az ember ölébe!
    Az élet olyan mint egy malacpersely, csak amit beleraktál azt veheted ki belöle! Ezért ha valamit kapni szeretnél, akkor kezd el azt te vetni! Ha azt akarod hogy szeressenek, kezdj el szeretni, azt akarod, hogy mosolygós emberek vegyenek körül, kezdj el mosolyogni.
  2. Az elménk, a gondolataink helye a mi kertünk, szántóföldünk.

Minden gondolat akár rossz, akár jó, felnövekszik és hatással lesz az életünkre!

Nincs olyan gondolat ami semleges, ami valamilyen irányba nem befolyásolná az életünket!

A rossz gondolatok, negatív gondolatok olyanok mint a gaz. Gyorsan eluralkodnak az elménken és vonzzák magukkal a többi negatív gondolatot, érzést! A rosszra mindig fogékonyabb az elménk, a rosszra nem kell tanítani, az valahogy ösztönösen jön! Haragudni, bosszút állni, visszabeszélni, csúfolodni, pesszimistának, cinikusnak lenni nem kell erőfeszítés! A megbocsájtáshoz, a hithez, a pozitiv hozzáálláshoz és kitartáshoz, a szeretethez viszont mindig erőfeszítés kell!

Mindig a gyümölcseiről ismered meg a fát! Jó fa nem terem rossz gyümölcsöt és fordítva a rossz fa sose fog jó gyümölcsöt teremni! A beszéded, a reakcióid, a magatartásod elárulja mi van benned és ha ezt észreveszed az jó jel, ha teszel is a javulásért az még jobb!

Döntsd el milyen életet szeretnél és ahhoz keresd meg a megfelelő magokat!

Ha egészséges gazdag sikeres boldog életet szeretnél, akkor ki kell gyomlálni és távol kell tartani a negatív gondolatokat, a félelmet, a haragot, irigységet, a rossz híreket, a pesszimista cinikus embereket kerülni kell és a legfőbb gyommagszórót a televiziót ki kell iktatni az életünkből!

És ahogy mondtam, ha zuhanyozni, fogat mosni minden nap kell, ha tiszták akarunk lenni, úgy méginkább minden nap fel kell töltenünk magunkat pozitív gondolatokkal, jó gondolatokkal, hogy a rossznak már ne legyen helye! Ahhoz pedig, hogy jókat álmodjál, lefekvés elött jó dolgokra gondoljál és légy hálás mindenért ami aznap történt veled!

Jó kertészkedést és jó álmokat!

Vess az egészségedbe és ápold a kerted ami a tested, hogy egészséges maradj!

Olvass sok motivációs könyvet!

Vedd meg a könyvem aminek egyik fő témája a vetés aratás törvénye!

 

Idézetek a hitről!

Idézetek a hitről!

A hit pedig a nem látható dolgokról való meggyőződés, és a reménylett dolgok valósága! Zsid 11

Idézetek a hitről!

Idézetek a hitről!

„Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel! Minden más csak erő- és időpocsékolás.” Maharaj Nisargadatta

„Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” Henry Ford

“Két módon tehetnek bolonddá.
Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot.
A másik, hogy visszautasítod az igazságot.”
(Søren Kierkegaard)

“Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

(Norman Cousins)

“Az emberek nem azt hiszik, amit látnak, hanem azt látják, amit hisznek.” (ismeretlen)

“Nincs zavarbaejtőbb, mint látni, hogy valaki elvégzi azt, amit mi lehetetlennek hittünk.” (Sam Ewing)

“A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.”     (Muhammad Ali)

Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.         Biblia

 

 

Idézetek az egészségről

Idézetek az egészségről

Idézetek az egészségről

Idézetek az egészségről

Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.                                      James Lachard 

A betegség nem derült égből a villámcsapás! Megelőzi nagyon sok egészséghanyatlás. És nagyon sok figyelmen kívül hagyott jel, mert majd csak a durva jeleknek hiszünk. De előtte már jelek sokasága figyelmeztet arra, hogy gáz van. Például nem vagyunk már annyira boldogok.

                                                                                                           Lenkei Gábor

Képzeld el, hogy van egy autód, amire szükséged van egész életedben, de tudod, hogy soha nem fogsz másikat kapni. Hogy vigyáznál rá?

Rendszeresen karbantartanád, olajat cserélnél, a legkisebb hibával is rohannál a szervizbe. Roppant óvatosan és körültekintően vezetnél minden egyes alkalommal. Most gondolj bele, hogy csak egy tested és egy elméd van. Nem kellene ezekre is legalább ilyen gondosan vigyáznod minden nap?               Warren Edward Buffett

A vitamin olyan anyag, ami akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg.                                                                     Szent-Györgyi Albert

Idézetek az egészségről

A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy és nem szabadna külön kezelni.                                                                    Platón

Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.
Dalai láma

A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.                                                                                Példabeszédek 17:22

Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
                                                                                               Példabeszédek 3:7-8

Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm – mert én is élni akarok.                                                                                                 Mark Twain

Idézetek a szabadságról!

Idézetek a szabadságról!

Idézetek a szabadságról!

Idézetek a szabadságról!

Minden szabad nekem, de nem minden használ!                                             Biblia

Vannak, akik szerint mindenféle keret, kötöttség, szabály elvetendő, én viszont úgy gondolom, hogy a hordónak az abroncs hasznos, mert a benne forrongó bort nem engedi szétfolyni, hogy hasznavehetetlen pocsolya váljon belőle.         Böjte Csaba

A valódi szeretetben szabad vagy. És boldog. És a másik is az. Ha nem, akkor ez nem valódi szeretet, csak tapadás, ragaszkodás, kizsákmányolás. Ez vonatkozik szerelemre, párkapcsolatra, barátságra, bármilyen szeretetre, mely a másikkal összeköt. Teljesen mindegy, hogy te ragadsz rá, vagy ő ragad rád, ha úgy érzed, hogy hozzá vagy kötve, vagy ő tehozzád, s nem működnek a szárnyaid, akkor ez nem szeretet, hanem kizsákmányolás. Az igazi szeretetben nincs erőszak, nincs függés, nincs önzés.                                                                               Müller Péter

 

Ahogyan a szabadság nem szabadosság, a rend sem szabadsághiány.

                                                                                       Antoine de Saint-Exupéry

 

Idézetek a boldogságról!

Idézetek a boldogságról!

Idézetek a boldogságról!

Idézetek a boldogságról!

Saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, s hogy az emberek nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni.                                  Jean-Jacques Rousseau   

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.                                                                                             Helen Keller  

 

A mosoly egy görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent.                      P. Diller

A boldogság egy pillangó. Ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül, de ha csendben leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk.                                                   H. Nathaniel  

A boldogsághoz nem vezet út.  Az út maga a boldogság.                         Buddha

 

„Boldoggá tesz, amit csinálsz? Ha nem, akkor csinálj valami mást! Boldog vagy ott, ahol vagy? Ha nem, akkor menj máshová. Ha itt sem vagy boldog és máshol sem voltál az, akkor nem a helyet kell megváltoztatnod, hanem a hozzáállásodat.                                                                                   Zach LeBeau

Ha úgy érezzük, hogy nem mi irányítjuk az életünket, hogy csupán áldozatok vagyunk és körülöttünk minden csak úgy megtörténik, akkor stresszben és feszültségben élünk. Ez vár mindenkire, aki olyan dolgokat akar befolyásolni, amelyek nem rajta múlnak. A jó hír az, hogy a választás mindig a miénk. Sose felejtsük el, hogy mindig eldönthetjük, boldogok akarunk-e lenni, vagy boldogtalanok.

                                                                                                               Szabó Péter

Idézetek a boldogságról!

Aki mást felüdít, maga is felüdül! 

Mind boldog ember az, aki féli az Urat és az Ő útjain jár.                                Biblia

„Hálás vagyok a levegőért, amit belélegzek. Számítok rá, hogy lehetőségek és csodák történnek ma velem. Készen állok befogadni minden jót és nagyszerűt, ami felém árad. Ma igazán erősnek érzem magamat. Mindenem meg van ahhoz, hogy egy csodálatos napot teremtsek az életemben. Erős vagyok testben és lélekben egyaránt. Különleges vagyok. Fantasztikus érzés, hogy én irányíthatom az életemet. Bámulatos lehetőségek várnak rám. Úgy döntöttem, hogy szeretem az életemet. Nagyra értékelem mind azt, amim van, örömben élek, a mai nap haladni fogok a céljaim felé. Gondolataim megváltoztatásával képes vagyok bármit megváltoztatni. Csak is én határozhatom meg hogyan érzem magam. A negatív gondolatoknak csak annyi ereje van amennyit én adok nekik.

Hatalmas dolgokat érek el apró lépésekkel. Eszméletlenül szerencsés vagyok. Céllal és szenvedéllyel élek, büszke vagyok magamra. Túlságosan eltökélt vagyok ahhoz, hogy legyőzhessenek. Bízom a döntéseimben, a legjobbat érdemlem. Megérdemlem a boldogságot, a sikert, egészséget, a jólétet, mint mindenki más. Szeretve vagyok. Határozott és erős vagyok, tele energiával. Hálás vagyok mindazért, ami vagyok, amim van, és amiket megélek.”                        Szabó Péter 

 

Még többidézetet akarsz, még több tudást és inspirációt?

Vedd meg a könyvem, és írd át te is életed forgatókönyvét!

Idézetek a gondolkodásról!

Idézetek a gondolkodásról!

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
                           Charles Reade  

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.”

                                                                                                            Amby Burfoot

Idézetek a gondolkodásról!

Idézetek a gondolkodásról!

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak kárhoztatva valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz” és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.”                                                                                              Napoleon Hill

 

 

“Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”                                                                                                         Biblia – Filippibeliekhez írt levél 4:8

„Az ember élete olyan, amilyenné gondolatai teszik.”                      Marcus Aurelius

Az ember nem más, mint amire egész álló nap gondol.”

                                                                                               Ralph Waldo Emerson

Az én generációm legnagyobb felfedezése, hogy az emberi lények megváltoztathatják az életüket, ha változtatnak a gondolkodásmódjukon.”                                                                                                              William James

“… előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát.”                                                                                                               James Allan

 

Idézetek a pénzről, gazdagságról.

Idézetek a pénzről, gazdagságról.

Aki nem mozdul észre sem veszi láncait.                                        Rosa Luxemburg

Az üzleti vállalkozásod olyan gyorsan és olyan nagyra fog nőni, mint amilyen gyorsan és nagyra fejleszted az egyéniséged.                                            Jim Rohn

Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.                                                                  Brian Tracy

Minden idők legnagyobb felfedezése, hogy az ember meg tudja változtatni a jövőjét pusztán azáltal, hogy megváltoztatja a hozzáállását.                           Oprah Winfrey

Az MLM ugyanolyan, mint a saját vállalkozás: az emberek 10-15%-a képes sikerre vinni, a többiek számára kudarc.  Nem az üzleti modellel van probléma, hanem azokkal az emberekkel, akik megpróbálják, de nem tudják beletenni azt, ami a sikerhez szükséges.                                                                                   Wolf Gábor

Kell valami olyat találnod, amiért lelkesedsz annyira, hogy kockázatot vállalsz érte, átugord az akadályokat és áttörd a falakat, amelyekkel mindig szembe találod magad! Ha nincs meg ez az érzés azzal kapcsolatban, amit csinálsz, akkor az első nagy akadálynál meg fogsz hátrálni.                                                     George Lucas

Idézetek a pénzről, gazdagságról.

Idézetek a pénzről, gazdagságról.

A rideg valóság az, hogy rögös út áll előttünk. Vezetőink a világot szorult helyzetbe juttatták és az embereknek, köztük Neked és nekem, kell az ő hozzá nem értésük árát megfizetni. Ezért még nagyobb jelentősége van annak, hogy fejleszd a pénzügyi intelligenciádat.
Ha a vezetőink nem rendelkeznek kellő hozzáértéssel, ez azt jelenti, hogy Neked és nekem kell azt megszereznünk.
A meggazdagodás a megfelelő gondolkodásbeli hozzáállással, a megfelelő szavakkal és a megfelelő tervvel kezdődik. Ha ez megvan, akkor a gyakorlati lépések már könnyűek.                                                                                                                                                                               
Robert Kiyosaki

Idézetek a sikerről

Idézetek a sikerről

Idézetek a sikerről

Idézetek a sikerről

A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.

Légy boldog azzal, amid van, miközben afelé törekszel, amire vágysz!

Ha többet akarunk elérni, mint amivel rendelkezünk, váljunk többé, mint amik most vagyunk. Hogy megváltozzanak a körülményeid, neked kell először megváltoznod.

Ahhoz, hogy más legyen a helyzeted, neked kell másnak lenned.
Az anyagi sikert mindig meg kell, hogy előzze a személyiséged fejlődése.
A valódi gazdagságot nem a vagyontárgyaid jelentik, hanem az, hogy te mennyire vagy értékes ember.

Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig.                                    Jim Rohn

A sikerhez nem visz lift. A lépcsőt kell használni! Fokról fokra.

                                                                                                            Georgie Downy

A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás.                                        Bob Gass

Ha jobban megnézzük, a hirtelen jött sikerek hosszú munka eredményei.                                                                                                                      Steve Jobs

Idézetek a sikerről

Nem a siker a kulcs a boldogsághoz. A boldogság a kulcs a sikerhez. Ha szereted azt, amit csinálsz, sikeres leszel.                                                    Albert Schweitzer

Sikeres ember az, aki erős alapokat képes építeni azokból a téglákból, amiket mások hozzávágnak.                                                                          David Brinkley

A sikeres ember rendelkezik azzal a szokással, hogy megteszi azokat a dolgokat, amelyeket a sikertelen emberek nem szívesen csinálnak.

                                                                                                      Stephen R. Covey

Az emberek nevetni fognak az álmaidon, aztán meg utálni fognak, amikor megvalósítod őket.                                                              Arnold Schwarzenegger

Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened és aztán nyersz.                                                                                  Mahatma Gandhi

Azért küzdj, hogy győzz, ne azért, hogy ne veszíts!                               Brent Weeks

 A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.

                                                                                                         Nelson Mandela

Jobb valamit nem tökéletesen megtenni, mint a semmit tökéletesen.

                                                                                                        Robert Schuller

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.                                                             Abraham Lincoln

Sokan életünk nagy részét azzal töltjük, hogy olyan dolgok után vágyakozunk, amiket megkaphatnánk, ha nem töltenénk életünk nagy részét vágyakozással.                                                                           Alexander Woolcott

A patak és a szikla összecsapásából mindig a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt.                                                      H. Jackson Brown

Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.                        Bertolt Brecht

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat.
A lehetetlen nem létezik.                                                                    Muhammad Ali

Őrizkedjünk azoktól, akik lekicsinylik törekvéseinket! A törpék mindig így tesznek, míg az igazán nagyok azt éreztetik velünk, hogy mi is azzá válhatunk.    Mark Twain

Az emberi elme sokkal termékenyebb, sokkal hihetetlenebb és rejtélyesebb, mint a föld, de ugyanúgy működik. Nem törődik vele, mit ültettünk belé. Sikert, kudarcot, konkrét, értelmes célt vagy zavarodottságot, félreértést, félelmet, aggodalmat, és így tovább. Ám amit belé ültetünk, azt vissza kell, hogy adja nekünk. Amint látod, az emberi elme az utolsó, nagyrészt még feltérképezetlen kontinens a földön.

                                                                 Earl Nightingale: A legfurcsább titok!

« Older Entries