Tag Archive for mlmképzés

Harc nélkül nem fog menni!

harc

Az ember alapvetően egy békességre törekvő lény! Nem szereti a konfliktusokat, nem szívesen vitatkozik, és nem igazán szeret kilépni a komfort más néven kényelmi zónájából!
A komfort zónát kényelmi zónának is nevezhetjük. Ez az a zóna, ami nem feltétlen jó, de nem feltétlen rossz, igazából nézőpont kérdése. Ebbe a zónába a megszokott dolgaink tartoznak, mint például: a hely ahol lakunk, a társ akivel élünk, a szomszédaink, az életstílus és életmód ahogy élünk, a munkánk és a napi rutin amit végzünk. Ha már elértük, akkor megszokottá válik, az emberek jó véleménye rólunk, a békesség a környezetünkkel, a konfliktus mentes élet és a feszültségek kerülése stb. Egyszóval a komfort zónákban kényelmesen érezzük magunkat, semmi váratlan vagy új dolog nem történhet velünk.

A legtöbb ember szinte soha nem akar kilépni komfort zónájából, hiszen itt jól érzi magát és semmi stresszes, új, ismeretlen és nem kívánt dolog nem történhet vele. Persze, mint mindennek, ennek is meg van a maga ára. Az ára az, hogy amíg ezen az úton haladsz, addig nem fogsz tudni rálépni a fejlődés, a siker és a boldogság útjára. Már pedig, ha a sikerhez vezető útra akarunk rátérni, nem felejthetjük el, hogy ez az útnehézségekkel és kudarcokkal van megkövezve, ezért ha elakarjuk érni célunkat, ki kell lépnünk a komfort zónánkból! Ennek egyik legnagyobb akadálya a kudarctól való félelem. Tehát a félelem a komfort zónánk határának őrzője. Az emberi társadalomban van egy szűk határokon belüli elfogadott gondolkodásmód és viselkedésmód, amihez ha hozzáidomulsz, mindenki békén hagy, és így maradhatsz a komfort zónádban. Ellenben, ha ismeretlen vizekre evezel, – azaz kilépsz komfort zónádból – akkor nincs garancia a sikeredre. Ettől gyakran előfordul, hogy elkezdünk tétovázni, mert túl nehéznek, túl kockázatosnak látjuk a helyzetet.

Ahogy mondani szokás, két dolog készteti cselekvésre az embereket, a nyereség iránti vágy, vagy a veszteségtől való félelem!
Ahhoz, hogy sikert érj el, cselekedned kell, mondhatom úgy is, hogy harcolnod kell!
De ehhez, kell lenni valami oknak, amiért érdemes ezt megtenni, vagy valami, amit megnyerhetsz vagy valami, amit elveszíthetsz!

Ismerős a vicc: Miért nyüszít a kutyád ott a szőnyegen állandóan?
– Mert szúrja egy szeg a padlóban.
– És miért nem megy arrébb?
– Mert még nem szúrja eléggé!

harcolonoSokszor azonban az emberek nem találják az okot, a változtatásra!
Ahogy mondani szokás, a jó a legjobb ellensége, és a viszonylagos jólét, a bővölködő élet akadálya lehet! Mert ha az alapvető szükségeid ki vannak elégítve, van hol laknod, van munkád, van mit enned, mibe ruházkodnod, akkor nagy az esélye, hogy nem fogsz többre vágyni, belehelyezkedsz ebbe a kényelembe, és “élvezed” az életet! Mindaddig, amíg valaki nem mutat egy nagyobb célt, álmot, szabadságot ahová érdemes elindulni, becélozni és tenni érte!
Az egész világon – de Magyarországon biztos – még ennél is rosszabb a helyzet! Sok ember nem elégszik meg azzal, hogy maga nem akar többet, nem akar kimászni a gödörből, de másokat se enged!
Állítólag a rákok ilyenek, ha az egyik ki akar mászni vödörből a másik visszarántja. Vagy egy vicc is szól erről, melyben felteszik a kérdést miért nem állítanak a pokolban őrt a magyarok üstje mellé? Hát mert ha az egyik ki akar mászni a másik biztos visszahúzza!

Tehát legelőször meg kell lennie az oknak, a célnak az álomnak amiért érdemes dolgozni, változni, harcolni, kitartani!

A legtöbb motivációs film sportolókról szól, az ő hozzáállásukat használja motivációra!
Mert a sportban – de szerintem máshol se – adják könnyen a győzelmet!

Míg mások még nagyban alszanak, ők már edzéseken vannak! Míg mások szabadidejüket töltik, addig ők áldozatokat hoznak! Míg mások bele sem kezdenek, ők sohasem adják fel!

Kitűzni egy olimpiai kijutást, indulást kemény feladat, és komoly eltökélt szándékot jelez! Nem függhet a felkészülés a napi hangulattól, érzésektől, gondolatoktól! Ezeket félre kell hagynia a sportolónak és fókuszálnia a célra, akkor is amikor motivált, sikeres a felkészülésben, és akkor is amikor, nem úgy mennek a dolgok ahogy szeretné, akadályokba ütközik esetleg! 

Tehát kell lennie oknak, valami nagyobb célnak annál, hogy csak túléljük az életet, hogy csak alap szinten leéljük a hétköznapokat, semmi különlegeset nem létrehozva, letéve az asztalra! 
Aki nem törekszik a kiválóságra minden területen, aki nem a legtöbbet akarja kihozni magából, az életből a lehetőségeiből, az maga mond le az életéről! 

Mégis az emberek 85%-a ezt teszi, és mégis ők azok akik a kórust vezetik mikor panaszkodni kell, hibásokat keresni politikusokban, etnikumokban, gazdag emberekben, vagy épp a rossz körülményekben, szülőkben, kapott örökségben! 

Az emberek többsége ugyanis mit szeretne?

Gyors és instant megoldásokat! 
Sikert, eredményeket, győzelmet, nyugalmat lehetőleg munka, erőfeszítés és harc nélkül! Csak ne kelljen kilépni a kényelmi zónából, ne kelljen konfrontálni, ne kelljen más véleményével szembeszállni, ne kelljen mások kritikáját elszenvedni, ne kelljen semmi olyat tenni amit idáig nem tettünk! 

Hogy szeretnénk meggyógyulni?

pirulaBekapni egy pirulát, egy tablettát és azonnal múljon el minden!
De sajnos a legtöbb esetben ez nem így működik! A több évtized alatt összegyűjtött tápanyag hiány, és „belső seb” nem orvosolható tüntethető el semmilyen pirulával azonnal!

Lehet a világ légcsodatevőbb gyümölcse, gombája vagy termése az eredményért meg kell harcolni! Mert a gyógyulás nem csupán egy kapszula bevételével jön el, hanem sokszor az életünk egész átalakításával! Meg kell változtatni az életmódunkat, a táplálkozásunkat, sőt a gondolatainkat is ki kell cserélni negatívról pozitívra, a beszédünket is a félelem helyett a hit megvallására! Ahhoz, hogy a gondolatból cselekedet legyen, a cselekedetből meg új egészséges szokás legalább 3 hónapig kell tenni valamit! No ez HARC, naponta kitartást és hitet követel meg! De az eredménye a gyógyulás lehet! Kicserélődnek a sejtek, feltöltődnek a tápanyag vitamin ásványi anyag raktárak, beindul a méregtelenítés, a helyreállás, a harmónia az egyensúly a szervek között! De ehhez kell a rendszeresség és kitartás a HARC a közöny, a frusztráció, a feladás és hitetlenség ellen!

De a valóság az sajnos, hogy az emberek már az első pár nap után eredményt várnak, gyógyulást! És van egy rossz hírem!

ganodermadoctorA ganoderma az első napokban, hetekben a szkennelő, „tényfeltáró” munkát végzi, és beindítja a méregtelenítést! Ezért lehet hogy elkezd fájni a fej, hasmenés jön vagy hányás, vagy pattanások jelennek meg, mint a méregtelenítés tünetei.

A ganoderma hatóanyagai előhozzák esetleg a beteg gócpontokat, felhívva a figyelmet azok meglétére kezelésére. Csak ezek után indulnak be a gyógyító helyreállító folyamatok, az immunrendszer, a test  öngyógyító képessége erői! 

Tehát ezt a „kúrát” végig kell harcolni, ki kell bírni, és nem a gombát hibáztatni!

A gombának nincsenek mellékhatásai, a szervezet ahogy beindul, újraindul, életre kel és kap,  viszont produkál jeleket! A lelassult tökéletlen emésztés, vérkeringés, kiválasztás beindul, és ilyenkor az első hetekben olyan  a hatás mint a Calgon esetén! Ahhoz, hogy kitisztuljon a mosógép el kell távozniuk a lerakodásoknak, szennyeződéseknek! Amikor beindul egy rég nem járatott motor, akkor először prüszköl akadozik össze vissza püfög! De végül tökéletes lesz!

Eleinte lehet magasabb lesz a vércukor színt, pedig csökkenteni akartuk, fel megy a vérnyomás pedig csökkenteni akartuk, rosszabbul érezzük magunkat pedig javítani akartunk az egészségi állapotunkon!  No itt jön a harc, hogy ne adjuk fel, és higgyünk a tapasztalatoknak, a ganoterepeutáknak, hogy a pár nap esetleg hét után, ezek elmúlnak és egy megújult feltöltődött szervezet fog minket szolgálni az egészségben!

És akkor beszéljünk egy kicsit az MLM üzletben rejlő lehetőségről!?

penzzzzBizony nagyon vonzó tud lenni, mikor MLM vezetők kiteszik milyen külföldi utakon voltak a cég költségén, valahol a színpadon hatalmas csekkekkel mászkálnak és mutatják mennyi pénzt kerestek az üzlettel, és sokan hangoztatják, hogy ma ha már semmit se dolgoznak, akkor is jön a passzív jövedelem, működik a rendszer! Az csak fokozza a kívánságot, mikor valaki azt állítja, hogy mindehhez ki se kellett mozdulnia az otthonából, nem kellett senkit felhívnia, bemutatókat tartania, házalnia, ügynökösködnie stb!

Mert persze ki az aki úgy akar bevonzani embereket, hogy elmondja, az igazságot!? Hogy itt sincs kolbászból a kerítés, itt se adják ingyen a jutalékot, itt is keményen meg kell harcolni a sikerért, a kézzel fogható eredményért, a forgalomért, az új csatlakozókért akik megbíznak bennünk, és követni akarnak! Hogy bizony lesznek NEM – ek, lesznek elutasítások, lesz mikor úgy érzed semmi se működik, bármit csinálhatsz nem jönnek az eredmények! 

Az első pillanatig mindenki nagyon lelkes, elhiszi, hogy ő lesz a következő kávé milliomos, fél Európa alá fog regisztrálni, és persze a rokonok, barátok ismerősök mind, hisz ez egy olyan NAGYSZERŰ lehetőség! Aztán jönnek az elutasítások, a nemek, a szánalmas lenéző mosolyok, a miért nem keresel inkább valami tisztességes munkát,… te jó ég, ennyire rosszul állsz, hogy már az MLM-nek is bedőlsz „baráti jó akaratú tanácsok”!

És akkor jön a harc! Vagyis inkább marad el a harc! 
Mert az már a kényelmi zónából való kilépést jelentené!

De te nem akarod elveszteni a barátaidat, a jó hírnevedet, a felépített imázsodat, nem akarsz felvállalni olyat ami másoknak nem tetszik, meg van róla a véleményük!

lusta2Nem akarsz harcolni a jellemeddel, a személyiségeddel, a karaktereddel, a negatív tulajdonságaiddal, a félelemmel, a kisebbrendűségi érzésekkel, negatív énképpel, önsajnálattal, esetleg a lustasággal! És tudod aki nem áldoz a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel! 

Harcosként indulsz, elhiszed magadról, hogy te gyémánt leszel, hogy ebből fogsz megélni, hogy nagy csapatod lesz, hatalmas forgalmad és te leszel a legjobb! 

DE A HARCMEZŐRE KI SE MÉSZ! ÉS A HARCHOZ SZÜKSÉGES FEGYVEREKET FEL SE VESZED!

Átakarod írni a munkaköri leírásodat, te majd másképp jobban csinálod! Neked saját módszered van, te majd csendben békésen senkit nem zaklatva, nem hívogatva, bemutatók és rendezvények nélkül, otthonról majd nagy sikereket érsz el!

Hiába mondják, hogy az online sikerekhez legalább 90-120 nap aktív napi blogolás, videózás, kommunikáció kell, te majd megcsinálod enélkül!

Hiába mondják, hogy az offline sikerekhez napi szintű ismerkedés, napi 3-4 telefonálás, kapcsolatfelvétel, találkozó, bemutató kell, és jó egy 200 fős névlistával indulni, azt elsőre feldolgozni! Nem majd te másképp megoldod!?

Harc nélkül, befektetés nélkül, erőfeszítés nélkül, tanulás nélkül és kudarcok nélkül akarod és csodálkozol ha nem jönnek az eredmények?!

fegyverzet nagyobbMert a harci felszerelés nem más, mint a tudás, a felkészültség, a terméktapasztalatok, a cég felé való lojalitás, bizalom és az eltökéltség, elkötelezettség az álmaid iránt!

A harci felszerelés a sisak, ami védi a gondolataidat a negatív befolyásoktól! A pajzs az elkötelezettséged, a saját terméktapasztalataid, a hited a cégben a lehetőségben. És a kard a megszerzett tudásod, amivel megtudod védeni a döntésedet, és ki tudsz állni magadért! Mert nap mint nap harcban állunk, sokszor saját magunk rossz tulajdonságaival, lelki problémáival! Le kell győzni a bizonytalanságot, a félelmeinket, az aggodalmaskodást, a keserűséget, a csalódást, a kisebbrendűségi érzést,  a gyávaságot és a neheztelést stb!

Minden nap egy harc, mikor már felkelsz! Hogy kezded el a napot? Győztesen, tettre készen ugrasz ki az ágyból, vagy enerváltan, hogy már megint egy új nap amit túl kell élni?! HUU! Ez komoly harc minden nap! Mikor jönnek a negatív gondolatok, a csüggedés, a pesszimizmus, a frusztráltság, a kisebbrendűségi érzés, a félelem….és bizony jönnek nem úszod meg! HARCOLNI KELL!  

Nem véletlenül figyelmeztet a Biblia is, hogy fel kell venni nap mint nap a szellemi fegyvereket! 

Ef 6,13
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 
Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 
felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. 

Lehet, hogy te nem vagy hívő, de valahogy akkor is védened kell magad, az elmédet, a gondolataidat az érzéseidet a lelkedet! 
Ezért van szükség neked akkor a motivációs, személyiségfejlesztő könyvekre, videókra, hanganyagokra, rendezvényekre! Aludj el ezekre, ébredj kezd a napot ezekkel, vezesd az autód, utazz vonaton és közben ezekkel töltsd az elméd! Mert fegyver és harc nélkül nem megy ebben a világban! Mikor kinyitod a TV -t bekapcsolod a rádiót, olvasod az újságot, a reménytelenség a rossz hírek annyira lenyomhatnak, hogy semmihez se lesz erőd, semmibe se kezdel bele, mert reménytelen és nincs értelme!

Ezért kell a harc! Soha semmi sikert nem adtak adnak harc nélkül!

Remélem megértetted, hogy az MLM se épül magától, nem potyognak az égből az új munkatársak, csatlakozni akaró emberek! Nem állnak sorba az ajtód előtt, hogy tehozzád akarnak belépni! És az se olyan egyszerű ahogy mondják az online guruk, hogy ha profi vagy akkor rád találnak az emberek, és nem te üldözöd az új regisztrálókat, hanem még válogathatsz is a sok jelentkező közül! Sajnos ez nem ilyen egyszerű! Nincsenek automata online magától működő rendszerek, bűvös mondatok, csatlakozás gerjesztő elkapó oldalak stb. Vannak trükkös dolgok, de nem elég feliratkozókat begyűjteni, email címeket szerezni, az embereket meg is kell nyerni. Bizalmat kell szerezni, és kiépíteni hogy csatlakozni akarjanak! Ehhez viszont harc kell, felkészültség, személyes márka, vonzó megjelenés, pozitív kommunikáció stb! 

Szóval fel van adva a lecke! 

Eredményeket akarsz 2019-ban!?

AKKOR GYERÜNK KI  A HARC MEZŐRE! VEDD MÁR ÉSZRE MIÓTA SZÚR AZ A SZEG!

HARCOLJ ÉS TEGYÉL AZ ÁLMAIDÉRT!

 

Ne ítélkezz!

Ne ítélkezz!

Ítélkezés

/>Az ítélkezés nem jó dolog, és rossz irányba visz! Gondolkodhatsz te másként dolgokról, nem kell mindenkivel egyet értened, de nem szabad senkit se elítélned azért, amit csinál. Mindig külön kell tudni választani az embert attól, amit csinál. Elítélhetsz persze egy rossz magatartást, egy nem etikus cselekedetet, egy általad rossznak ítélt üzleti magatartást, döntést, de sohase írj le embereket!

Ne mondj ki ilyet az embereidre: Nálam leszerepeltél, a szemeimben nem vagy többé MLM vezető. Te ezt sose fogod megérteni, sose fogod már jól csinálni. Az ilyen emberek sose viszik semmire. Te nem veszed ezt az üzletet komolyan, számomra halott vagy.

Nekem is néha előfordul, hogy valami nem tetszik, és rögtön kikiabálnám a véleményemet, de ilyenkor nagyon kell figyelnem, hogy valóban megéri-e a kritikámat megfogalmazni vagy inkább bölcsebb hallgatni és nem véleményezni a dolgot! Vannak dolgok, amiknek a megértéséhez idő kell, vagy egyszerűen le kell higgadni, és megvizsgálni a tényeket, a körülményeket stb ahhoz, hogy korrekt véleményt formáljunk!

Ne siesd el a vélemény alkotást, és ne ítélkezz, már csak azért se, mert sokszor azok a dolgok idegesítenek leginkább másokban, amiket mi is, nap mint nap elkövetünk!

Néha vallások, gyülekezetek szeretnek fekete-fehérben gondolkodni, és megbélyegezni embereket, akik máshogy gondolkodnak, vagy felrúgnak valamilyen általuk elvárt normát. Néha, ezt még gyülekezeten kívülre is kiviszik, és értékítéletükkel kategorizálnak embereket. Ha üzleti életben gondolkodol, akkor nem lehetsz válogatós, bár megteheted. De jobb, ha megtanulsz mindenkivel együtt dolgozni és elfogadni az emberek másságát.

Paradigmák előítéletek

A leggyakrabban a paradigmáink, előítéleteink alapján ítélkezünk, és mondunk ki véleményt emberekről.

Erről is szól egy példa történet.

Egyszer egy apuka ült a vasúton, és körülötte 3 kisgyerek ugrált, hangoskodott, és ez sok embert idegesített. Az egyik utas dühében oda szólt a közelben üllőnek – aki történetesen ismerte az apuka helyzetét –
Nem igaz, hogy milyen emberek vannak, minek szülnek az ilyenek gyereket, ha aztán nevelni nincs kedvük!

Az utas így válaszolt.

  • Ez az ember most tudta meg a kórházban, hogy felesége, a gyerekek anyja, halálos beteg, és már csak pár napja van. Bizonyára azon gondolkodik szegény, hogy mondja ezt el a gyerekeinek. Lehet, hogy most ezért nem szól rájuk, lehet észre se veszi, szomorúságában!

Soha nem tudhatod, hogy akit épp megítélsz valami miatt, min megy keresztül, miért viselkedik úgy? Nem tudhatod, hogy miért vált el, miért hagyott ott egy munkahelyet, egy céget, egy gyülekezetet, iskolát?

Ne vedd a lelkedre, ha valaki nem köszön neked, nem mosolyog rád, nem úgy viselkedik ahogy elvárnád, szeretnéd vagy illene. Ne ítélkezz elhamarkodottan.

A Biblia is arra figyelmeztet, hogy amilyen ítélettel te ítélsz, úgy leszel majd te is megítélve!

Az ítélkezés sokszor a pletyka szintjén terjed, vagyis valaki elindít egy kritikát, rossz hírt terjeszteni és az emberek elkezdenek ítélkezni a hír alapján. Erről szól Szókratész 3 mércéje:

Egy napon Szókratész egy ismerősével találkozott, aki az üdvözlés után így szólt:

„Tudod, hogy mit hallottam nemrég egy barátodról?”

„Várj egy percet.” – mondta Szókratész. „Mielőtt bármit is mondanál, szeretném, ha megcsinálnál egy tesztet. Úgy hívják, Hármas szűrő teszt.”

„Hármas szűrő?”

„Így van.” – folytatta Szókratész. „Mielőtt elmondanád, amit hallottál a barátomról, hasznos dolog rászánni egy pár pillanatot, hogy megszűrd a szavaid. Ezért hívom hármas szűrő tesztnek.

Az első szűrő az Igazság. Teljes mértékben megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani szeretnél, az igaz?”

Az ismerőse így felelt: „Valójában csak hallottam valakitől és…”

„Rendben.” – mondta Szókratész. „Tehát nem vagy benne biztos, hogy igaz-e, vagy sem.

Akkor nézzük meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét. Valami jó dolgot szeretnél mondani a barátomról?”

„Nem, épp ellenkezőleg…”

„Tehát valami rosszat szeretnél mondani róla, de nem vagy benne teljesen biztos, hogy igaz-e. Ennek ellenére még átmehetsz a teszten, mert van még egy harmadik szűrő: a Hasznosság szűrője. Hasznos számomra az, amit mondani szeretnél a barátomról?”

„Nem, nem igazán…”

Szókratész ekkor így szólt: „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?

Az emberek nagyon könnyen elkezdenek ítélkezni, és gyakran utána se járnak a dolog igazságtartalmának. Elég, ha a média bedob valami negatív hírt valakivel kapcsolatban és máris „meg van a véleményed” pedig azt se tudod igaz-e?! Hány embert, gyülekezetet, szervezetet próbáltak meg már ellehetetleníteni ilyen módszerekkel?!

Mindig találni valakit, aki nem volt valamivel elégedett és ezért elhagyott egy egyházat, egy szervezetet, egy MLM hálózatot, egy közösséget, egy csapatot és hajlandó kígyót békát kiabálni rájuk és kiteregetni a szennyeseket. És szennyesek mindenhol vannak, hisz senki, semmi nem tökéletes, mindenhol emberek vannak, akik hibázhatnak. Vannak, akik rosszul kommunikálnak, vannak, akik visszaélnek a hatalmukkal, akik erkölcsileg hibáznak, vagy csak tévednek, esetleg a kapzsiság csapja be őket. De egyes emberek hibái miatt nem szabad egy egész szervezetet, közösséget elítélni!

Vannak hibák!

Vannak például, akik az MLM-ben nem lelkiismeretesen építkeznek, csupán a saját hasznukat nézik, hogy kaphatnának legtöbb jutalékot, mire vegyék rá a jelöltet, hogy nekik a legjobb legyen?! Vannak igenis hibák az MLM-ben, de ez nem a szakma vagy az adott cég hibája, hanem egyes emberekké, az MLM hiénáké, akik ott vannak minden nagyobb MLM cég indulásánál és próbálják lefölözni a hasznot, aztán ha már nem olyan trendi a dolog, tovább állnak és máshol igyekeznek a csúcson lenni és nagyot kaszálni. Nem zavarja őket, ha mások hiteleket vesznek fel, hogy az általuk javasolt legnagyobb csomaggal csatlakozhassanak, vagy simán átgyalogolnak mások önérzetén, csakhogy átvigyék akaratukat. Ezek miatt azonban nem szabad az egész MLM szakmát elítélni, és azt hirdetni, hogy az MLM átverés, egy nagy lehúzás, ahol csak bukni lehet!

Mindenkinek szabadságában áll elhagyni egy egyházat, egy MLM céget vagy bármit, és máshol, másképp alakítani, alapítani egy másikat! Menj el ha nem tetszik, de ne köpj vissza, ne azzal akarj felemelkedni, hogy a régi helyedet lejáratod, kitálalsz belső dolgokat, amiket megtudtál, hisz megbíztak benned! Nem szép dolog beleköpni a levesbe, amiből idáig táplálkoztál!

Persze a lejáratás mindig is a hatalom eszköze volt, és ma is van, hogy komoly pénzeket fizetnek újságíróknak, hogy írjanak lejárató cikkeket azokról, akik a hatalom ellenségei. Ismerek néhány egyházat, vagy politikai személyiséget, akiket ilyen cikkekkel próbáltak ellehetetleníteni, és a közvéleményt ellenük fordítani.

Ezért, ha valamit olvasol, azt ne vedd készpénznek, ha fontos neked járj utána, ha meg nem a te asztalod, akkor ne merülj bele, és ne mondj véleményt, ne ítélkezz!

És még valami!

Ha biztos vagy az igazadban, akkor sem szabad másokat, akik még nem úgy élnek, gondolkoznak, mint te, elítélni, lenézni és bírálni!

Ha bemész egy sötét szobába, ahol emberek ülnek, akkor nem a sötétség ellen kell prédikálnod, és kritizálni őket miért ilyen hülyék, hogy sötétben ülnek, hanem FEL KELL KAPCSOLNOD a villanyt, hogy lássák a különbséget és megértsék miért jobb nekik a fény!?

Amikor a másik embert a földbe döngölőd a véleményeddel, az ítélkezéseddel, akkor nem fogsz változást elérni nála, nem fog megváltozni, de lehet dacból még jobban folytatja addigi tevékenységét!

Én a Bibliát követem ebben a kérdésben is. Jézus azt mondta legyünk hegyen épített város, gyertyák a gyertyatartón, akik messzire világítanak, és az emberek, látván a mi jó cselekedeteinket követni akarjanak minket az úton. Nekem minden ember számára van üzenetem, és senkit se akarok törvénykezéssel, ítélkezéssel, lenézéssel távoltartani attól, hogy megismerje az igazságot.

MLM vezetőként megtanultam együtt dolgozni olyan emberekkel, akik más vallásúak, másként néznek a világra, más a politikai véleményük, másként tekintenek erkölcsi dolgokra, esetleg más csapatnak szurkolnak.

Tanulj meg te is ítélkezés nélkül élni!

Ahogy Jézus mondta, a parázna asszonyt megkövezni akaró farizeusoknak: Az vesse rá a következő követ, aki maga nem vétkezett!
Mindenki eloldalgott! Szóval akkor ítélkezz mások felett, ha te neked semmi vaj nincs a füled mögött!

A siker egyik feltétele tehát, hogy ne ítélkezz!

Ha olyan jó az MLM, miért csak kevesen kezdenek bele?

MLM

Ha olyan jó az MLM, miért csak kevesen kezdenek bele?

MLM siker

Miért nem csinálja mindenki?

3 dolog van, ami miatt, sokan mégsem mernek belekezdeni az MLM-be, ebből kettőnél talán tudok segíteni, hogy átlendülj rajta.

1. Vannak, akik lusták, és egyszerűen nem akarnak változtatni, jó minden nekik úgy ahogy van, és nem igényelnek változást, pláne, ha azért a kisujjukat meg kellene mozdítaniuk. A középszerűség a kiválóság legnagyobb akadálya, vagy a viszonylagos jólét a bőség legnagyobb akadálya. Ha valakinél „nem szúr eléggé a szög” – mint a tanmesénél a vonyító kutyánál – akkor nem lesz hajlandó megmozdulni, lépni és tenni a jobb életért! Amíg a veszteségtől való félelem nagyobb, mint a nyereség iránti vágy, addig nem lesz hajlandó változtatni.

És mit lehetne elveszteni?

Hát a kényelmet, a megszokott fix fizetést, a vélt „biztonságot” és a felelősség nélküliséget!

Ha valaki vállalkozni kezd, főleg egy MLM vállalkozásba kezd, az felelőséggel jár. Ha már egy ember is csatlakozott hozzád, akkor te már felelős vagy érte! Egy vállalkozásban pörgés van, napi feladatok, kockázatok és izgalmak.

Míg egy munkahelyre az jellemző, hogy te annyit dolgozol épp, hogy még épp ki ne rúgjanak, és ők annyit fizetnek neked, hogy te még holnap is bemenj reggel dolgozni. Igazi Status Quo!

Változás csak akkor jön majd, ha megérted mit nyerhetsz, és az lesz számodra annyira értékes, hogy merj belevágni és cselekedni!

2. Vannak, akik nem értik

MLM miért?A Network Marketing a világ legegyszerűbb szakmája, mégis nagyon sokan nem értik, vagy félreértik. Az alkalmazotti gondolkodásmód számra idegen, hogy az ember úgy dolgozzon, hogy ne kapjon érte pénzt. Egy alkalmazott megszokta, hogy van órabére, munkaideje, és ha megcsinálja a rábízott feladatokat, akkor azonnal, vagy hó végén megkapja a havi fixet.

Ezzel szemben az MLM-ben, ahhoz, hogy elkezdhess dolgozni, neked kell fizetned azzal, hogy megveszel egy üzleti kezdőcsomagot és ezzel még mindig nem kezdődik el a pénz beáramlása.

Az MLM tulajdonképpen egy vállalkozás és csak így is lehet tekinteni rá. Főleg az elején, amikor sokszor úgy érzi az ember, hogy csak dolgozik, de nincs eredménye, nehéz ezt elviselni. Az MLM hasonlítható egy drága ingatlanhoz, aminek a bérbeadása sok pénzt fog majd hozni, de ahhoz, hogy ez beinduljon, először fel kell építeni az ingatlant.

A hálózatépítés elején, amikor az ember még nem tudja, hogy melyik módszer lesz az igazán eredményes, gyakran előfordulhat, hogy az ember napokat dolgozik és úgy érzi, hogy semmi eredménye. Nincsenek jelentkezők, nincsenek vásárlók, csak nemeket és alutasításokat kap.

Pénzt költ reklámra és nem hozza a várt eredményt. Ilyenkor szoktak kihátrálni, azt állítva, hogy az MLM nem működik.

Egy alkalmazott számára az lenne a legjobb megoldás, ha valaki megmondaná, hogy ezt és ezt kell csinálni és annak meg lesz a biztos eredménye. Azonban az MLM-ben nincsenek biztos módszerek, garantált siker, csoda mondatok vagy varázslatos reklámszövegek, amikre tömegesen jönnek a vásárlók és a csatlakozók.

Ha valaki alkalmazotti háttérből jön tehát, először meg kell értenie, hogy az MLM tulajdonképpen egy befektetés, ami évek múlva nagy bevételt tud hozni a számunkra, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, sok olyan feladatot kell most megtenni, amiért nincs azonnali fizetség.

Sokan nem értik, hogy mit is kell itt csinálni. Összetévesztik az MLM-et az értékesítéssel, és azt gondolják, hogy az a feladat, hogy egy cég termékeivel üldözzük az embereket és az próbáljuk azt eladni nekik. Az MLM azonban nem az eladásról szól, neked soha nem kell eladnod semmit.

Persze mindig vannak rokonok, szomszédok, vagy olyan emberek, akik nem akarnak sehova beregisztrálni, és az ő számukra értékesíthetsz terméket. De mivel ebben az esetben már neked kellene számlázni, ezért sokan lemondanak erről.

A legtöbb MLM cég nem tiltja, hogy kiskereskedelmi haszonnal értékesítsed a termékeit, sőt fel is sorolja ezt a jutalékfajták között, de mivel ma már a regisztráció a legtöbb cégnél ingyenes, ezért az ilyen kiskereskedelmi értékesítések egyre ritkábbak. Bár a kiskereskedelmi haszon ad egy egyszeri extra bevételt, mégis sokkal jobb mindenkit beregisztrálni, mivel ebben az esetben az illető örökre vásárlónk lesz, és a fogyasztásából egy életen át kaphatjuk a jutalékot.

Amit tehát csinálni kell az MLM-ben, két dolog:

Fogyasztani a termékeket és a jó tapasztalatainak minél több emberrel megosztani és megtanítani őket arra, hogy ők is ugyan ezt csinálják. Ehhez viszont vagy hatni kell tudni az emberekre, hogy változtassanak, merjenek lépni, vagy elérhetővé kell tenni magunkat, hogy aki már váltani akar, megoldást keres, az megtudjon találni minket!

Eladni tehát a terméket nem kell, de saját magunkat igen. Olyan emberré kell válnunk, akit az emberek szívesen meghallgatnak, akiben megbíznak, aki fel tudja kelteni mások érdeklődését, aki vezetővé tud válni, és akit az emberek szívesen követnek.

3. Vannak, akik nem hiszik el!

A mai napig sokan kételkedéssel fogadják az MLM lehetőségeket. Tény, hogy a rossz hírek sokkal könnyebben és gyorsabban terjednek, mint a jó hírek. Be kell vallani őszintén, hogy rengeteg olyan dolog is van az MLM cégek környékén, aminek nem szabadna lennie és amik rossz fényt vetnek erre a szakmára.

Igazából nem az MLM cégekkel szokott a probléma lenni, hanem azokkal a hálózatépítőkkel akik a kapzsiságuk miatt és a gyorsabb meggazdagodás reményében, valótlan dolgokat állítanak és nem az új belépők érdekét nézik, hanem a saját maguk meggazdagodását.

Ezért gyakran olyan technikákat alkalmaznak, amivel rá tudnak venni másokat olyan dolgokra, amit azok hamar megbánnak. Természetesen úgy tüntetik fel az egészet mintha ez, az új belépő érdeke lenne és ő járna vele a legjobban. Így vesznek rá embereket arra, hogy akár egymilliós kezdőcsomagot vegyenek, vagy több üzleti pozíciót egyszerre.

Sajnos az esetek nagy részében nem sikerül az üzleti szervezkedés, sok ember hamar feladja és ilyenkor hatalmas készlet marad a nyakán.

Őket hívják MLM sérülteknek, akik azt kezdik terjeszteni, hogy az MLM átverés és nem működik.

Bár az internet tele van MLM-es sikertörténetekkel, az emberek mégis bizalmatlanok és valahogy könnyebben hisznek a szkeptikus dolgoknak, a negatív fórum bejegyzéseknek és a csalódott emberek blogjainak. Pedig a tények magukért beszélnek.

Ahogy néhány oldallal ezelőtt is írtam, az MLM cégek világforgalma több mint 178 Milliárd Dollár, és ebből 71 Milliárd Dollárt jutalékra kifizettek. Ezek tények.

Természetesen, mint minden szakmában, itt is azok keresnek a legtöbbet, akik profivá tudnak válni, akik jó vezetők és képesek embertömegeket megmozgatni.

Természetesen, az MLM-ben dolgozó, több mint 98 millió ember közül nem mindenki lett milliomos, de emberek tömegeinek adta meg az MLM szakma a lehetőséget, hogy ne kelljen alkalmazottként dolgozniuk és a minimális kezdőtőkével elindított MLM vállalkozásukkal egy olyan passzív jövedelmet építsenek ki, amiből ők és majd az utódaik is jól meg tudnak élni.

Ahhoz, hogy hinni tudj az MLM-ben elérhető sikerben, egyszerűen azokra az információkra kell figyelni, amelyek tényeket közölnek és amelyben sikeres MLM vezetők példáit mutatják be.

A legfontosabb tény talán, hogy a legtöbb, ma sikeres és gazdag MLM vezető, nem a felső osztályból került ki, hanem a legtöbbjük átlagos emberként kezdett bele, ebbe a típusú vállalkozásba. Így találhatóak közöttük, aki egyszerű háziasszony, tanítónő, bakter, buszvezető, szakmunkás, sportoló, festőművész vagy egyszerű kisvállalkozó volt. Ez azt bizonyítja, hogy ez az a szakma, ahol átlagos emberek is, átlagos képességekkel, hatalmas sikereket tudnak elérni. A sikerüknek a titka pedig, pont a hitük, a kitartásuk. Hitük az MLM-ben, a cégükben, a termékeikben és saját magukban.

Ha a hitedet akarod növelni az MLM-ben, olvass olyan könyveket, amit olyan emberek írtak, akik már megcsinálták, és ma ebből élnek és másokat is erre tanítanak.

Vissza a főoldalra