Ez most nem egy finom beszéd lesz, hanem egy kijózanító pofon.
Olyan, amit sokan éreznek, de kevesen mernek kimondani.
Orbán Viktor és a Fidesz „békepártisága” hazugság.
Nem kicsi, nem technikai, nem félreértésből fakadó hazugság –
hanem alapvető, rendszerszintű hazugság.
Mert aki békét akar, az nem ugrasztja egymásnak a saját nemzetét.
Aki békét akar, az nem gyárt ellenséget minden héten.
Aki békét akar, az nem osztja fel az országot „jókra” és „rosszakra”.
Ami Magyarországon történik, az nem béke.
Az belső háború.
Nem az ukrán háború mérgezi meg leginkább az emberek életét.
Nem a frontvonal veszélyezteti a magyar családokat.
Hanem az, amit itthon csináltak.
Háború van:
a családokban, ahol nem lehet politikáról beszélni,
a munkahelyeken, ahol félni kell megszólalni,
az iskolákban, ahol a gyerek már „rossz oldalra” születik,
a falvakban, lakótelepeken, baráti körökben.
Mindenki mindenki ellen.
Testvér a testvér ellen.
Szülő a gyereke ellen.
Szomszéd a szomszéd ellen.
Ez nem béke.
Ez tudatos megosztás.
Mindig megmondják:
ki az ellenség,
ki a gonosz,
ki az, akitől félni kell,
ki az, akit nem szabad elfogadni.
Ma Brüsszel.
Holnap a tanár.
Holnapután a civil.
Aztán az újságíró.
Aztán az, aki kérdez.
Aztán az, aki nem tapsol.
És a végén marad egy üzenet:
„Egyedül mi vagyunk a jók.”
Ez nem demokrácia, Gábor.
Ez háborús logika.
A demokrácia nem arról szól, hogy:
„Aki más, azt utálni kell.”
Hanem arról, hogy:
Másképp gondolkodunk – és mégis együtt élünk.
A demokrácia alapja a tisztelet.
A pluralizmus.
Az a felismerés, hogy nem én birtoklom az igazságot.
Ahol ez megszűnik, ott háború van, csak nem fegyverrel, hanem lélekkel.
És most jöjjön a másik kényelmetlen igazság.
A katolicizmust gyakran nevezik a szeretet vallásának.
Szép mondat.
De a történelem nem ilyen szép.
Mert miközben szeretetről beszéltek:
milliókat pusztítottak el az inkvizíció során,
embereket kínoztak, égettek meg „eretnekség” miatt,
keresztes háborúkban gyilkoltak „Isten nevében”,
huszitákat, protestánsokat üldöztek, öltek, kínoztak,
embereket zártak börtönbe, mert anyanyelven olvasták a Bibliát.
És akkor még nem beszéltünk:
a pedofil botrányokról,
a papi visszaélésekről,
a hatalommá vált egyház romlottságáról,
a Borgia-féle pápaságról,
a politikai alkukról, korrupcióról, képmutatásról.
Ez nem szeretet.
Ez hatalom.
És itt találkozik a két történet, Gábor.
Amikor a politika és a vallás nem önvizsgálatra, hanem uralomra használja a nyelvet,
amikor a „béke” szó mögött háborút,
a „szeretet” szó mögött erőszakot,
a „hit” mögött megfélemlítést találunk –
akkor ott képmutatás van.
A legsúlyosabb fajta.
Orbán Viktor nem békét hirdet.
Háborús gondolkodást tart fenn.
Nem tankokkal, hanem szavakkal.
Nem lövésekkel, hanem gyűlölettel.
Nem frontokon, hanem emberi kapcsolatokban.
És aki ezt szóvá teszi, az nem hazaáruló.
Hanem józan ember.
Mert béke ott van,
ahol nem kell ellenséget keresni ahhoz, hogy valaki hatalmon maradjon.
És szeretet ott van,
ahol nem kell félni a kérdésektől.
A többi – csak díszlet.