MLM

MLM  – Mi az MLM?

Mi az MLM?

MLMA Network Marketing kulcsmondata: Paul Getty szájából hangzott el: „Inkább részesülök 100 ember munkájának 1 %-ából, mint 1 ember munkájának 100%-ából”.

Az MLM, – ahogy a nevében is benne van – egy kereskedelmi, ill. marketing rendszer. Célja, mint minden marketing rendszernek, termékek piacra vitele, azaz a gyártótól való eljuttatása a fogyasztóhoz.
A marketing jelentése pedig a piacteremtés, vagyis egy termék népszerűsítése és új fogyasztók találása.

Meg kell oldani, hogy a lehetséges fogyasztók megismerjék az adott terméket, de még inkább azt a hasznot, amit az adott áru a számukra nyújthat. A marketing feladata ennek az ellátása. A marketingnek napjainkban 3 jól megkülönböztethető formáját alkalmazzák, érdemes először megismerni ezeket.

Kiskereskedelem.

Ez az, amivel nap mint nap találkozunk, amikor bemegyünk egy boltba és megvesszük azt amire szükségünk van, vagy aminek a vásárlására vágyat ébresztettek bennünk. A vásárló /látszólag / szabad akaratából tér be és vásárol, nem érzi magát nyomás alatt, mert mindenki utálja, ha elakarnak adni neki valamit, de vásárolni azt mindenki szeret! A kiskereskedelem legfőbb hátránya, hogy mire erre az állomásra érkezik az áru, addigra már annyi állomás haszna és költsége rárakodik, hogy az előállítási költség sokszorosába fog már kerülni. Az egyik legnagyobb költségnövelő a reklám, ezért, ha például valami márkás dologról van szó, akkor akár 10x-es is lehet az ár, mint amivel a gyártó útjára bocsájtotta.

Miért kerül egy Adidas vagy Nike cipő többszörösébe az átlag cipőnél? A márka miatt.

Közvetlen értékesítés.

 Ahogy a neve is mutatja, az értékesítés közvetlenül a gyártótól (szolgáltatótól) a fogyasztónak történik – kihagyva a közbülső elemeket – értékesítőkön keresztül. Általában olyan termékek, vagy szolgáltatások értékesítésére használják, ahol első ránézésre a termék vagy szolgáltatás magasabb ára nem egyértelmű, magyarázatot igényel, ezért szükség van az ügynökök személyes varázsára, értékesítési és lezárási technikájára. Ilyennek a nagy értékű háztartási gépek, orvosi műszerek, biztosítások.  Mivel a fizetésük a forgalomtól függ, ezért mindent bevetnek a sikeres eladásért, levakarhatatlanok, ha kidobják az ajtón, bejönnek az ablakon. Sok helyre ki is van írva, ügynökök kíméljenek! A jövedelmük aktív, vagyis, ha nem dolgoznak, nem adnak el, akkor nincs bevétel, nem támaszkodhatnak mások munkájára, csak a saját sikerükre építhetnek! Itt is sokszor nem a termék minősége a döntő, hanem az ügynök személye, személyes varázsa. Aki ügyes, az meggazdagodhat.

De ez a jövedelem nem passzív, ha bármi miatt le kell állnia, nem tud eladni, akkor a jövedelem elapad.

Multilevel marketing.

Leginkább a közvetlen értékesítéssel szokták összekeverni.

„Az a dolog, ahol be kell szervezni embereket és el kell adni termékeket.” Azonban az MLM teljesen más, mint a direkt értékesítés.

A legfontosabb különbség ennyi: A közvetlen értékesítésben kevesen adnak el sokat, az MLM-ben sokan vásárolnak keveset. Az ügynöki munkában a saját erőd, képességed a mérvadó, arra támaszkodhatsz 100%-ban, míg az MLM-ben, ha találsz nálad ügyesebb embereket, akkor az sem baj, ha neked kisebbek a képességeid, támaszkodhatsz, sok 100 sikeres ember munkájára, akik a saját vállalkozásukat építik, de mivel rajtad keresztül csatlakoztak a céghez, így ezt a cég jutalék formában honorálja neked!

MLMMíg a közvetlen értékesítésben dolgozó ügynök (üzletkötő) jutaléka, kizárólag a saját értékesítéséből származik, ezért – bár, ha érti a dolgát, nagyon sokat is kereshet – a jövedelmének van egy felső határa, hiszen a nap számára is csak 24 órából áll.

Az MLM hálózatépítő, ma már nem értékesít, nem árul semmit, nem kell eladnia. Legalábbis terméket nem, saját magát viszont igen!
A feladata egyszerű, segíteni beregisztrálni embereknek a cégbe, aki majd mindent kezel, kiszolgál.

Persze mindig vannak emberek, akik sehova se akarnak beregisztrálni, így lehet kiskereskedelmi forgalmad, de mivel ebben az esetben neked kellene számlázni, így ez nem annyira népszerű.

Mivel az igazi hálózati marketing cégek nem költenek reklámra, de a reklámöltség ugyanúgy be van építve a termékek árába, ezeket a pénzeket azoknak fizetik ki, akik ezt a marketing tevékenységet a média helyett elvégzik – adott esetben Neked.

Az elmúlt 60 év világtapasztalata és a Magyarországi hálózatok 15 éve egyértelműen azt mutatja, hogy a dolog, a rendszer működik és sok-sok olyan embernek adott megoldást, kiútat, felemelkedést, karriert, sikert, passzív jövedelmet, sokaknak gazdagságot, akiknek sorsuk, körülményeik, neveltetésük, szakmai képzettségük, koruk, nemük, gyerekeik száma stb. miatt nem lett volna más lehetőségük, nem kaptak volna olyan állást, ahol ilyen 6-7 számjegyű jövedelmeket keressenek!

MLM cégek

Mért adatok alapján, az MLM cégeknek a világon, ma már több mint 96 millió tagjuk van és az általuk lebonyolított forgalom több mint 178 milliárd dollár, amiből több mint 71 milliárd dollár kerül jutalékként kifizetésre évente. A komoly MLM cégeknél a forgalom évente 50-300%-kal is növekedik a válság ellenére is!

Nem véletlen, hogy ennek a szakmának is óriási szakirodalma van, nagy világszervezetei, oktatói és a világ leggazdagabb emberei közül nagyon sok került ki hálózatépítők közül. Egyes adatok szerint a dollár milliomosok 30%-a MLM vállalkozásból szerezte vagyonát!

Így nem véletlen, hogy olyan nagy gazdasági szakemberek, befektetők, is mint Donald Trump, Warren Buffett, Robert Kiyosaki is teljes mellszélességgel kiállnak az MLM mellett és azt ajánlják, mint az egyetlen mindenki által elérhető jövedelem és vagyonépítő szakmát!

Eric Worre, a Vállalkozó felemelkedése című riportvideójában, több híres szakember, siker és motivációs előadó is beszél az MLM előnyeiről.

Bob Proctor: „Én azonnal rákattantam a network marketingre. Ha nem lenne, ki kellene találni, annyira jó!”

Robert Kiyosaki: „A network marketingnek megvan a potenciálja, hogy megmentse az Egyesült Államokat és a világot azáltal, hogy megtanítja az embereknek, hogyan legyenek vállalkozók és nem pedig alkalmazottak!”

Jack Canfield: „Mindenkinek jót tett a network marketing üzlet, akit ismertem és komolyan kezdett el ezzel foglalkozni. A network marketing üzlet a sikertörténetek folyamatos termelője.”

Brian Tracy: „A network marketing iparág termelte ki a legtöbb milliomost, a világ legtöbb országában. Beszéltem velük személyesen és mind a nulláról indultak. Azok az emberek, akik rá mernek kérdezni másra, hogy szüksége van-e valamire, vagy azok, akik képesek eladni valamit másoknak, no ők birtokolják a jövőt!”

MLM – kinek jó?

Miért jó ez a cégnek, miért hallani szinte már havonta, új MLM cégek születéséről, miért tér át sok cég, sőt bank is a hagyományos ügyfélszerzésről a Network marketingre?

Általában szinte minden MLM-ben forgalmazott termék az átlagnál kiválóbb minőségű, tiszta, természetes, környezetkímélő és takarékos, illetve hatékony, rengeteg kutatás előzi meg piacra dobásukat! Emiatt természetesen az áruk is inkább a prémium kategóriába tartozik és ha arra még rárakódna a sikeres forgalmazáshoz szükséges reklám, marketing költség, a drága bemutatótermek, a felbérelt sztárok rezsije, az importőr, nagyker, kisker árrés stb., akkor olyan drága lenne, hogy az emberek nem tudnák megvenni bármennyire is érzik, hogy ez valami nagyon jó dolog!

Ezért találták ki a termék és a fogyasztó közötti út lerövidítésére és a felesleges költség rárakodások csökkentésére, a hálózati értékesítés, multi level marketing, közismert nevén az MLM értékesítési formát.

Mi is ennek a lényege? 

A cég nem bízza a véletlenre a vásárlást, nem rakja ki a viszonylag drágább, prémium minőségű termékeit üzletek polcaira, tudva, hogy az emberek információ hiányában automatikusan az olcsó termékeket keresik és nem nyit saját márkaboltokat, hogy ott drága rezsi mellett próbálja az embereket becsalogatni és vásárlásra rávenni! Ehelyett a cég előállítja a kiváló minőségű termékeket, kiépíti az infrastruktúrát a termékek fogyasztókhoz való eljuttatására és olyan embereket keres, akik ezt a láncszemet alkotják, vagyis akik odavezetik az embereket a céghez és bemutatják nekik a lehetőséget, hogy hol vehetik meg azt a bizonyos terméket! Ezek az emberek nem házaló ügynökök, akik árulják a termékeket, nincs raktárkészletük, hanem csak egy dolguk van, felhívni a figyelmet a cég termékeire valamilyen, lehetőleg korrekt és sikeres formában!

A többi pedig már, a cég dolga, vagyis, ha már megvan a kapcsolat, beregisztrált a vevő, akkor a cég számlázza ki a termékeket, a cég oldja meg a házhozszállítást, ő vállalja a garanciát és ő tartja mindezt számon, értékelve és jegyezve, hogy az a bizonyos vevő kinek a segítségével talált a cégre és lett vásárló!

A reklámokra és egyéb előbb felsorolt kiadásokra költhető pénzt pedig inkább szétosztja, ezeknek a szorgalmas embereknek, munkájuk arányában! S mivel ezek az emberek nem csak vevőket hoznak, hanem más olyan embereket is akik pénzt szeretnének keresni ilyen tevékenységgel, ezért a cég ezt azzal honorálja, hogy azok után is fizet jutalékot, akik úgy nevezett mélységben vásárolnak, hisz végső soron ők is valamilyen szinten, de a legfelső szponzornak köszönhetik, hogy megismerkedhettek a céggel, a termékkel és az üzleti lehetőséggel!

Tulajdonképpen az emberek szempontjából is hasonló a dolog.

Mi az előnye az MLM – nek a fogyasztó szempontjából? 

A fogyasztó szempontjából mindenképp előny, hogy törzsvásárlóként olcsóbban juthat a termékekhez. Természetesen itt figyelembe kell venni az ár-érték arányt és általában bővebb tájékoztatást útmutatást kap, mintha csak egy boltban levenné a polcról a megfelelőnek vélt terméket! Az igazi haszon azonban azoknál csapódik le, akik megértik a rendszer lényegét és elkezdenek maguk köré fogyasztókat, hasonló gondolkodású embereket gyűjteni és az így felépülő fogyasztói hálózat után elkezdenek jutalékot gyűjteni és kapni. Ez a belefektetett munkától függően, akár pár év alatt, havi milliós nagyságra is nőhet, ahogy a gyakorlat igazolja, ez nem fikció!

Ezt az EGY ereje koncepciónak is szokták nevezni, ami az exponenciális növekedés erejéről szól.

Ha megkérdezünk embereket, mit szeretnének jobban, most azonnal
1 milliót készpénzben, vagy ma 1 Forintot csak, de utána minden nap duplázom a napi összeget egy hónapig, akkor sokan a biztos egy milliót vennék el, mert az biztos ott van. Pedig, ha ki tudnák várni, akkor hó végére, a sokszorosa gyűlne össze.

1-2-4-8-16-32-64-128-256-512-1024-2048-4096 – 8192 -16384-32768

65536 – 131072 – 262144 – 524288 – 1048576 Ft és még van 9 nap!

Ilyen az MLM is.Csatlakozol mondjuk 35000. – Ft termékvásárlással, amit minden hónapban megismételsz, mivel elfogynak a napi felhasználású termékeid. Havonta találsz egy embert, aki belép és ezt másolja, vagyis ő is vásárol és ő is beléptet egy embert, akkor jön az eredmény. A 12. hónap végére már 4095 tagod lesz és a céged marketing tervétől függően, akár 2-4 millió forint havi jutalékod. Szerintem jól hangzik. De ehhez az kell, hogy az első 6 hónapban amikor még csak száz forintocskák a jutalékok, akkor is csináld és légy aktív!  Ne hőbörögj, hogy te „ingyen dolgozol a cégnek”. Hiszed vagy nem, sokan azért hagyják abba az elején, mert akkor még több a munka, amit befektetsz, mint amit fizetnek érte.

Az MLM lényege

Ha viszont megérted az MLM lényegét, akkor nem fogod eladni magad 1 millió forintért. Inkább elindítod a pénztermelő MLM vállalkozásod, ami hónapról hónapra, több és több pénzt fog hozni számodra, megállíthatatlanul, korlátok nélkül!

Hogy is néz ki egy ilyen növekedés? Ha mindenki a csapatban megteszi ezt az egyszerű dolgot, vagyis vásárol 100 pontért és beléptet egy új tagot 100 ponttal, aki szintén ezt teszi és így tovább. / 100 pont kb. 10 Euro /  Ez minden cégnél máshogy van, de az elv hasonló. /

      1,80 €     Bonus   1. Hónap

      5,40 €     Bonus   2. Hónap

    12,60 €     Bonus   3. Hónap

    27,00 €     Bonus   4. Hónap

  123,00 €     Bonus   5. Hónap

  209,40 €     Bonus   6. Hónap

  372,60 €     Bonus   7. hónap

  829,80 €     Bonus   8. Hónap

1255,80 €     Bonus   9. Hónap

2331,00 €     Bonus 10. Hónap

4819,00 €     Bonus 11. Hónap

9375,48 €     Bonus 12. Hónap

Ez csak levezetés

Ez a levezetés természetesen csak matematika és az exponenciális növekedés erejének a bemutatása, nem üzleti ígéret, hogy ez így fog mindenkinél működni!  Vannak, akik ezt látva, támadólag szoktak fellépni, hogy ez becsapás, mézesmadzag, mert ez nem ilyen egyszerű és ez nem így működik. Ez igaz. De az is, hogy vannak, akik a lehetőségben is azonnal a problémát látják meg és vannak, akik a problémában is a lehetőséget! Vannak, akik azt mondják, ez nem működik, vannak, akik azt mondják, gyerünk csináljuk meg!

Az, hogy olyan kevesen csinálják ezt meg és kevesen keresnek komoly pénzt az MLM-ből, csak azért van, mert a többség azonnal a fogást keresi.  Hol köthet bele, ahelyett, hogy a munkát fogná meg és belekezdne a megvalósításba. Természetesen túl szép lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne és mindenki mindig megvenné a 100 pontját és be tudna léptetni egy embert havonta. De mi van, ha 5-10 év alatt építi fel valaki ezt a havi 10000 Eurós passzív jövedelmet.  Az is nagyon jó!

Ha egy  25 éve stabil fejlödő MLM cég ajánlata érdekel és szeretnél a lehető legjobb termékekkel és marketingtervvel dolgozni, akkor keress meg engem és megmutatom én hogy és mivel értem el sikereket!

wellnesskavehaz@gmail.com     +36709359300   skype: bbutik