Tag Archive for elme

Milyen programok futnak rajtad, és irányítanak?

Milyen programok futnak rajtad, és irányítanak?

Egész életünket a programjaink, hitrendszereink irányítják. Tudatosan és tudatalatti szinten naponta több ezer döntést hozunk. A legtöbbet észre se vesszük már, automatikusan cselekszünk, néhányat pedig egy gondolkodási tudatos folyamat után.

Bruce H. Lipton az epigenetika atyja, beszélt róla egy Szabó Péterrel készült interjúban, hogy a gyerekek 7 éves koráig alakul ki a személyiségük, hitrendszerük ezért ez az első 7 év meghatározó az ember életében. Életünk 95%-a annak a programnak az eredménye, amit életünk első 7 évében tanultunk az életről – állítja. A legtöbb dolgot nem kell megtanítanunk a gyerekeknek, mert ő mindent megfigyel és lemásol és ezért óriási felelősség szülőnek lenni.

Életünk 95%-a a tudatalatti elménk programjaiból ered, csak 5%-át használjuk a tudatos elménknek, és ezért szabotáljuk sokszor a saját magunk sikerét!

A gyerek mindent magába szív, amit lát, hall, tapasztal és ezek alapján építi fel hitrendszerét, és ezek a programok fogják meghatározni az élete fontos döntéseit, addig amig nem ismeri fel ezt és nem kezd tudatosan módosítani rajta és változtatni.

Az életünk minden területét érintik ezek a programok, ezek alapján hozzuk döntéseinket.

Ezek a gondolatok, hitrendszerek nem csak abból épülnek fel, amit a szüleinktől, látunk és hallunk, hanem óriási hatással lehetnek ránk más emberek véleményei, amit hallunk vagy amit látunk tőlük.
Komoly befolyással bírhat a média is, főleg, ha olyan környezetben nőtünk fel, ahol egész nap ment a TV Rádió és a szüleink mindent szentírásnak vettek, ami ott elhangzott!

A gondolataink hitrendszerünk kialakulásában nagy szerepe lehet a saját tapasztalatoknak is, amit átéltünk, megtapasztalatunk egyszer. Lehet egyszer csalódsz valamiben és soha többet nem akarsz vele foglalkozni. Egyszer egy étel romlott volt s lehet egész életedben nem akarsz majd olyat enni, hiába csinálja meg valaki isteni finoman. Belebuktál valamibe, nem sikerült elsőre és inkább távol tartod magad tőle örökre, pedig lehet az lenne a te kiutad.

Idézetek a gondolkodásról!

Idézetek a gondolkodásról!

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
                           Charles Reade  

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.”

                                                                                                            Amby Burfoot

Idézetek a gondolkodásról!

Idézetek a gondolkodásról!

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak kárhoztatva valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz” és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.”                                                                                              Napoleon Hill

 

 

“Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”                                                                                                         Biblia – Filippibeliekhez írt levél 4:8

„Az ember élete olyan, amilyenné gondolatai teszik.”                      Marcus Aurelius

Az ember nem más, mint amire egész álló nap gondol.”

                                                                                               Ralph Waldo Emerson

Az én generációm legnagyobb felfedezése, hogy az emberi lények megváltoztathatják az életüket, ha változtatnak a gondolkodásmódjukon.”                                                                                                              William James

“… előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát.”                                                                                                               James Allan