Válaszd a jólétet!

Válaszd a jólétet!

Forrás: https://pluszpenzforras.info

Mindenki számára fontos a pénz,

hisz a mai világunk pénzzel működik.

Bármennyire is nem a pénz az első és nem a legfontosabb érték, de boldognak lenni, vidámnak lenni, egészségesnek lenni és szeretetben élni is akkor a könnyebb, ha nem terheli a lelkünk valami adósság, nagy kiadás, és az anyagi megélhetés gondjai.

A gond az, hogy az emberek többsége, úgy gondolja, hogy a sorsát nem maga irányíthatja, hanem a körülmények, az öröksége, a vélt lehetőségei határozzák meg! Ezért a legtöbb ember élete nagyon alacsony szinten mozog, nagyon hamar lemondanak az álmaikról, és csak arra rendezkednek be, hogy lehetőleg minél kevesebb fájdalommal éljék túl az életet!

Más emberek céljaiért, álmaiért dolgoznak, eladják a munkaidejüket egy minimális összegért, és nem foglalkoznak az egészségükkel sem, mivel nincs értéke szemükben az életnek. Megelőzés helyett inkább önrombolásban élnek, és csak akkor kapkodnak segítség után mikor már megjött a lesújtó orvosi diagnózis, vagy kirúgták őket a biztosnak hitt munkahelyről, állásból!

Ez az oldal azt szeretné bemutatni, hogy az egészség, a jólét, a siker igenis választható, nem kiváltság, és nem csak egyesek privilégiuma, hanem minden ember számára elérhető, nemtől, kortól, végzettségtől és anyagi helyzettől függetlenül. Két dolog fontos és elengedhetetlen csak hozzá, a taníthatóság és a változásra való készség!

Ha ez meg van akkor minden lehetséges, és minden álmod célod elérheted velünk!

Ha nincs kedve végig olvasni az oldalt, akkor nézze meg hallgassa meg videó formában 60 perc alatt. Aki még csak keresgél és nincs döntés helyzetben, annak lehet , hogy nem lesz kedve 60 percet meghallgatni. Aki viszont tudja, hogy változtatni akar, tudja, hogy megoldásra van szüksége, több pénzre, szabadságra, passzív jövedelemre, elismerésre sikerre van szüksége és ehhez a legjobb céget és a legjobb megoldást keresi, az a 60 perc után a többi anyagot is meg fogja nézni, és utána pedig megcsinálja az üzletet és boldog sikeres gazdag ember lesz. Minden a fejben dől el és hozzáállás kérdése!

Jézus is a magvető példázatában arról beszél, hogy vannak magok, amik, az út szélére hullanak, amit a madarak felszednek és így nem lesz belőle termés. Vagyis van mikor az élet terhei a megélhetés gondjai kiszedik a szívünkből a hitet, és belefáradunk az életbe elveszíthetjük a hitünket.

Ezért a pénz jó dolog, a Biblia szerint is. A pénz szerelme a rossz dolog, amikor a pénz a mindene valakinek, és nem lát mást csak mindenben a hasznot a pénzt. A pénz tehát valóban nem boldogít – sok milliomos sztár lett depressziós, alkoholista kábítószeres és öngyilkos is – de ha van és megfelelő helyen van kezelve akkor igenis jót tesz. Például mekkora boldogság, ha sok pénze van és tud segíteni másokon, tud adakozni!

Tehát PLUSZ PÉNZRE mindenkinek szüksége van!

 

Fontos, hogy tudja és elfogadja::

Ahol ma tart a tegnapi döntései következménye!

Lehet, hogy azon kevesek közé tartozik, akik számára tökéletes az élet, és semmit se csinálnának másképp, mint amit eddig tettek, de elképzelhető, hogy már érték, olyan bajok amik után vagy amiben állandóan gyötörte a kérdés:

 MIÉRT PONT ÉN? MI LETT VOLNA HA?

Mik voltak azok a dolgok, amiket nem kellett volna megtennie, és mégis megtett?! Mik voltak azok a dolgok viszont, amiket megtett, pedig jobb lett volna meg nem tenni?!

Van, ami könnyen helyrehozható, de vannak dolgok amiket jóval könnyebb megelőzni, mint helyrehozni! Ez igaz az erkölcsi dolgokra, konfliktusokra, emberi kapcsolatokra épp úgy, mint az életmóddal, táplálkozással kapcsolatos dolgokra, vagy a megélhetéssel, anyagi források megteremtésének döntéseinél is?!

Mi az, amit ma már másképp csinálna?

Életünk során, állítólag naponta 20000 döntést hozunk, és a jövőnk, ezeknek a döntéseknek a következménye! 100%-os felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért, a gondolatainkért és tetteinkért! Mert bármennyire is fáj, ahol ma tartunk az a tegnapi döntéseink következménye! Más jobb jövőhöz, más és jobb magokat kell vetnünk!

Ha az embereket megkérdezzük, 95% azt válaszolná, igen, ő is egészséges akar lenni, hosszú életű és gazdag! Ki az, aki nem szeretné ezt, mondják!?

Mégis, ha megkérdezzük, ő mit tesz érte, mivel támogatja az egészségét, milyen életmódot folytat, hogyan él az idejével, mire használja az idejét, pénzét, képességeit, kapcsolatait, hogyan kezeli az elé kerülő vállalkozási, kitörési lehetőségeket, akkor kiderül, hogy általában semmit sem tesznek!!

Úgy élnek, mintha alanyi jogon járna mindenkinek az egészség, a jólét, a boldogság, a siker!

Szeretnék a változást, de nem akarják, nem tesznek érte!

 Olyanok, mint a kalitkába zárt madarak, akiknek kinyitják az ajtaját, de nem akarnak kijönni. Választhatnák az egészséget, ehelyett ragaszkodnak a beteges életmódhoz, és a káros szenvedélyeikhez.

Azonban csak a betegséget lehet elkapni, az egészségért tenni kell!

A jólét kevés embernek esik az ölébe, a többségnek kockázatok vállalása és sok megfelelő irányú munka megtételével, jó döntések után érik be! A tudás maga nem hatalom! Csak az alkalmazott tudás! Vagyis meg kell lennie, a változtatásra való készségnek az embernek! Hisz a legnagyobb őrültség, ugyan azokat a dolgokat és úgy tenni minden nap, és közben más eredményt várni!

Most itt a lehetőség, hogy változtasson, és ehhez semmi más nem kell, csupán változtatni a gondolkodásmódján, és nyitni az új lehetőségek felé!

Olyan termékeket, üzleti lehetőséget adunk a kezébe, amit csak használni kell és megadni nekik az esélyt, hogy egy jobb és egészségesebb jövőt hozzanak el!

Utas vagy vezető ?!

Bármilyen utazásról legyen szó életünkben, indulás előtt meg kell hoznunk egy döntést. Két választási lehetőségünk van: vagy utasok leszünk, vagy vezetők. Csak rajtunk áll, hogy melyiket választjuk! Azok az emberek, akik az utas szerepét választják, kénytelenek oda menni, ahova a vezetőjük viszi őket.

 Az utasok nem szabhatják meg, hogy milyen sebességgel haladjanak előre, és abba sincs semmi beleszólásuk, hogy betartják-e útközben a szabályokat. Az utazásuk elég kellemes lehet ugyan, ám az utas szerepet választók egyszerűen csak tétlen és tehetetlen résztvevői lesznek az útnak, nincs befolyásuk a sikerre, az eredményre. Akik a vezető szerepét választják, felelősséget vállalnak azért, hogy előrehaladjanak a céljuk felé.

Ők odafigyelnek, és összpontosítanak arra, hogy eljussanak útjuk végállomásához. Az utazás folyamán ők hozzák a döntéseket, kezükben tartva biztonságukat, és sikerüket. A vezetőnek megvan a választása, hogy a siker felé vegye az irányt, az utas azonban csak megy, ahova viszik. ÖN melyik lenne szívesebben? Vezető, vagy utas? A döntés az ÖN kezében van.

David Cottrell: Hétfő reggeli döntések könyvéből

Ha leszámítjuk az alvásidőt, az ingázással, a munkával, a nap mint nap szükségszerűen elvégzendő teendőkkel eltöltött időt az életünkből, a legtöbb embernek nem jut napi egy vagy két óránál több ideje arra, hogy azt csinálja, amit valóban szeretne és még akkor sem biztos, hogy van rá elegendő pénze, hogy azt megtegye. A legtöbben beletörődnek ebbe, és nem is mernek másban, többen gondolkodni, mint a túlélés.

Pedig mindig van más választása! Választhatja a jólétet, az anyagi biztonságot, függetlenséget! A fontos, hogy ne többet hanem okosabban dolgozzon, és tanulja meg a pénzt dolgoztatni!

A következő sorokban , erről fogunk beszélni, részletekbe menően, hogy teljesen megértse, hogyan veheti saját kezébe élete irányítását, és léphet ki a szabad és független vállalkozók világába, vagy ha vállalkozó, hogyan indíthat egy másik, stabil vállalkozást?

Senkit se akarunk semmibe beszervezni, senkit se akarunk megváltoztatni!. Csak azokat az embereket keressük, akik már készek a változásra és akarnak lépéseket tenni, csak esetleg még az utat, vagy az eszközöket keresik hozzá! Az ő számukra az egy óra rövid lesz, még több információt akarnak majd! Ezért csak akkor kezdjen bele, ha tényleg érdekli a lehetőség, hogy irányíthatja az életét a jólét és a siker felé! Nem elvenni akarunk, hanem adni, szó szerint! Hogyan tud változtatni?!

 Tudjuk, a szíve mélyén, a legtöbb ember:

  • Szeretne változtatni, szeretne jobb életet élni, az egészségét megőrizni!
  • Szeretne kevesebb munkával, egyre több pénzt keresni!
  • Azt szeretné csinálni, amihez kedve van, de abból nem tud megélni!
  • Úgy gondolja, sokkal többet ér, minthogy eladja az idejét, mások meggazdagodását segítve, de nem tudja, hogyan és merre?
  • Szereti a szabadságot, és akkor és úgy szeretne dolgozni, ahogy és amikor akar! Több időt szeretne amivel maga rendelkezik!
  • Szeretne otthonról dolgozni, a családja közelében lenni, és úgy vezetni, egy akár nemzetközi vállalkozást, hogy közben a gyermekeit is látja felnőni!
  • Szeretné kipróbálni a vállalkozói világot, de nem tud, és nem is akar komoly kockázatot vállalni!
  • Szeretne a nyugdíj helyett valami nagyobb és biztosabb, havi passzív jövedelemre szert tenni!
  • De sokan vannak, akik egyszerűen csak szeretnék hasznosan eltölteni az idejüket, vagy szeretnének új barátokra, egy jó közösségre egy jó csapatra lelni!

Azonban :

  • Tudjuk, hogy az emberek többsége, utálja, ha el akarnak neki adni valamit!
  • Tudjuk, hogy az emberek többségét már elérte, valamilyen munka nélküli, könnyű meggazdagodást ígérő piramisjáték kéretlen ajánlata, és irtóznak minden hálózati felépítésű dologtól!
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége jogosan bizalmatlan és inkább valami „tisztességes” munkát keres, idegenkedik az újfajta megoldásoktól!
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége, inkább csapna le az azonnali biztos pénzre még ha kicsi is az, minthogy befektessen, kockáztasson, hosszú távon gondolkozzon. Jobb a biztos fix, mint a bizonytalan vagyon.
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége szkeptikus, pesszimista, és nem csak másokban, de magában sem hisz már!
  • Tudjuk, hogy az emberek többségének a gondolkozását mélyen meghatározza, hogy milyen információk, nevelés mellett nőtt fel, és milyen tapasztalatokat gyűjtött be élete során, milyen RENDSZER épült ki a gondolkodásában!

Sohase mondja, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak! Tegye fel a kérdést inkább: Hogyan engedhetném meg ezt magamnak? Minden a fejben dől el!

Ki tud-e lépni a gondolati sémáiból, elképzeléseiből?

 Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott: – Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól!

Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni. Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.

A mennyben Isten előtt állva megkérdezte: – Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! Miért nem segítettél ? – Fiam – szólt Isten – küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó, mi volt a te elképzelésed?

Sok ember él különböző szükségek közt, rossz egészségi állapotban, szegényen, és szeretne jobban élni! Lehet, hogy várja a segítséget, még imádkozik is, de olyan mintha hiába tenné, semmi válasz!

A fejében ott vannak a korlátok, a saját elképzelések, amit a szüleitől hallott, tanult, amit a média közvetít felé, vagy amit a barátok, a szomszéd véleménye mond! Néha, néha jönnek ilyen “lehetőségek”, üzleti ajánlatok, hogyan lehetne plusz pénzhez, passzív jövedelemhez jutni, kitörni a szegénységből, a betegségből, de emberünk engedi elmenni maga mellett. Biztos valami átverés, én nem vagyok ilyen, nekem ez nem működne gondolja, és így sohase hallgat, néz végig egy ilyen bemutatót! Ott volt előtte a lehetőség, “jött a helikopter” de ő más megoldásban gondolkodott!

Valami jól fizető stabil állást akart, vagy nagyobb segélyt az államtól, vagy valami szuper befektetést ahol megsokszorozzák a pénzét, vagy a lottón megnyeri a főnyereményt?! De egyik se jött össze, így az élete keserűen végződik, mert neki semmi se jött össze, nem volt olyan szerencsés!

 Úgy gondolom, és tapasztalom is, hogy a VMV projekt működik, sokaknak segített már, hogy egészségesebb, sikeresebb életet kezdjenek, nagyobb jólétben! Vegye, úgy, hogy ez most lehet az Ön helikoptere, és jó lenne megragadnia, hogy kiemelkedjen a bajból, és kiszabaduljon a rossz helyzetéből?! Nem gondolja? Ki tud-e lépni a gondolati sémáiból, elképzeléseiből?

Megélhetés, jólét vagy egészség?!

A SIKER az ha nem kell választania! Az emberek többsége 40 évig feláldozza az egészségét, hogy pénze legyen, majd 40 év után kénytelen feláldozni a pénzét, hogy egészsége legyen! A sok munka, a stressz, az állandó létbizonytalanság, kiszolgáltatottság, a bizonytalan jövő, a kapcsolatok, de az egészség kárára megy, törvényszerűen! Önnek van terve stratégiája, hogy éljen sokáig, és hogy őrizze meg az egészségét az út végéig?! A siker mindenkinek más!

Van akinek a sok pénz, a tekintély, az elismerés, legjobbnak lenni a szakmában, kigondolni valamit és azt véghez vinni, a jó házasság, a boldog család, a sok jó barát, vagy egészségesnek maradni sokáig! De a világon a legnagyobb bolondság, ha valaki változást akar, sikert akar egy területen, de semmin se változtat, a régi módszerrel akar, új, jobb eredményt! Önnek van terve, hogy legyen sikeres élete minél több területén?

Jólét, gazdagság: Sokak számára már ez a szó is problémát, elutasítandó, rosszat jelent! Nagyon sok ember szocializálódott ilyen gondolatokkal, hogy meggazdagodni csak tisztességtelenül lehet! A gazdagság sokak számára nem erény, ha valaki gazdag akkor ott biztos van valami a háttérben, és különben is a pénz nem boldogít nyugtatják magukat!

Sokan úgy nevelkedtek fel, hogy dolgozni csak keményen lehet! Az élet azonban mást mutat! A gazdag emberek többsége nem „kemény” munkával, hanem okosan, ésszel szerezte vagyonát, mert jó helyen volt jó időben, jó döntést hozott, jól forgatta a pénzét, vagy esetleg megtanulta a pénzt dolgoztatni, és különböző ötletekkel, befektetésekkel növelte vagyonát!

A fejben dől el minden, így lehet hogy a gazdagsághoz, a gazdag emberekhez, a pénzhez való hozzáállásán kell először változtatni ahhoz, hogy a pénz elkezdjen áramolni Ön felé! Önnek van meggazdagodási terve, mer nagyban gondolkodni, vannak álmai amiket meg akar valósítani? Terv: Nem valami gyors, munka nélküli meggazdagodásról beszélünk, hanem egy programról amivel segíthetünk magunkon, másokon, és hosszabb távon olyan passzív jövedelmet biztosíthat, ami anyagilag függetlenné teheti! Egészségesebb életet élhet, és ezzel még pénzt is kereshet!

Kezdetben a legtöbb gyerek még hisz benne, hogy egyszer gazdag lesz, és

Lesz egy szép háza, kerttel és medencével

Lesz sok szuper autója, sőt saját hajója, repülője.

Körbeutazza a világot, és mindenhova eljut a családjával!

És annyi pénze lesz, hogy bármikor, bármit megvehet  :

Aztán felnőnek és elkezdenek számolni, és akkor szembesülnek a valósággal!

Az álmainkért bizony komolyan meg kell dolgozni, és sokszor maga a megélhetés is egy valós, Gazdálkodj okosan játék!! Az álmokat egyre inkább elhomályosítják a kételyek, az aggódás és a HOGYANok! És egyre inkább elfogadja a “logikus” érveket, a korlátokat, és feladja a hitét, álmát, hogy olyan dolgokat elérjen, amire úgy tűnik, nincs esélye!

3 fajta ember alakul ki!

80% Túlélésre játszik, nem tesz semmit, hogy jobb legyen! Mindig hibásokat keres, nem vállal felelőséget az életéért! Nem foglalkozik a megelőzéssel, nem kitartó, nem kreatív, egyszerűen megadja magát a SORS – nak!

Spórolás, hónapról hónapra, sárga csekk, Adósság csapda, ingyenes, ez nagyon drága, már megint hétfő van…a jellemző szavaik.

15% él a lehetőségekkel Ügyesen vállalkozik. Polgári jólét.

5% Élvezi az életet, irányítja a pénz áramlását! 

 

Hogyan próbálnak az emberek több pénzhez jutni?!

  • A 80% Spórol illetve többet dolgozik, tanul! Szerencsejáték, pilótajátékok…
  • 15% Bankban kamatra vár, esetleg tőzsde, hagyományos vállalkozás, Ügyeskedés, kereskedés…

Ezek szerint az Ön képességeivel és adottságaival esélye sincs 7-8 számjegyű, havi jövedelemre? A gazdagság csak egyesek, az 5% kiváltsága lenne?

4 ember csoport alakul ki:

  1. Nincs ideje – nincs pénze: Zömében az alkalmazottak ők!
  2. Nincs pénze – de van sok ideje Zömében a nyugdíjasok, a munkanélküliek ők! Ők akik nem készültek fel időben, és csak az állami ellátásban bíztak! Vagy munkanélküliek, akik csak segélyekben gondolkodnak! 4 ember csoport alakul ki:
  3. Van pénze – de nincs ideje! Zömében a vállalkozók ők! Ők saját maguk alkalmazottjai lettek, a megélhetésért erejük felett kell dolgozni, bár a jutalom és a pénz is több, de nem mindig !

Mi jellemző egy vállalkozásra?

  1. Egyszer elvégzett munkáért egyszeri fizetés jár!
  2. Oda van kötve vállalkozásához! Aktív jövedelem.
  3. Nincs növekedési lehetőség! A szűk környezet, az elérhető célpiac!
  4. Állandóan fejleszteni kell, mert lemarad a versenyben!
  5. Bonyolult könyvelés, elszámolások!
  6. A rezsi, az adó, a közterhek akkor is vannak ha nincs forgalom, nincs bevétel!

 

 

 

4. csoport Rendszereket, hálózatokat építenek, a pénzt dolgoztatják!

Cégtulajdonos, befektető

  • Általában már nem ők dolgoznak, hanem a pénzt dolgoztatják!
  • Cégeket, rendszereket, gyárakat, kereskedelmi hálózatokat hoznak létre!
  • Ingatlanokat építenek, értékesítenek, adnak bérbe!
  • Tőzsdéznek, forgatják a pénzt alapokban, kölcsön adnak kamatért!
  • Akinek sok pénze van még többet csinál belőle! Persze itt is lehetnek óriási bukások, de nem gyakori, és egyébként is általában több lábon állnak!

 A pénz keresés – angolban pénzcsinálás – 4 módja

Robert T. Kiyosaki : A CASHFLOW-négyszög megmutatja, miért van, hogy egyesek kevesebbet dolgoznak, mint mások, mégis többet keresnek, kevesebb adót fizetnek és nagyobb anyagi biztonságban élnek.

A cél tehát a C faktoron át eljutni a befektetők közé, ahol már a pénz dolgozik helyettünk! DE MI KELL AHHOZ, HOGY ELINDÍTSUNK EGY SIKERES VÁLLALKOZÁST?! Egy nagyszerű egyedi ötlet! Sok pénz és idő! Türelem, kitartás! Az emberek többsége azonban könnyen, gyorsan és munka nélkül akar pénzt keresni!

Ezek hiányában, azonban ma, a hagyományos vállalkozások 80%-a tönkre megy, miután veszteségeit már nem tudja hitelekkel kitoldozni!

Nagyon sok vállalkozó, ezért ma felteszi magának a kérdést! Valóban ezt akartam mikor vállalkozóvá lettem?

Akkor mit tehet, ha nincs se:

Pénze

Végzettsége

Egyedi ötlete

Tapasztalata

Eszközei

Mit szólna, ha mutatnánk egy vállalkozási lehetőséget ahol:

– Nem kockáztat semmit, nem érheti veszteség!

– Nem igényel beruházást, telephelyet, alkalmazottat, minimális a rezsi költség, nincs árukészlet!

– Nem kell infrastruktúrát kidolgozni, hogy a termékek eljussanak a vevőinkhez. – Nem kell lekorlátozni az üzletkörét a környéken lakókra, hanem az egész világot a piacává teszi?

– Nem kell állandóan függeni a divattól, az időjárástól, a változó trendektől.

 – Nem kell fejlesztésre, innovációra költeni, mert ezt is elvégzik helyettünk. – Nem kell egyedi ötleten gondolkodni, már bevált és kiváló referenciával rendelkező termékek és üzleti szisztéma birtokosává válhat!

– A befektetése minimális, a jövedelme nagysága korlátlan, a cég minden jutalékot kifizet! Mit szólna, ha mutatnánk egy vállalkozási lehetőséget ahol:

– Nem kell az induláshoz vállalkozói igazolvány, van idő beletanulni, bátran próbálkozhat, és munkája mellett, szabadidődben teheti le az alapokat!?

– Minimális kezdő költséggel elindítható, olyan termékek vásárlásával, amit a legtöbb igényes ember ma már fontosnak tart, mert fontos az egészsége és jó megjelenése. – Ingyenesen, komoly szakmai támogatást, képzést, mentorálást kap!

 – Mindezek felett, egy olyan csapatba kerül, olyan embereket ismerhet meg, akik közül sok új barátja lehet, akik érdekeltek a sikerében, ezért segítenek mindenben! Ön választja meg kikkel szeretne dolgozni!

– Egyre kevesebb aktív jelenlétet igényel, út a passzív jövedelemhez!

Mi a passzív jövedelem?

A passzív jövedelem egyáltalán nem munka nélkül szerzett jövedelmet jelent, hanem MÁS TÍPUSÚ munkát igényel. Az aktív jövedelem azt jelenti, hogy mindig aktívan részt kell vennie a munkában, és csak akkor van bevétel, ha dolgozik.

A passzív jövedelem azt jelenti, hogy egyszer jól megalkot valamit és utána az, magától termeli a pénzt, az Ön állandó jelenléte, közreműködése nélkül is. Egyszeri munkával egy életre folyamatos jövedelmet teremteni. Passzív jövedelem a szerzői jog, vagy felfedezés, szabadalom birtoklása!

Elvileg passzív jövedelem a bankbetét, a kötvény is, de a kamat általában olyan alacsony, hogy nem igazán éri meg. Passzív jövedelem az ingatlan befektetés is, ahol az ingatlan értéke mellett, havi bevétel lehet annak kiadásából, már ha ez nem jár napi feladatokkal. Lehet egy jól felépített cég is az, ha minden irányítás feladat ki van adva, s Önnek csak a nyereség jön év végén.

DE passzív jövedelem forrás egy jól működő, aktív, jól felépített fogyasztói hálózat is, ahol a tagok önállóan veszik meg termékeiket havonta, az üzletépítők pedig önállóan építik a saját hálózatukat, mint saját vállalkozásukat, a mi állandó jelenlétünk, vagy folyamatos ösztönzésünk nélkül is!

Egyszer elvégzett munkáért – tájékoztatás, beléptetés, képzés – egy életen át jutalék jön a cégtől, a tájékoztatás és képzés miatt elkötelezett fogyasztók és üzletépítők után!

Miért ajánlják a Network marketinget a legjobb vállalkozási formaként?

 Miért a legjobb és mindenki által elérhető, passzív jövedelem forrás?

– Mert bárki belekezdhet, jellemzően munka mellett!

– Nem igényel képzettséget, végzettséget, nincs korhatár!

 – Nem igényel nagyobb befektetést!

– Nincsenek kereseti korlátok! – Egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jutalék. – Egyre kevesebb munkával, egyre több pénz!

– Nemzetközileg építhető!

– Az MLM képzések haszna, az élet más területeire is kihat! – Örökölhető, passzív jövedelmet ad!

A network marketing lényege!

Miért a Network marketing?

„Inkább részesülök 100 ember munkájának 1%-ából, mint 1 ember munkájának 100%-ából” Paul Getty

Az eladott termékek nyereségének nagy részét a cég, nem reklámra, boltokra, alkalmazottakra költi, hanem a rendszerben csatlakozott és hálózatot építő, saját fogyasztással rendelkező üzletépítők közt osztja szét, az elért szintek, eredmények alapján, jutalékként!

 Az MLM vállalkozás nem a saját vállalkozása, hisz a cég a vállalkozó, aki számláz a vevők felé! Ön független vállalkozóként marketing tevékenységet folytat aminek eredménye után jutalékot kap. Ezért fontos, hogy megfelelő megbízható céget válasszon, amire egész életre tervezhet!

Az emberek megoldásokat keresnek!

  • Egészségügyi problémákra
  • Betegségek megelőzésére
  • Egy egészségre nem ártalmas kávéra
  • Jobb fizikai állapotra
  • Táplálék kiegészítésre
  • Anti aging – öregedés lassítására
  • Diéta, fogyás, túlsúlyra
  • Szép bőrre
  • Pénzügyi megoldások
  • Anyagi függetlenség
  • Szabadság
  • Passzív jövedelem
  • Nyugdíj helyett vagyon
  • Saját maga főnöke legyen
  • Kockázat nélküli vállalkozásra Az MLM cég megoldást ajánl, kínál fel!

Az MLM vállalkozó összehozza a kettőt!

 Táplálékkiegészítők Gyógygombák Gyógynövények Egészséges kávék Kozmetikumok Higiéniai termékek MLM lehetőség Felvállalható cég, munka Igazságos marketingterv Igazságos jutalmazás Passzív jövedelem lehetősége Nemzetközi üzletépítés Ingyenes tudás és képzés anyag Online eszköztár Vezetői karrier Utazási jutalmazás Családias közösség

Mi a különbség az MLM és a hagyományos vállalkozások között?

 Hagyományos vállalkozás

  • Magas kezdő tőke szükséges / 3-5 millió /
  • Saját árukészlet kell, befektetés, ami könnyen a nyakán maradhat!
  • Lassú a megtérülés, több év is lehet!
  • Általában beruházást, telephelyet igényel!
  • Önnek kell kitalálni, megalkotni, gyártani, értékesíteni a termékeket.
  • Már az elején kell cég vagy vállalkozói igazolvány, s ezzel az állam felé jönnek a kötelezettségek, akkor is, ha nincs bevétel!
  • Nagy a kockázat, sokat veszíthet!
  • Korlátozott növekedési lehetőségek!
  • Zömében aktív jelenlétet igényel, ha nincs jelen, leáll a bevétel is!
  • Korlátozott nyitva tartás, vevőkör!
  • Nemzetközi piacra nehéz kilépni, mindenhol másképp lehet céget alapítani, adózni és bevezetni termékeket!
  • Ha nyugdíjba megy, és nincs, aki átvegye a céget, nem termel többé jövedelmet!

MLM vállalkozás

  • Minimális kezdő tőkével elindítható / 32-200 ezer /
  • Megtérülés akár az első hónapokban!
  • Nem igényel beruházást, telephelyet, alkalmazottat, minimális a rezsi költség, nincs árukészlet!
  • Nem elad, csak reklámoz, kiközvetít!
  • Nem kell induláshoz vállalkozói, elég akkor kiváltani, mikor már annyi stabil havi jövedelem van, és gyűlt össze, hogy érdemes felvenni!
  • Nincs kockázat, nincs mit veszteni, mivel nincs befektetés!
  • Korlátlan növekedési lehetőségek, akár nemzetközileg is! Az egész világon jelen lehet, bárhonnan dolgozhat irányíthat, és élhet, s ott veszi fel a pénzt az egész világ forgalma után ahol él, az ottani törvények adózás alapján!
  • Egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jutalék!
  • Egyre kevesebb aktív jelenlétet igényel, út a passzív jövedelemhez!
  • Korlátlan nyitva tartás, piac az egész világ!
  • Fiatalon nyugdíjba mehet, a passzív jövedelem, örökölhető és stabil bevétel lehet idős korban is, mikor már nem tud vagy nem akar dolgozni!

Ez tényleg működik?

 A statisztikák, és valós gazdasági számok alapján egyértelműen kimondható, hogy a legnagyobb gazdasági válságban, ami az elmúlt évtizedeket jellemezte, a direkt értékesítés, a network marketing iparág lankadatlan növekedést mutatott. A hiteles és valós MLM cégek forgalma évről évre kiugróan magasan növekszik, és ezzel nagyon sok embernek ad megélhetési biztonságot, amellett, hogy a forgalmazott termékek is sokak életminőségét javítják! Mért adatok alapján, az MLM cégeknek a világon, ma már több mint 96 millió tagjuk van és az általuk lebonyolított forgalom több mint 178 milliárd dollár, amiből több mint 71 milliárd dollár kerül jutalékként kifizetésre évente.

MLM vagy piramis játék?

NE LEGYEN NAIV! Természetesen nem söpörhetjük a szőnyeg alá, azt a rengeteg negatív tapasztalatot és véleményt, ami miatt az MLM szakma sok helyen nem éppen legnépszerűbb kategóriába tartozik! Ezért fontos felhívni a figyelmet, hogy az MLM nem azonos a könnyű gyors és munkanélküli meggazdagodást ígérő, pilótajátékokkal, piramisjátékokkal. Amikor a termék „nem lényeges” úgyis mindenki a pénz miatt csatlakozik, szöveget hallja, vagy nincs is termék, csak belépési, fenntartási pénzek, pozíciók megvétele, akkor jobb, ha gyanút fog!

Melyiket válasszam?

Rengeteg MLM cég van a világon, ennek egy része Magyarországon is elérhető. De mielőtt naivan belevágna az első legjobban hangzó ajánlatba, merjen és akarjon tájékozódni! Sok „világ legjobb ajánlata” cég tűnt el, ment tönkre, lett betiltva vagy csak kivonult Európából! Rengeteg ígéret van, és sokan próbálnak fűt, fát ígérni és elhitetni, hogy az ő cégük, termékük, rendszerük a legjobb, és őnáluk keresheti legkönnyebben, a legtöbb pénzt!

Ajánlhat tovább táplálékkiegészítőket, kozmetikumokat, tisztálkodási és tisztitó szereket, edényeket, műszaki termékeket! De ajánlhat autó vásárlási, utazási, aranybefektetési, bitcoin, vagy vásárlói közösség lehetőségeket is, vagy napenergiába, kötélvasútba, esetleg hirdetési felületekbe való befektetéseket is. Vannak egyszerűnek tűnő videó, hirdetésnéző, kattintgató, kérdőív kitöltő, aukciós és ezekhez hasonló ajánlatok, de ezek fizetőképessége, és megbízhatósága nagyon megkérdőjelezhető, gyakran nem fizetnek, és csak becsapás az egész.

De elég népszerűek mert könnyű és egyszerű lehetőségnek adják el, és sokan annyira akarják a pénzt, hogy naivan mindent elhisznek, és másokat is próbálnak beszervezni, ha kell hazugsággal is! Ezek törvényessége is eléggé kétes.

A fő kérdés melyikkel tud azonosulni, és melyiket tudja felvállalni és képviselni! Mert ha az ember eljátssza a hírnevét, nehéz lesz azt újra visszaszerezni! Arra is figyelni kell, hogy legtöbbször nem az ajánlat a fontos, hanem az ajánló! Aki komolyan gondolja, ezerszer megnézi, hogy egy cégen belül kihez csatlakozik!

Legyen valós termék – ne csak valami online dolog, vagy vásárlási jog, pozíció, vagy valami jelképes dolog, amivel hitelessé próbálnak tenni egy valójában pilótajátékot!

A termék valós igényeket elégítsen ki, és legyen hatékony, olyan, amire az emberek minden hónapban szívesen áldoznak. Én személy szerint a kézzel fogható, valós termékekben hiszek, amit akkor is megvennének az emberek ha nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség.

És legyen önmagában is haszna, vagyis ha nem megy az üzlet, akkor is legyen értéke, – magamra kenem, megeszem, megiszom, elhasználom – és nem csak egy jog, egy pozíció, egy befektetés, online eszköz, aminek később nem veszem hasznát.

A legfontosabb azonban nem a termék!

Sok nagyon jó termék van – szerintem MLM-ben nem is lehet rossz termék – de, ha üzletet akarsz építeni, a legfontosabb a VEZETÉS! Kik az alapítók, a külföldi vezetők, és kik vezetik a magyar csapatot? Valóban vezetők-e, hitelesek, magabiztosak, karizmatikusak-e és tudják-e tanítani, bátorítani, motiválni, segíteni a csapatot? Vannak-e heti képzések, webkonferenciák, rendezvények, segítenek-e tárgyalni? A nagy növekedés nem a jó termékekhez kapcsolódik, hanem a nagy vezetőkhöz! Milyen szempontok alapján válasszon!?

  • Legyen a cég legalább 5 éves, tőkeerős, és legyenek nyilvános adatai, melyek növekedést mutatnak! / Emlékezzünk az elmúlt 8 év bukásaira!
  • Legyen magyar ügyfélszolgálat, reklamációra lehetőség!
  • Ne legyenek termékellátási, jutalék kifizetési problémák soha!
  • Legyenek a vezetők elérhetőek, és megközelíthetőek!
  • Ne legyen támadható, ne legyen tele az internet, bizalmatlanságot sugalló, negatív cikkekkel, MLM sérültek beszámolóival a céggel kapcsolatban.
  • A marketingterv legyen érthető, kiszámítható, igazságos, inspiratív, és teljesíthető! Ne legyenek benne beépített kényszerek, amik miatt a tagoknak akkor is vásárolniuk kell, ha nincs rá szükségük, nem engedhetik meg maguknak! Ne lehessen semmit bukni, elveszteni, visszaesni, nullázódni, mindenki maga választhassa meg a módszert és a sebességet is!
  • Lehessen online építeni, ehhez legyen profi céges honlap, webáruház ami a világ minden országában elérhető, kiszolgál. Legyenek profi marketing anyagok, videók több nyelven! Milyen szempontok alapján válassz!?

Szokott másoknak ajánlani dolgokat?

 Vannak dolgok amiket biztos ön is ajánlott másoknak, de sose kapott érte pénzt! Így terjedt el anno az IWIW meghívásos alapon. De így szaporodik napról napra a Facebook, a Google és más weboldalak tábora! Ön posztol, tartalmat oszt meg, hozza az ismerőseit, a forgalmat az oldalra, és ők keresnek milliárdokat vele! Így terjedtek el a számitógépek, a Windows, az Apple!

 De így lesz népszerű egy jó étterem, mozi film, játék, vagy hotel is!

Vagy gondoljon bele, mekkora vagyona lehetne, ha ön kezdte volna ajánlani másoknak a mobiltelefont, és ma csak 1 eurót kapna, minden eladott telefonból vagy percdíjból?

 Vannak cégek, bankok stb akik ajánlási rendszert vezettek be, és ha ön hoz vevőket, ügyfeleket kap érte valami kedvezményt!

 Ilyenek az affiliate üzletek is, ahol érzékelik ha az ön honlapjáról jön vevő, rendelés és fizetnek utána valami százalékot. Jellemzően ez a közvetlen első szintre vonatkozik, ha az is tovább ajánlja azért már csak ő kap.

 Az MLM lényege is hasonló, de sokkal nagyobbak a visszaosztások a forgalomból, és nem csak a közvetlen ajánlása után kap pénzt, hanem azok fogyasztása után is, akiket az n által csatlakoztatott tagok hoznak be végtelen mélységig.

Tudom általában itt kerülnek elő a kifogások!

Működni fog ez nekem is? Hisz én:

  • Nem tudok és nem akarok eladni!
  • Nem akarom a környezetemet, barátságaimat anyagi haszonszerzésre felhasználni!
  • Én nem vagyok ilyen!
  • Nem akarok házalni, ügynökké válni!
  • Én nem érek rá, nem vagyok erre alkalmas, nekem ez biztos nem sikerülne!
  • Nincs erre pénzem!
  • Én nem tudok jól beszélni, nem tudok senkit meggyőzni!
  • Én nem tudnék ebben hiteles lenni.
  • A szomszédomnak se sikerült!
  • Inkább valami tisztességes munkát szeretnék! Megértem az érzéseit, mégis kérem hallgasson végig!

 Gondolkozzon el!

  • Ha fodrász lenne és nyit egy szalont, vagy autószerelő és nyit egy műhelyt, vagy kereskedő és nyit egy boltot, minden rokonát, barátját, ismerősét ingyen vagy önköltségen fogja kiszolgálni? Abban az esetben nem szégyellené, hogy haszna van rajtuk?!
  • Az élet az eladásról szól! Ha érvényesülni akar és nem beletörődni a „sorsba”, akkor el kell tudnia adni magát, mint a legjobb választás, a legjobb munkaerő, legjobb vezető, de akár a legjobb férj is!

Meg kell tanulnia eladni, marketingezni, és az élre törni, és az MLM erre a legjobb tanpálya!

  • Ha nem tud ismerkedni, beszélgetni, értékeket átadni, tájékoztatni embereket fontos és hasznos dolgokról ami segíthet rajtuk, akkor ezt el kell fogadni, bele kell nyugodni vagy érdemesebb lenne fejlődni és új készségeket kifejleszteni? Nem az MLM, hanem a személyisége miatt!!
  • Akarja vagy nem ÖN, mint minden ember, már hálózatépítő, amióta felnőtt és beszélni, cselekedni tud! Mindenki hatással van a környezetére, vagy negatív hatással és energia vámpír, vagy pozitív és mindenki jól érzi magát a társaságában! Kihat a beszéde a viselkedése a környezetére, és embereken keresztül mehet tovább ez a hatás másokra!

Az MLM se más, mint hatással lenni emberek életére! Elhitetni emberekkel, hogy van kiút, van remény van megoldás, a cég pedig az eszközt adja ehhez! Idáig is hatással volt környezetére, csak ezt kell tudatossá tenni!

A mi feladatunk:

  • Természetesen csak akkor érdemes belekezdeni, ha megismertük a termékeket, és elégedettek vagyunk a hatásukkal, sőt megszeretjük őket annyira, hogy akkor is megvennénk, és annyiért, ha nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség! A mi munkaeszközünk a saját terméktapasztalat, befektetünk az egészségünkbe! Ez garancia is a termékek minőségére, hisz, ha nem lennének jók és hatékonyak, akkor senki se ajánlaná! Ez “kényszeríti” a céget a legjobb minőség és ár felé!
  • Ha vannak jó tapasztalataink akkor megosztjuk másokkal, és vele együtt megmutatjuk, az üzleti lehetőséget is! Megmutatjuk, hogy ők is plusz pénzt kereshetnek azáltal, hogy leváltják eddigi fogyasztásukat, a saját cégük termékére, és segítenek másoknak is, hogy ők is regisztráljanak, és olcsóbban jussanak a termékekhez!
  • Az Ön környezetében vannak, akiknek fontos az egészségük, hisznek az egészséges életmód, a megelőzés fontosságában, vagy épp gyógyulni szeretnének?

 Van akinek fontos a jó megjelenése, szeretne fiatalosabban kinézni, a ráncait eltűntetni, szeretné fiatalabbnak érezni magát, és a legjobb kozmetikumokat keresi?

Van aki plusz bevételt, mellékállást, otthoni munkát keres, aki szeret utazni, aki nyelveket tud, és szeretné pénzre váltani, aki változtatni akar az életén?

  • A feladatunk az emberek tájékoztatása és mindenki szabadon dönt, hogy érdekli vagy, nem ! Minél hitelesebbek vagyunk, annál jobban hallgatnak ránk és követnek.

Nem kell eladni semmit!

Bár a jövedelmi lehetőségeknél mindig ott van a kiskereskedelmi haszon lehetősége is, és szabad kiskereskedelmi módon értékesíteni, kiskereskedelmi áron, de ez nem jellemző. Ebben az esetben az eladónak kell számlát adni és ehhez vállalkozónak kell lenni. Sokan azonban nem vállalkozóként kezdenek az üzletbe, csak akkor lesznek azok, mikor már annyi a jutalék, hogy nem levásárolja, hanem leszámlázza és adózik utána és ehhez már muszáj annak lenni!

Az MLM nem az értékesítésről szól, és a vonzó MLM jövedelmek se értékesítésből származnak, hanem fogyasztói hálózat építéséből! Én nem árulom a termékeket, nem szolgálok ki, nem futok az emberek után katalógussal és dobozzal, hogy vásároljanak már tőlem!

Az én dolgom csak a tájékoztatás! Fogyasztani a termékeket és a jó tapasztalatokat megosztani, elmondani azoknak, akiket érdekel és tájékoztatni őket, hogy vásárolhatnak ők is a webáruházból és élhetnek a törzsvásárlói kedvezményekkel?!

Az embereket nem lehet megváltoztatni, nem lehet kimozdítani a megszokott életükből, szokásaikból. Ezért azokat kell megtalálnunk, és azok jó ha megtalálnak akik már eljutottak oda, hogy változtatni akarnak! EZ A LEGKOMOLYABB RÉSZE A MUNKÁNAK!

A tájékoztatás, reklám, népszerűsítés, új fogyasztók és üzletépítők toborzása sok féle módon lehetséges, mindenkinek az egyénisége, képességei szerint. Lehet offline, az ismeretségi kör, a „névlistánk” megkeresésével, hideghívással, ismerkedéssel, és lehet onlinemarketinggel, weboldalakkal, blogokkal, Facebook marketinggel, online hirdetésekkel és egyéb módon.

Otthoni munkaként nagyszerű lehetőség kismamáknak, anyukáknak, nyugdíjasoknak és olyanoknak, akik szívesen dolgoznának kötetlenül. Egyre többen fordulnak ehhez a lehetőséghez utolsó mentsvárként olyanok, akiknek nincs más munkalehetőségük és szeretnének könnyen az internet segítségével pénz keresni.

DE SENKI SE ÉLJEN ÁLOM VILÁGBAN!

Ez nem könnyű, ingyenes, gyors pénzkereseti lehetőség! Ingyen sajt csak az egérfogóban van! Vannak akik azt mondják, csak annyi a munka, hogy „ másol és beilleszt” módon napi hirdetéseket nyomatni ingyenes fórumokon, Facebook csoportokban.

De ez így nem igaz, már Dunát lehet rekeszteni az ilyen hirdetésekkel! Ennél több kreativitás kell! Azonban tudomásul kell venni, hogy vetés nélkül nincs aratás és csak az érhet el eredményeket, aki hajlandó képezni magát, kész a változásokra és változtatásokra és tanul, új készségeket fejleszt ki, kitartó és mer önmaga lenni, mer kreatív lenni és mást csinálni, mint az átlag!

Az emberek ugyanis nem azt veszik meg amire szerintünk szükségük lenne, hanem amit ők akarnak! Ezért a legfontosabb, megtanulni, hogy ne eladni akarjunk, hanem elérni azt, hogy vásárolni akarjanak tőlünk, csatlakozni akarjanak hozzánk, dolgozni akarjanak velünk!

Ha sokat dolgozol a munkádban megélhetsz belőle, de ha sokat dolgozol magadon, akkor vagyonos ember leszel!

Mennyit lehet ezzel keresni?

Nagy mértékben függ, a csatlakozás módjától, az indulás sebességétől! Mi másolódik? Mennyire hiteles valaki, helyes-e az attitűdje, vállalkozásként kezeli vagy szerencsét próbál?! Hajlandó-e befektetni, váltani, és saját terméktapasztalatok alapján dolgozni! Egyértelműen kimondható, hogy nem értékesítésből, kiskereskedelmi haszonból – bár ez is van – hanem hálózatépítési munkából lehet, akár 7-8 számjegyű passzív jövedelmet kiépíteni! Jellegzetessége, hogy eleinte úgy kell kitartóan dolgozni, hogy még nem kap sok pénzt, de később meg már úgy is kap egyre több pénzt, ha már nem dolgozik, a rendszer működik magától, az emberek az Ön közreműködése nélkül is vásárolnak és építik a saját üzletüket!

 A legtöbb ember ha választania kellene, az azonnali 1 millió vagy aközött, hogy 1. nap kap 1 forintot de minden nap duplázhatja a pénzét egy évig, akkor a gyors pénzt választaná! Pedig, ha számolna akkor látná, hogy az 1 milliót már az első hónap vége előtt megkapná így!

Az MLM a hatástöbbszörözés üzlete!

 Ha jó a marketing terv, a másolódás, jók az eszközök, a termékek, a vezetés akkor nem nagy dolog havonta megvenni a saját termékeket és egy valakit csatlakoztatni a hálózatba. Ha sikerül az elindítás, akkor egy idő után már nélkülünk is hatványosan nő az üzlet!

 Egyszeri munkáért, egy életen át jöhet a jutalék, ha azt az egyszeri munkát jól csináltuk, vagyis jól mutattuk be az üzletet és jól indítottuk el az új munkatársunkat! Hatástöbbszörözés!

Sokak számára vonzó az MLM jövedelem de mégse kezdenek bele mert:

  • Nem hiszik el, hogy működik. A negatív dolgok, rossz hírek sokkal könnyebben terjednek így ha MLM-ről van szó a legtöbben az átverésre, piramisjátékra, beszervezésre, nyomulásra gondolnak és azokra akik „belebuktak” és állítólag sok pénzt vesztettek vele! Tény, hogy komoly pénzeket a tagok 2-5%-a keres csak, de ez nem a cégek hibája, az ok, a tagok tanuláshoz és munkához való hozzállásában keresendő.

 A tény hogy az MLM cégek forgalma több mint 178 milliárd dollár, amiből több mint 71 milliárd dollár kerül jutalékként kifizetésre évente, tehát igenis működik! • Nem értik meg, hogyan működik. 1. Az alkalmazotti gondolkodásmód számára idegen, hogy az ember úgy dolgozzon, hogy ne kapjon érte pénzt. Nem értik a vállalkozás lényegét, vagyis hogy előbb vetni kell ahhoz hogy arathass! 2. Összetévesztik az MLM-et az értékesítéssel és azt gondolják, hogy az a feladat, hogy egy cég termékeivel üldözzük az embereket és azt próbáljuk eladni nekik. Az MLM szemléletátadást, tájékoztatást jelent.

  • Félnek a kudarctól vagy épp a sikertől! Amíg a veszteségtől való félelem nagyobb, mint a nyereség iránti vágy, addig nem lesz hajlandó változtatni. Sokszor a sikertől is félhetnek, hisz a siker felelősséggel is jár, hisz vezetők leszünk és mások számítani fognak a segítségünkre, támogatásunkra, és miattunk kezdenek bele!
  • Egyszerűen lusták, nem akarnak változtatni. Egy vállalkozásban pörgés van, napi feladatok, kockázatok és izgalmak. Míg egy munkahelyre az jellemző, hogy te annyit dolgozol épp, hogy még épp ki ne rúgjanak és ők annyit fizetnek neked, hogy te még holnap is bemenj reggel dolgozni. Igazi Status Quo! Változás csak akkor jön majd, ha megérti mit nyerhet és az lesz annyira értékes, hogy merjen belevágni és cselekedni!

Tanulja meg és csinálja profin! Lehetetlen egy prezentációban elmondani mindent az MLM-ről és azokról a dolgokról, ami által valaki sikeres lehet, és azokról a hibákról, amik miatt az emberek többsége nem lesz sikeres, és csalódottan hagyja abba, mert ez tény.

Ez egy szakma, amihez tudás kell, elkötelezettség és kitartás. Azért, hogy ezt a tudást megszerezze és sikeres legyen, írtam egy könyvet, amibe 10 év tudását és tapasztalatát írtam bele. 310 oldal tömény tudás és információ arról, hogyan érdemes belekezdeni és csinálni ezt az üzletet, és mi a SIKER képlete!

Ha elolvassa és megcsinálja a benne leírtakat, akkor hiszem, hogy Ön is választott hálózata legsikeresebb tagja lesz! Az MLM, az üzletépítés nem elsősorban a termékekről szól, hanem arról, hogy az emberek olyan vezetőket keresnek akiket érdemes és lehet követni, akik hitelesek és akikkel jó együtt dolgozni! Az MLM egy rejtett vezető képző is egyben. Nemcsak eladni, hanem vezetni, csapatmunkában gondolkozni is kell tudni és olyan személyiséggé válni akit az emberek követni akarnak, bármit is csinál! Ennek a titkát tanulhatja meg a könyvemből, persze sok offline és online módszer és eszköz mellett!

A könyv megrendelhető a kiadó honlapján: https://abckiado.hu/termek/nagy-gabor- mindig-van-mas-valasztasod/

Mérlegeljen!

Milyen elkötelezettséggel, terhekkel jár ha csatlakozik? Mit veszíthet ha megteszi?

SEMMIT!

Tele van kérdésekkel?

 Ez természetes! Senki se született profi hálózatépítőnek! Ez egy szakma, amit meg lehet és kell tanulni! A siker mindenki számára elérhető, akiben:

– Nagy a tanulási és tudás iránti vágy! és

 – Teljes a változásra való hajlandóság!

 Vagy ahogy szokták mondani: A siker 90% helyes hozzáállás és csak 10% tudás! Vagy másképp: A siker 90%-a a MIÉRT és csak 10% a HOGYAN?!

Ezért ne ragadjon le a hogyannál! Legyen győztes hozzáállása és jelleme, legyen a szívében égő vágy a sikerre, és az emberek keresni fogják a lehetőséget, hogy csatlakozhassanak ahhoz amit csinál!

„Ne azon gondolkodj, amid nincs, hanem azon hogy mit tudsz csinálni azzal amid van!” „Azokat az evezőket kell használni, amelyek kéznél vannak, és azzal a széllel kell vitorlázni, amelyet Isten ad.

„ C. H. Spurgeon Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni. Napoleon Hill „

A képzelőerő fontosabb, mint a tudás. A tudás arra korlátozódik, amit megértünk, de a képzelőerő magába foglalja az egész világot, mindent, ami érthető és tudható.“ Albert Einstein

Gratulálok a döntéséhez!

Ahogy Henri Ford mondta: Ha azt mondod meg tudod csinálni, vagy azt hogy nem tudod megcsinálni, mindenképp igazad van! Bárhogy is dönt, jól teszi! Az az Ön választása! A mi dolgunk a tájékoztatás volt! Válassza a sikert, a jólétet és teremtsen anyagi biztonságot szeretteinek és önmagának! A múlton nem tud változtatni, a jövő viszont a ma döntéseitől függ! Döntsön és cselekedjen!

Ha még jobban meg akarja érteni az MLM lényegét, olvassa el a Miért az MLM cikkemet és nézze meg benne Eric Worre videóját amin a világ leghíresebb üzleti szakemberei, motivációs előadói beszélnek a z MLM nagyszerűségéről. 

 

Ha már idáig elolvasta akkor bizonyára komolyan érdekli a lehetőség!

A legjobb céget szeretném bemutatni, ha érdekli melyik az és miért jelentkezzen és vegye fel velünk a kapcsolatot!

bakoedit12@gmail.com Nagy Gábor és Bako Edit +36709359300