Miért az MLM?

Miért az MLM?

Miért az MLM?Gyermekkorban, még minden ember nagy álmodozó, hatalmas tervei vannak és úgy gondolja, hogy mindent el tud érni, amit csak akar. Elképzeli magáról, hogy milyen szép nagy háza lesz, úszómedencével, ott fognak állni a ház előtt a jobbnál jobb autók, körbeutazza az egész világot és mindenhova eljut személyesen. Aztán ahogy egyre jobban növekszik a gyerek, egyre inkább szembesülni fog a valósággal és hogy az élet valóban olyan, mint egy „Gazdálkodj okosan” játék, a legtöbb ember számára. Kuporgatni és várni kell, hogy meg tudjuk venni a porszívót!

Ha valaki olyan családban nő fel, ahol állandóan azt hallja, hogy erre nincs pénzünk, ez túl drága, egyre többször éli át, hogy anya kiveszi a kosárból azt, amit ő meg szeretne kapni, akkor a gyerekben nagyon hamar kialakul a szegénységtudat és amikor felnőtt lesz, akkor tovább fogja ő is folytatni ezt a gondolkodásmódot.

 

De mit tehetsz a válság ellen, hogy több pénzed legyen?

  • A legrosszabb, amit tehetsz, ha beletörődsz és elfogadod a „sorsod”, a körülményeid és meg se próbálsz változtatni azon! Mégis, az emberek többsége ezt teszi! Nincsenek álmaik, céljaik, így terveik sem azok megvalósítására! Az ilyen emberek, akik nem a megoldást, hanem a kifogásokat keresik. Mindig találnak kifogást, hibást, akire vagy amire foghatják a sorsukat körülményeiket és végig robotolják az életet sokszor keserűen, szkeptikusan, reménytelenül esetleg cinikusan és pesszimistán!

    Hányszor hallasz ilyeneket, hogy: Én ezt nem engedhetem meg magamnak! Nekem erre nincs pénzem, nincs időm. Nekem nincs szerencsém, nincsenek ilyen ismerőseim, engem senki szeret soha senki nem támogatott stb stb!
  • Esetleg még többet dolgozol, s többet vagy a családodtól távol. Másodállás, harmad állás, éjszakai műszak? De több bőrt, nem tudsz magadról lehúzni! A nap neked is csak 24 órából áll, s ha abból nyolcat legalább nem pihensz, hamar megbosszulja magát! Ha a túlórát rendesen kifizetik, akkor ezzel kicsit emelni lehet a fizetésünket, de valamennyit pihenni is kell, úgyhogy a túlórák száma korlátozott. Ha adott munkaidőn belül kezdenél el hatékonyabban dolgozni, gyorsítasz a tempón, akkor viszont kevés esély van a fizetésemelésre.
    Nem lehet azt mondani a főnöknek, hogy én kétszer annyit dolgoztam ma, kétszer annyi pénzt kérek. Ebben az esetben, sokkal valószínűbb, hogy a fizetés helyett a teljesítménynormát fogják felemelni. A munkamennyiség növelése a vállalkozóknál is korlátozott, bár ők megpróbálnak több bőrt is lehúzni magukról, ami sokszor a család rovására megy.

És még?

  • Többet tanulsz. Sok munkahelyen kötelező elvárás, hogy az ember tovább képezze magát, de persze vannak helyek, ahol, ha szerzel egy nyelvvizsgát, vagy egy magasabb szakmai képesítést, akkor esetleg néhány százalékkal emelik a fizetésed. A nyelvtudás, a szakmai ismeretek növelése, az önfejlesztés mind nagyon hasznos dolog, de úgy gondolom, akkor hozzák ezek a befektetések a legnagyobb hasznot, ha nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként használjuk fel őket.
  • Banki megtakarítások. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy akkor jár a legjobban, ha megtakarított pénzét bankba helyezi el és a kamattal növeli annak értékét. A mai kamatokat nézve azonban és az inflációt is bekalkulálva, azt látjuk, hogy ez növekedés gyakran, olyan minimális, hogy az már nevetséges.
    A pénz a legrosszabb helyen a bankban van, ezért az okos emberek inkább megtanulják, hogyan lehet a pénzt dolgoztatni és jelentős haszonra szert tenni általa.

És még?

  • Részvények, tőzsde.
    A pénzünk tőzsdén való befektetése nagy kockázattal jár. Meg is sokszorozhatjuk és vagyont építhetünk, de mindent el is bukhatunk egy nap alatt. Ezért mindig azt szokták tanácsolni, csak annyi pénzt fektess be, amennyinek elvesztése nem okoz tragédiát, nem visz a teljes csődbe. Sokak szerint, ma a meggazdagodás biztos útja, a bitcoinba való befektetés, a coin bányászat. Akinek van pénze és tudása biztos meggazdagodhat, de nincs rá semmi biztosíték, hogy ez mindig így marad.

 

  • Lottó, szerencsejáték. A hirtelen megszerezhető nagy vagyon kísértésének kevés ember tud ellenállni. Nagyon kevés ember van, aki életében egyszer sem próbált ki valamilyen szerencsejátékot és nem kacérkodott azzal a gondolattal, hogy ő nyeri meg a főnyereményt. Sokak számára, ez legalább olyan szenvedély, megkötözöttség, mint az alkohol vagy a cigaretta. Nem tudják abbahagyni, s ha tehetik, egyre több lottószelvénnyel próbálkoznak hetente. Nem véletlen, hogy a Szerencsejáték Zrt. több milliárd forint éves bevétellel rendelkezik.
  • Pilótajátékok és piramisjátékok. Az emberek kapzsiságára, szükségeire és könnyű meggazdagodási vágyára alapozva, nagyon sok illegális pilótajáték jelenik meg minden évben.

Az emberek, annyira szeretnének plusz pénzhez jutni, hogy utána sem néznek ezeknek a cégeknek, hanem gondolkodás nélkül elhisznek, néha elképesztő hazugságokat is. Nem akarom felsorolni az elmúlt évtized nagy átveréseit, elég ezekre rákeresni az interneten. A legnagyobb probléma az, hogy az emberek annyira elvakultan szeretnének könnyű munkával, sok pénzhez jutni, hogy amikor az ember figyelmezteti őket, hogy ez csak csalás, átverés, akkor foggal, körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy ez igenis, egy valós munka.

Miért az MLM?

Azonban, ezek a „munkák” általában, semmilyen értéket nem hoznak létre, nincsenek termékek és a pénz visszaosztás igazából az új belépők befizetéseiből, havi díjaiból történik. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnnek az ilyen cégek honlapjai és mindenki futhat a pénze után. Más ilyen cégek működését pedig, a hatóságok tiltják be és fagyasztják be a kifizetéseket. Ha tehát egy ajánlat túl szépnek látszik, érdemes utánanézni annak a cégnek, aki azt képviseli.

  • Természetesen a plusz pénzszerzésnek a legrosszabb módja a lopás és hasonló bűncselekmények, de erre remélhetőleg nagyon kevés ember fanyalodik.

A három embercsoport:

A pénzhez való hozzáállás tekintetében az emberek három csoportjáról beszélhetünk.

  1. Az emberek 80 %-a, a túlélésre játszik. Az ő leggyakoribb szavaik: „már megint hétfő van, ez nagyon drága, mi van ingyen, spóroljunk, ki kell fizetni a csekkeket, el vagyok adósodva”.

Ők, akik azzal a gondolkodással nőttek fel, hogy az élet nehéz és csak tisztességtelen munkával lehet meggazdagodni.

Ezeknek az embereknek nincsenek álmaik, céljaik, hanem beletörődnek a „valóságba” és úgy gondolják, a dolgokon, a sorsukon, úgy sem lehet változtatni.

Innen kerülnek ki legtöbbször az alkoholisták, a depressziósok és az öngyilkosok.

Ezek az emberek, igazából nem szeretnek élni, így nem is nagyon foglalkoznak az egészségükkel, az egészségmegőrzéssel, vagy a betegségmegelőzéssel, az egészséges életmóddal. Ők szokták mondani, hogy valamiben, úgyis mindenkinek meg kell halnia.

Ezek az emberek csak a mának élnek, a pillanatnyi élvezeteknek. Gyakran előfordul, hogy eléjük kerül valami meggazdagodási lehetőség, de ők inkább maradnak a kényelmi zónájukban és meg sem próbálnak javítani az életükön.

  1. Az emberek másik 15 %-a, azok, akik már valamilyen módon hajlandók voltak elindulni, hogy tegyenek valamit a jobb életért. Ők, akik mernek elkezdeni vállalkozni, befektetni és a pénzüket dolgoztatni. Ők, akikre a polgári jólét a jellemző, munkájuk gyümölcseként már rendelkeznek saját házzal, autóval és tudnak már nyaralásra és hobbijukra is pénzt költeni. Ők, akik már igényesek a megjelenésükre és hajlandók képezni magukat és személyiségükben fejlődni. Tudatosan törekednek arra, hogy az életszínvonalukat növeljék és egészséges életmódot folytassanak.

Az emberiség talán 5 %-a, akik már vagyonosnak nevezhetők, akik gondtalanul élvezik az életet és irányítják a pénz áramlását. Robert Kiyosaki szerint:
A világon megtermelt összvagyon 90 %-án, az emberiség 10 %-a osztozik.

Miért az MLM?

Lehet ez ellen összeesküvés elméleteket gyártani, hivatkozni a másik szerencséjére, örökségére, népcsoportjára, de aki tanulmányozza a gazdag sikeres emberek élettörténetét, az láthatja, hogy a legtöbben a semmiből indultak és csakis hitüknek, kitartásuknak és időben meghozott jó döntéseiknek köszönhették, hogy vagyonossá lettek! 

Megértették az idő szavát és mertek álmodni, olyan dolgokba kezdeni, ami az ő korukban még illúzió, sokszor nevetség tárgya volt!

Ford, aki akkor is hitt abban, hogy mindenki autózni fog, mikor az emberek kinevették, hogy miért nem inkább gyorsabb lovakat tenyészt ki, Bill Gates és a többiek, akik hittek benne, hogy egy nap minden háztartásban ott lesznek a számítógépek, akkor mikor még a legkisebb gép is egész termeket foglalt el és iszonyú lassú volt!

Téved, aki azt hiszi, ma már nincsenek lehetőségek, mindent lelőttek már a nagyok! Van egy szakma, egy lehetőség, ami nap, mint nap termeli ki az újabb milliomosokat és sok-sok embert, akik, ha nem is lesznek milliomosok, de életük stabil pályára áll és többet nem kell félniük a sárga csekkektől, a végrehajtóktól vagy ép attól, hogy nem lesz elég a nyugdíj a megélhetésükre! 

Mielőtt erre rátérnénk, nézzük meg most az emberek másik fajta csoportosítását is.

Négy fajta embercsoport

  1. Nincs ideje, nincs pénze.

Zömében az alkalmazottak tartoznak ide. Ők, akik eladják a munkaidejüket pénzért. A munkaadóik céljaiért dolgoznak, általában fix fizetésért. A munkába járás és a napi 8 óra munka mellett, általában nincs idejük másra, esténként fáradtan esnek az ágyba és számolják a napokat, mikor lesz újra péntek.

Mint már írtam róla, ők azok, akik fix fizetésért dolgoznak és hiába dolgoznak jobban, vagy többet, nem igazán tudnak növelni a havi bevételükön. Igazából nincs számukra perspektíva, esetleg, ha nagyon jól dolgoznak, akkor van esély a karrier táblán feljebb jutni.

A munkahelyek, általában egy piramishoz hasonlítanak, ahol az embereknek minél lejjebb megyünk a piramisban, egyre kevesebb az értékük, a jövedelmük és beleszólásuk van a dolgokba. Elképzelhetetlen, hogy egy alkalmazott valamikor is többet keressen, mint a cég vezetője.

(Erre majd akkor fogunk visszatérni, amikor az MLM struktúráról beszélünk, ahol viszont igenis megvalósítható, ha valaki többet és jobban dolgozik, akkor a felső vonalainál is jóval többet keressen).

  1. Nincs pénze, de van sok ideje. Zömében a nyugdíjasok és a munkanélküliek tartoznak ide. A nyugdíjasok, akik nem készültek fel időben és csak az állami ellátásban bízhatnak.
    A munkanélküliek, akik csak segélyekben gondolkodnak. Hiába van sok idejük, nincs pénzük arra, hogy ezt az időt élvezzék és hasznosan tölthessék.

 

  • Van pénze, de nincs ideje. Zömében a hagyományos vállalkozók tartoznak ide. Ők a saját maguk alkalmazottai lettek, a megélhetésért erejük felett kell dolgozniuk, hisz másra nem számíthatnak, csak saját magukra. Bár a jutalom és a pénz is több, de nem mindig. Nagyon sok vállalkozónál a pénz és a gazdagság csak látszat, igazából minden lízingre, vagy hitelből van. Sajnos, nagyon sok vállalkozóról tudni, akik nagy cégeket, vagyonokat építettek fel, hogy mire élvezhették volna a gazdagság áldását, már meghaltak idejekorán.

Miért az MLM?

Mivel a vállalkozók egyre többet szeretnének kihozni a vállalkozásukból, egyre kevesebb időt töltenek a családjukkal.  Így hiába sikeresek a munkában, a házasságban, a családi életben kudarcot vallanak és gyakran válás lesz az eredménye. Ezért mondhatjuk, hogy a pénz, ha nem jár szabadsággal, akkor még nem beszélhetünk igazi sikerről.

  1. Van ideje és van pénze. Ide tartoznak általában a befektetők és az MLM hálózatépítők és azok, akik valamilyen passzív jövedelemmel rendelkeznek. Gondolom, neked is ez a legszimpatikusabb csoport. Mindannyian szeretnénk eljutni ebbe az állapotba, hogy egyre kevesebb munkával, egyre több pénzt keressünk, sőt eljussunk abba az állapotba, hogy a passzív jövedelemtermelő vállalkozásunk biztosítsa számunkra az állandó jólétet akkor is, ha esetleg nem tudunk vagy nem akarunk akár hónapokig is dolgozni.

Vállalkozz, de hogyan?

Láttuk tehát, hogy az alkalmazotti léttel csak a kifejezetten magas beosztású, milliókat kereső vezetők képezhetnek vagyonkat. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez sem jelent anyagi biztonságot, hisz a nagy multik vagy bankok számára, sokszor fontosabb az adón való spórolás és ezért gyakran hallani, hogy ilyen magas beosztásból is egyik napról a másikra raktak ki embereket.

Az átlagember számára, az anyagi függetlenség megteremtésére és a szabadság megszerzésére az egyetlen út a vállalkozás indítása.

A vállalkozás alatt, most nem azokat az embereket értem, akik megvesznek valamit olcsóbban és megpróbálják az aluljáróban azt drágábban eladni. Vállalkozás alatt legális, valós üzleti indulást értek.

Vegyük sorba azonban, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy vállalkozás által lépj ki az anyagi siker felé.

  1. 3-8 millió forint egy jobb üzlethelyiség, iroda, műhely bérleti joga, ha olyan helyre mész.
  2. 2-3 százezer forint a havi bérleti díj, hacsak nem a tiéd a hely.
  3. 50-100 ezer forint az adó, TB járulék stb.
  4. 140 ezer forint/fő az alkalmazottak fizetése
  5. Rezsi – fűtés, világítás, takarítás stb.
  6. Reklám, hirdetés, hogy az üzletet megtalálják
  7. 1-10 millió forint kezdő árukészlet

És akkor, még mindig itt van az óriási kérdés, milyen fába vágjad a fejszét? Mit kezdj el gyártani, forgalmazni mi az, amire szüksége van az embereknek és amit Tőled akarnak majd beszerezni?  Mi az, amire mindenkinek szüksége van, aminek még nem gyártották le a TESCO gazdaságos változatát, vagy nem jelent meg olcsó hamisítványa a piacon?
Mi a garancia rá, hogy egy hirtelen időjárási fordulat, divatváltás, forgalomelterelés vagy egyéb kiszámíthatatlan tényező miatt nem ragad benn az áruban a pénze? Elég ma végig sétálni Budapest belvárosában a körúton, ahol régen pezsgő élet volt és virágzó üzletek, ma szinte minden második üzlet be van zárva és vevőt évek óta nem találnak már. De, ahol én élek, Ausztriában ugyanez van, a főtéren most zárt be 3 nagy üzlet végleg, mert nincs forgalom. Kis boltok ma már nem nagyon tudnak fent maradni, nem tudják vállalni az árharcot.

A szakemberek szerint, a forgalom 90%-a, a következő években egyértelműen a nagy plazákba és az online kereskedelembe vándorol, más nem nagyon tud már érvényesülni. Nem véletlen ezért, hogy a statisztika szerint ma Magyarországon a vállalkozások 80%-a, valamilyen okból 2-3 éven belül megszűnik.  A legtöbben ugyanis célok, tervek, kitartás és kellő mennyiségű tőke nélkül vágnak bele és egy hagyományos vállalkozás nagyon könnyen zátonyra tud futni egy két rossz döntés miatt.

Vizsgáljuk meg azért egy kicsit közelebbről miről szólnak a vállalkozások, milyen előnyeik és milyen hátrányaik vannak.

Mi jellemző egy vállalkozásra?

  1. Egyszer elvégzett munkáért, egyszeri fizetés jár. Kereskedelmi példával élve, egy termék eladásánál, egyszeri kiskereskedelmi hasznot lehet realizálni.
  2. Oda van kötve a vállalkozásához, vagyis aktív a jövedelme. Ha lebetegszik, vagy más miatt kimarad a munkából, elveszítheti az ügyfeleit, vásárlóit, vendégeit, így a legtöbb vállalkozó soha nem megy betegállományba, mert nem teheti meg.
  3. Nincs, vagy kicsi a növekedési lehetőség, szűk a környezet, az elérhető célpiac. Ha nincs elég pénze egy vállalkozásnak, nem tud online nemzetközileg terjeszkedni, akkor sokszor csak egy szűk közösség, falu, vagy város lehet, ahonnan ügyfeleket szerezhet.
  4. Állandóan fejleszteni kell, mert lemarad a versenyben. Egy vállalkozás sem tud ma sikeres lenni, 10 évvel ezelőtti eszközökkel, felfogással, minőséggel, vagy marketing módszerekkel. Lásd pl., hogy mentek össze olyan nagy vállalatok, mint a FORTE vagy az AGFA, mert nem tudtak időben váltani a digitális technológia betörésekor.
    A digitális technológia megjelenése, a folyamatok automatizálása, a jövőben egyre több cég számára lehet kihívás és vannak, akik szerint az elkövetkező évtizedekben több mint 700 szakma fog megszűnni, mert leváltják az embereket a robotok és különböző online alkalmazások.
  5. Bonyolult könyvelés, elszámolások.Egy vállalkozás indítása és működtetése rengeteg adminisztratív teherrel és költséggel jár. Rengeteg fajta törvénynek, előírásnak kell megfelelni és egyre gyakoribbak az ellenőrzések és bírságolások.
  6. A rezsi, az adó, a közterhek, akkor is vannak, ha nincs forgalom, nincs bevétel. Ha egy vállalkozást elindítunk, ott bizony ezeket a költségeket már az elején is fizetni kell, amikor még nincs, vagy minimális a bevétel. Ezért vállalkozást indítani, csak megfelelő tőketartalékkal lehet, arra is felkészülve, hogy az első hónapokban, években előfordulhat, hogy több a kiadás, mint a bevétel. A vállalkozásoknál a befektetés megtérülésére néha éveket is kell várni.

Mi kell ahhoz, hogy elindítsunk, egy sikeres vállalkozást?

  1. Egy nagyszerű, egyedi ötlet. Nem elég, ha beleszeretünk egy termékbe, amit mi hoztunk létre. Ha nincs rá kereslet és nem lesz, aki megvegye a termékünket, szolgáltatásunkat, akkor bármennyire is nagyszerű az ötletünk, a vállalkozás be sem fog indulni. Ezért, ha vállalkozni akarunk, mindenképp fel kell mérni a piacot, piackutatást kell végezni, kiválasztani a célcsoportot és utánanézni a konkurenciának.
  2. Sok pénz és idő. Természetesen vannak emberi ügyeskedések, pl., utcai árusok, akik megveszik a piacon olcsón a terméket és aluljárókban próbálják drágábban eladni, de ezeket nem nevezném vállalkozásnak. Egy hiteles, jól működő vállalkozáshoz, komoly milliókat kell befektetni. A vállalkozás jellegétől függően, üzlethelyiséget, műhelyt, irodát kell venni vagy bérelni és fizetni kell annak rezsijét. Ezeket a helyeket fel kell tölteni vagy áruval, vagy munkaeszközökkel, amivel a szolgáltatást végezzük.
    Ahhoz, hogy megismerjenek minket, komoly pénzeket kell költeni a külső megjelenésre, az igényességre, a reklámra és a marketingre. Egy hagyományos vállalkozás elindítása, tehát nagyon sok ember számára csak álom, mert hiába van ötlete, nincs hozzá elegendő pénze, hogy elindulhasson.
  3. Türelem és kitartás. A legtöbb vállalkozásnál az első hónapok inkább a kiadásokról szólnak, nem a bevételekről. Ahhoz, hogy megforduljon a mérleg nyelve, megtérüljön a befektetés és nyereségessé váljon az üzlet, sokszor hónapokat, éveket kell várni és kitartónak maradni. Ez általában meg szokta hozni a gyümölcsét, de ehhez megfelelő tőke tartalék kell, mert sokszor, a megkeresett pénzt is újra be kell fektetni, hogy az üzlet növekedjen és nem tudjuk kivenni a vállalkozásból a saját szükségleteinkre.

    Miért az MLM?

Emiatt és ezek hiányában, ma a hagyományos vállalkozások
80%-a tönkremegy 3 éven belül, miután veszteségeit már nem tudja hitelekkel kitoldozni.
Nagyon sok vállalkozó, ezért ma felteszi magának a kérdést: valóban ezt akartam amikor vállalkozóvá lettem? Sajnos nagyon sok emberi tragédiáról lehet hallani, amikor valaki nem tudta követni a változásokat, új trendek és új törvények miatt, a vállalkozása megbukott, csődbe ment és így fordultak emberi sorsok tragédiába.

Jól van, azt mondhatod, ne essünk túlzásba, hisz sok, nagyon sikeres vállalkozás is van és sok sikertörténetet is lehet olvasni, hogy épített valaki egy hatalmas vállalkozást, egy egyedi ötlet köré, egy új termék, szolgáltatás bevezetésével. Ha van egy egyedi ötleted, amiből csinálhatsz pénzt, még az se baj, ha nincs rá pénzed, mert találhatsz szponzorokat, akik megfinanszírozzák.

Rengeteg hasznos ötletet és tanácsot találhatsz vállalkozás indításához, például Várhegyi Tamás: Első milliód az interneten című könyvében, vagy Vida Ági a Gazdagmami honlapján, Facebook oldalán vagy képzésein. Rengeteg vállalkozási ötletet találni az interneten és belekezdhetsz te is valamelyikbe a siker reményében. De valamelyik biztos, hogy kell majd hozzá! Pénz, tudás, egyedi ötlet, eszközök, jó kapcsolatok, szponzorok és semmi biztosíték nincs rá, hogy bejön és nem buksz bele! De, aki nem kockáztat, az ne is várjon eredményt!

De mit tehetsz te, ha nincs se:

– pénzed,

– végzettséged,

– egyedi ötleted,

– eszközeid

– jó kapcsolataid…

A számomra ismert és leginkább elfogadott választ itt találod. – MLM

Miért ajánlják a Network Marketinget a legjobb vállalkozási formaként?

  • mert bárki belekezdhet, jellemzően munka mellett,
  • nem igényel képzettséget, nincs korhatár,
  • nem igényel nagyobb befektetést,
  • nincs kockázat,
  • nincsenek kereseti korlátok, bármilyen jövedelmi szint elérhető, mindenki számára,
  • egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jöhet a jutalék,
  • egyre kevesebb munkával, egyre több pénzt lehet keresni,
  • nemzetközileg építhető,
  • az MLM képzések haszna, az élet más területeire is kihat,
  • örökölhető, passzív jövedelmet ad.

Ez a film mindent elmond a miértekről. Csupa nagy név, akik az MLM-ről pozitívan beszélnek!

Comments are closed.